Az Isten Háta Mögött basszusgitárosaként még agyszaggató groove-okkal borzolta a közönség idegeit. Az Óriás frontembereként már kicsit szelídebben, de még mindig kemény tempókat követelt a koncertre járóktól, miközben elkezdte építeni saját zenei világát. Mmamt néven pedig formát adott annak az első lemezével, melynek hátterébe minket is beavatott megjelenésekor. Múlt pénteken megérkezett a várva várt folytatás, melyben méginkább kiteljesedik lélekben is felnőtt, dalszerzői énje mellett a zeneszerző.
„A Mmamt II a legtudatosabb és talán a legfontosabb dolog, amit eddig csináltam. Nagyjából fél év alatt született, gyorsan és egyértelműen, magától értetődő volt minden alakulása. Az elejétől a végéig élveztem csinálni. Ez a munka volt az, ami – a családom mellett – nagyjából életben tartott ebben a borzalmas 2020-as évben.” – mondta el Péter a lemezről.
Az egész anyagnak van egy bensőséges hangulata, ami közel hozza magát a hallgatóhoz és emberien rezonál mindenkiben, aki nyitott a hangulatfestő képekben és dallamokban való elmélyedésben. A nonkonform dalfelépítések mellett a lemez íve is különleges, hiszen folyamatos a váltás a lassabb dallamos és az elektronikus-eklektikus elemek között. Szétszakadás helyett ezektől a kontrasztoktól, csak tovább erősödnek az egyes számok, így könnyen hagynak mély nyomot, már első hallgatásra is.
Az albumot már nyáron beharangozta az esős hangulatú ‘Csikorog‘, ami a cseppegéstől a zivatarig erősödik, hogy végül egy ázott világot hagyjon maga után tócsa-hullámzásával. A mindent elkúró égi víz pedig, próbálja a haragot magába fojtva csillapítani a „lehet, de nem szabad” sorok visszhangzásával, ami sokszor a mostani életünknek is egy fájóan találó leírása.
A nyirkos világból az ifjú kor esti meséinek kuckójába visz a korong legbájosabb dala, a ‘Róka‘. Szerintem generációs helyzet, hogy ha ezzel a négylábúval beszélget valaki, akkor egyből A Kis Hercegre asszociálok, amire a refrén gyermekien igaz világnézete is rásegít. A konklúzió is úgy igaz, ahogy csak egy gyerek tudja megfogalmazni. Tényleg, mennyivel jobb lenne minden, ha úgy vezetné egy isten a világot, hogy a kapcsolataink megszelidítésen és egymás iránti felellősségen alapulnának.
Azt hiszem megszületett az első magyaralter IDM szám a ‘Nélküled, veled’ személyében. A molos zongora szólamra és liquid drum and bass-re épített, minimál szöveg befogadói maximumot szül bárkiben, aki már valaha volt abban a helyzetben, ahol nem tudta eldönteni, hogy egy jelenlegi kapcsolata épp megszakad-e. Természetesen igen, de ez még nem kevés belső vívódással jár, amit a néhány szó folyamatos össze-vissza ismétlődése tökéletesen leír.
A ‘névtelen #1‘ átvezető, könnyed vízparton üldögélős hangulattal ránt ki minket a korábbi vívódásból, és kezdi meg a második részét az albumnak. Felszabadulás helyett azonban a ‘Rozsda‘ már elfogadott szomorúságába érkezünk. Az elüldözöttség képeit és a felnövés elszürkülését felvonultató szöveg, a gitár és vonós szólam duójának filmzenei erejű aláfestésével, a keményebb szemekbe is könnyen csalhat könnyet.
A felnőtt-gyerek viszony kommunikációs problémáját tökéletesen illusztrálja az ‘Okos, hülye‘. A bizonytalan önálló cselekvésekre jövő folytonos negatív visszacsatolásokból álló, robothangokkal viszhagző szövegre, mély őszinteséggel reagál a „ha nem akarsz lebaszni, akkor ne bassz le” sor. Erre a megfelelni nem tudó és ezért zavart állapotra reflektának az egymástól látszólag élesen elváló, hol feszült gépi, hol kérlelő-akusztikus zenei részek, amik végül egy borpárlatos vonós kilépővel érnek véget.
A ‘kulcs’ olyan lelki dobozokat nyit ki, amik nem véletlen vannak lakattal elzárva, teszi ezt azért, hogy egyszer és mindekorra megszabadítson tőlük. A gyerekkori lerombolt ház képe, amit inkább felgyújtanánk, hogy még legalább egyszer megmelegedjünk mellette, a korong egyik legerősebb képe. Mindehhez csupán sistergő elektronika és egy november-sötét lassú zongora a kíséret amíg az első nihil ittas verzé után be nem tör be egy sokkoló gitár fill. Ez szerencsére az outroban hosszabban visszatér még tökéletes hangulatot teremtve a dolgok üvöltve való elengedéséhez. Ebből vezet át a ‘névtelen #2‘ beatje, melyet egy beazonosíthatatlan skálán mozgó gitár gazdagít.
Ha van előadó, akitől szívesen meghallgatnék egy kedvenc verseim feldolgozást, az Egyedi Péter. Ezúttal Háy János szövegéhez nyúlt hozzá, egyszerű népies stílussal. Ezzel azonban sokkal erősebben fejezi ki azokat az érzéseket, amelyet a ‘Lánydal‘ nyújt temetési búcsúdalként és vezeti fel ezzel a lemez harmadik erősen tematizált részét.
Egy újabb erős kontrasztot nyújt a ‘Tudok-e‘ lassú gépi lüktetése, ami a szép búcsúvétel emelkedettségét váltja a köznapi témáival. A hirtelen jött ürességben a nosztalgiázás lángjával fűtve kezd el lépésről-lépésre előre haladni tovább. Ebből születik a felismerés, hogy a korábbi dalban felmerült „Ki az aki?” kérdésére csak a lírai én lehet a válasz, így egyre bátrabban ajánl segítséget az élet folytatásához.
Lassan indul az első reggel a gyász után, ahogy ‘Mindenáron‘ is. Még maradtak ajtók, amikkel már senki sem törődik, hiszen úgysem jön be rajta az aki hiányzik. Ebből az állapotból tekint előre elfogadással és élni akarással a lemezzáró szám. Teszi ezt egy katartikus, teljes zenei eszköztárat bevető outroval, kiadva ezzel sok beszorult érzelmet.
Az Mmamt II személyes, már-már terápiás hangvétele egyáltalán nem kérdéses, azonban biztos, hogy mindenki talál benne olyan sorokat, amitől sajátjának érezheti. Ezt az érzést erősíti, hogy a projekt közösségi finanszírozással jöhetett így létre, amire Péter így reagált: „Elképesztő érzés volt. Végső soron a támogatóknak köszönhetem, hogy befejezhettem a lemezt. Meg hogy lehet 1-2 olyan tervem 2021-re, ami pénzbe kerül. Nagyon hálás vagyok!”
Ugyanúgy, mint első anyagnál, Egyedi most is szinte minden zenei feladatot magára vállalt a lemezkészítés során, ebben egyedül Hegyi Áron segítette zongorán. A felvételek több helyszínen készültek, a kész anyagot végül Péter keverte és Dorozsmai Gergő (TomTom stúdió) masterelte és a ZajZajZaj alkotói közösség égisze alatt jelent meg.
Fotók: Kósa Péter
