Lassan, de erővel kimondott szavak és szótagok, nyugalomba öltöztetett feszült düh, rohanni akaró lefogott indulatok – mindez helyenként pszichedelikus, absztrakt zenei alapokon. Néhány szóban így jellemezhető AZÚL, azaz Farkas Ádám ESZTERLÁNC című új lemeze. A félig amerikai, színészettel és „képzővel” kacérkodó előadót megtalált hangjáról és az elkészült anyag különlegességeiről kérdeztük.

KERET: Olyan hatást kelt néhány dalod, mintha egy lefogott magnószalagot hallgatnék. Lassan, szinte vontatottan elmondott szöveg, sűrű, viszkózus zenei alapok. Ez az érzés elképesztő karaktert ad az albumnak. Mi volt vele a célod? 

Úgy gondolom, hogy ez a reform, experimentálni kell – itt megemlíteném Domus nevét, fogtok még vele találkozni. Választékos sample használat, kevés dob, vagy akár egyáltalán nincs, ehhez a hangzáshoz passzolt számomra legjobban a szöveg. Erre utal a Túlpart egyik sora is: “Lassan mondom mégis a beaten van”. 

Rettentően nyomasztóvá teszi a lemezt, miközben egy nagyon ügyes műveletet is végrehajt. Úgy értem, ezeket a szövegeket nem könnyű eljuttatni az emberekhez, nagyon jó csatornát kell ahhoz találni, hogy érdekessé váljanak. 

Sokat hallgattam Earl Sweatshirt-öt és Navy Blue-t. A dalaikon gyakran átjön a belső frusztráció, a düh, mindez mégis nyugodt körülmények között. Mivel nekem is ilyesmi volt a hangulatom, az ő dalaik inspiráltak leginkább, ez érezhető a lemezen. A szavaim, a jelentésük és a gondolataim átadása volt a célom, hiteles szerettem volna maradni önmagamhoz. 

Miért voltál frusztrált? 

Leginkább a külső behatások miatt. Nyomasztott az iskolarendszer, a tapasztalások hullámvasuta, ahogy láttam az emberekre ráülni azokat a ráncokat, amiket a tehetetlenségből származó düh okozott. Én nem szerettem volna ehhez a körhöz tartozni.

Az egyik dalban elhangzik a „betűim tánca kerül napvilágra” mondatrész. Koreográfia szerinti a tánc, vagy teljesen véletlenszerű? 

Nem követtem koreo-t, sem szerkezeti szabályokat. Toll, papír és én. Elvetettem a magokat, és öntöztem azokat. Sokat foglalkoztam írással a szabadidőmben, a „tánc” alatt pedig inkább a hanglejtést, a hangzást értettem. Ebben a játékosságban teret kap a véletlen, bár azt gondolom ettől lesz emberi.

Az interjú előtt többször is említetted a figyelmet. Neked mi ezzel a fogalommal a viszonyod? 

A világban általában, Magyarországon meg amblokk hiánya van szerintem. Ha az album vonatkozásában kérdezed, akkor pedig azt mondanám, hogy az utóbbi években nagyon nagy figyelmem volt kifelé, így a lemez főként annak a leirata, hogy milyen hatások értek ebben az időszakban a külvilágból. Most viszont már ott vagyok, hogy inkább befelé fordítom a tekintetem. Egyébként szeretem, ha valaki figyel és megért valamit.

Az album több száma is vízzel kapcsolatos metaforák köré csoportosul (örvény, sodrás, túlpart, pára). Mi ennek az oka? 

A folyamat. Az írás procedúrája alatt a folyamatra összpontosítottam, ahogy adódtak egymáshoz a szavak, úgy jött létre az album, és bár – nagyon tetszettek a vízközeli képek –, a Túlpartnál ez még nem volt tudatos, később viszont már nem megtörve a kört, fókuszban maradt s így alakultak a szövegek. Itt is tetten érhető a korábban említett működés: úgy fogalmaznék, hogy nem direkt, de nem is véletlen a víz jelenléte. 

A Sodrás Utolér az album vezető kislemeze. Ehhez a trekkhez videóklip is készült. A sodrást egy egészen pozitív jelentéstartalommal is fel tudom ruházni, hiszen elkap, lendületet ad és a céljaim felé lök, de negatív képek is kötődhetnek hozzá. Itt az utóbbi történik, a te sodrásod befelé húz a semmibe. Nem lehet előle szabadulni, tehetetlenül várunk, amíg utolér. 

Ez a dal arról szól, hogy itt vagyunk, ebben vagyunk. A sodrás húz minket lefelé, úgy az egyént, mint a társadalmat. Előbbire reflektál az „elfúj, thin air, lefutok italér”. Az alkohol egy eléggé lefelé húzó tényező, ha elkap a sodrás onnantól csak visz, a „thin air” pedig a füstre és a nyugalomra utaló egyszerű szójáték. A „Rám szól, tekerjed, körforgás, vissza a mederbe” is ezt a képet viszi tovább, a meder a legmélyebb pont, bár fontos része a folyamatnak. A zenei alapot Andrej rakta össze, aki alapvetően beateket készít és a szegedi hiphopos közegekben mozgott, de itt közreműködőként is jelen van. Nagyon nagyra tartom az ő szövegiségét és örömmel tölt el a közös munka gyümölcse. Egyébként az Eszterlánc című számot is nála vettem fel, pozitív energiája volt az egész közegnek.

Mi ihlette a klip képi világát? Miért pont ehhez a számhoz készült vizuál? 

Azt éreztem, hogy szövegileg is meg hangzás miatt is ez a szám tűnik ki a leginkább a többi közül és közreműködő előadó is csak ebben van. Mindez elég oknak bizonyult ahhoz, hogy videóklipet készítsünk hozzá, így leültünk Andrejjel és Varga Bálint barátommal a Bambiban, leírtuk az alapkoncepciót, majd még aznap elmentünk és forgattunk. A mágnesszalagos technika miatt olyan, mintha a 2000-es években lennénk. Ehhez adódott hozzá a látvány, a természetet vegyítettük a városi vonallal, hogy tartsuk magunkat valamelyest a szöveghez. 

Helyenként verses betétek vagy izgalmas, de nyugtalanító zenei sample-ök színezik az Eszterláncot. Az Óda egy prózával kezdődik, ami rögtön irányba állítja a hallgatót az albummal kapcsolatban. Így hangzik: 

„A vándor az igazsághoz vezető utat észlelve megdöbbent, vastagon állt rajta a gaz.
Ejha, mondta. Úgy látom senki sem járt errefele réges-régóta. Később felfigyelt, hogy minden egyes gyom egyetlen éles penge volt. Nos, motyogott végül, kétségtelenül vannak más utak.”

Az említett dal Stephen Crane The wayfarer című versével kezdődik. A mű az útkeresésről szól és mindvégig jelen volt az életemben, mivel a “Frankelban” a wc-nk tükrére filctollal írta fel mamám amikor még lurkó voltam. Első zenéim készítésekor már tudtam, hogy ez a vers valamilyen formában benne lesz a projektben, mert én is kerestem, keresem az utamat. (Frankel: Frankel Leó utca, AZÚL korábbi otthona. A szerk.)

Mikoriak az első zenéid? Egyáltalán mikor határoztad el, hogy albumot készítesz? 

A “körben ülünk, s mindenki mondja a magáét” folyamata pár éve indult nálam. Mikrofon elé kész szöveggel viszont csak 2022 októberében kerültem. Az első saját projektem év elején jelent meg SounCloud-on Nyhill ápolásában, egy négyszámos EP formájában.

A nem hétköznapi album kicsit sem hétköznapi borítót kapott. Mit látunk? 

A borítóképet Sorok Gábor fényképész ismerősömmel alkottuk meg. Az alapkoncepcióm az volt, hogy a szövegeim körülöttem lebegjenek, a kezemben lévő anyag pedig azt szimbolizálja, hogy a szálak összeérnek. A fotót különben “dupla expós” technikával fényképezte Gábor, fekete-fehér filmre.

Egy új lemezhez jóesetben lemezbemutató koncert is tartozik. Számíthatnak ilyesmire a hallgatóid? 

Úgy gondolom, hogy lemezbemutató koncertre mindenképp szükség lenne. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy szervezés alatt áll, remélem találkozunk 2024-ben.