2018-ban, még kamasz gimnáziumi osztálytársakként hozták létre az együttest az akkori tagok. Harmadik – eddigi legletisztultabb és leginkább szövegközpontúbb – lemezükön viszont már csak Torda Barnabás (basszusgitár) és Velek Domonkos (ének, billentyű) maradt az eredeti felállásból. Az előző, Az izéből az izé albumon is játszó Számel Soma dobossal és a lemezkészítés közben csatlakozó Dobos Andris gitárossal egészültek ki.
A lemez címe és a borító az album gyermeki, enigmatikus, misztikumot kereső oldalát erősíti. A Felém futnak a pókok cím a Nem bánom záródal visszatérő sora, ami személyes titkaként jelenik meg az éneklőnek. A borító cianotípia-technikával készült. Az eredeti kép egy virágzó cseresznyefát ábrázol a zenekar alkotótáborában, 2026 márciusában, amikor a lemez jelentős részének alapjait letették.
A tagok idén nem csak a lemezzel voltak elfoglalva: más fiatal zenekarokkal és zeneipari szakemberekkel közösen megszervezték az első BerekFesztet, amiről mi is írtunk élménybeszámolót. Ezen kívül a bandának egy tagváltást is fel kellett dolgoznia. Júliusban jelentették be, hogy a kamaszkoruk óta velük zenélő, a zenekar gitárosaként és társszerzőjeként dolgozó Gollob Márton elhagyja a zenekart, mivel úgy érezték, már nincsenek a zenélés kapcsán egy vágányon.
A lemez végül a fesztiválszezon alatt, a tagváltás közben született meg, így a szövegek is az önértelmezés felé fordultak, egy jellemzően „antiromantikus”, hétköznapi világban dolgozzák fel a konfliktusokkal járó függetlenedés és a lelki válság témáját. „Nagyok sokáig elhitettem magammal, hogy én aztán nem írok dalt a felnövésről, engem nem érdekelnek ezek a százszor elmondott dolgok. Már szinte kész volt a lemez, mikor feltűnt, hogy mégis ezt tettem, csak a szövegek mintha előlem is megpróbálták volna eltitkolni” – mondta el a szövegek írója, Velek. – „Rájöttem ebben az időszakban, hogy nekem sem véges a teherbírásom, és tévedtem abban is, mikor azt hittem, én nem vagyok éretlen.”
A lemez szerzői nézőpontját a két korábban megjelent dal, a Legeslegkisebb királyfi és az Igazság is bemutatja – egy válaszokat kereső, határokat húzó én fordul szembe élete tabuival, gyakran kapaszkodókat keresve. A Cseh-Bereményi-parafrázis (Apa Kalapja), a Telken átvágva vallomása a legélesebb ezek közül. Azonban az igazságkeresés mellett a nyolc éve a fiókba dobott rekviem, a Ne aludj el és egy 2000-es évekbeli szegedi underground zenekar, a Lebújok egyik számának a feldolgozása is helyet kapott a Felém futnak a pókokon.
A dalszerzői metódusokban változást jelentett Gollob távozása. Az új lemezen Velek vált az egyedüli „zenei kezdeményezővé”, aki mint egy belső producer vezette végig a folyamatokat, amely során a zenekar többi tagja is kihagyhatatlan komponensként vett részt. A sok home recording miatt több iPhone-nal rögzített felvétel is felkerült a lemezre.
A lemezhez három videoklip is készült, mindegyik Horváth Noel rendezői munkája. Először 2026 elején, a Legeslegkisebb királyfi kisfilmszerű klipje kapcsán dolgoztak együtt, majd októberben jött létre az albummal egynapon érkező Wow! Ilyet még sose láttam és, az egy nappal később landoló Ne aludj el egymáshoz kapcsolódó vizuális anyaga az MTA Kutatóház szockó hangulatú emeletein.
A kisbetűs ünnepnapok az Arcosokkal közösen – akiknek friss lemezéről itt írtunk – tart lemezbemutató koncertet az Akváriumban november 13-án. Részletek itt!
Fotó: Kriza Márton



