Életem első Szigetes koncertjét adó The Maccabees még 2007-ben robbant be a köztudatba. A banda 2009-ben adta ki keserédes romantikájú Wall Of Arms című albumukat, ami gitárközpontú zenéjével még ismertebbé tette őket, olyan számokat adva, mint a ’Love You Better’ vagy a ’One Hand Holding’. Két évre rá jelent meg a Give To The Wild című album, amit már inkább a szintetizátorok vezettek. A múlt héten hozták napvilágra az új lemezt Marks To Prove It címmel, melyen a korábban említett anyagok hangzásvilágát gyúrták egybe.

Összességében az egész album sokkal sötétebb lett, mint az előzőek. Már az első, címadó dal, a ’Marks To Prove It’  is sokkal melankolikus hangvételű darab lett, ami szerintem az egész korong legjobbja. Erős slágeres szám energikus belépővel, egy kis vad megőrüléssel és mély feszültséget keltő szintetizátorokkal. Tök jó lesz jövő hét csütörtökön a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán erre ropni!

A londoni kvintett dalszövegei jobbak, mint valaha! A második, a ’Kamakura’  lassú, nyugtató, melankolikus számnak indul, de aztán durva dalszövegével magával ragad:

„Gives bloody nose to the best friend he knows /
The only time he cried since he was seven years old /
Your best friends forgive you /
Your best friends forget, and you get old”

A harmadik szám, a ’The Ribbon Road’  is egy szürke, szomorkás szám, csakúgy, mint az összes többi szám az albumon. A ’Spit It Out’  is egy elég sötét darab, ami később egy végtelenül dühös könyörgésben teljesedik ki. A ’Silence’  is egy rosszul sikerült buli utáni óda, amit legszívesebben egy esős hajnalban hallgatnál hazafelé, amikor épp 623 csaj utasított vissza a Tesco Discon és inkább egy jókora kerülővel, a temetőn keresztül sétálsz haza, nem pedig a főúton.

A ‘River Song’ sem más tészta. Ha már az előző hasonlatot vesszük alapul, akkor most hiába van az őzeknek párzási időszaka, ez leginkább a kikosarazott kiscicák szomorkodásához hasonló.

A ’Something Like Happiness’  egy még lassabb akusztikus szám, amiben a ’Marks To Prove It’-éhoz hasonló klip készült. A videó érdekessége, hogy a gyorsan fejlődő, londoni Elephant & Castle-ben vették fel. Ez a környék mélyen inspirálta a zenekart, ahogy ez a dalszövegből is kiderül.

Nagyon kedvelem ezt a zenekart, tényleg sok mindent letettek már az asztalra és alig várom, hogy élőben pöröghessek a legnagyobb slágereikre, de ez az album összességében nem nyerte el a tetszésemet. Igaz, hogy sokkal érettebb hangzásvilágú, nyersebb és harapósabb darab lett, ám őszintén remélem, hogy ez majd a következőn még jobban kiteljesedik.