Ha valaki idáig nem fulladt volna bele a retróba, akkor majd most. Aztán miután túlléptünk azon, hogy megfulladtunk, gyorsan kezdjünk pogózni, mert a The Beans zenéje embertelen dallamos és fülbemászó!

A Pécsről érkező duó még nincs egy éves, de már két albumuk és három kislemezük van szerzői kiadásban. Ez két nagyon érdekes kérdést is felvet; egyrészt azt, hogy milyen tempóban dolgozhatnak ezek a srácok, hogy ennyire produktívak, másrészt pedig azt, hogy ha már ennyi kiadványuk van, hogy lehet hogy csak 74-en lájkolják őket a Facebookon?

Saját bevallásuk szerint a stílusuk a beteatet és a grunge-ot keveri („nem a mai szart”). De minden adat mellékes, ha a végeredmény érdektelen. De itt nem erről van szó. Habár valóban érezhető a kedvencek nagy behatása, annyira fülbemászó és dallamos, hogy nem lehet rá nem mocorogni. Sajnos egy idő után az ember realizálja, hogy két perce ugyan az a három – egyébként nagyon jól eltalált – riff szól.

A Kikeltetős szavazásban is említett „kosz” viszont teljesen megvan, semmi bájoskodás, semmi cukiskodás. Elég klasszikus hangzásvilág, mondhatni autentikus. Bele se merek gondolni, hogy egy ilyen fiatal együttes, egy ennyire precíz imitációs korszak után hova juthat el egy-két csavarral, és újabb elemmel…

A kérdés az, hogy hogyan hozzák ezt a fajta zenét élőben, mert nekem úgy tűnik, ez lehet az erősségük. De gyertek el a G3-ba november 14-én, és döntsétekel ti, vanak-e olyan dögösek élőben, mint YouTube-on.