Sokszínű zenei- és belső világok egyesülnek a Magnetifique első nagylemezén

Zene

július 28, 2020

Mihályi Zsófi

510

Többek között a tavalyi Kikeltetőről is ismerős lehet Tóth Dóri és Konsiczky Dávid duója, a Magnetifique: a leginkább ambientben kalandozó formáció tavalyi, Body and Soul EP-je után most megjelentette első nagylemezét, ami All is well címre hallgat.

A Magnetifique 2019-ben, Budapesten alakult, de a páros tagjaival egyéb zenekarokban is találkozhattunk. Konsiczky Dávid nevével leginkább a Csaknekedkislányból, ugyanis ő a zenekar dalszerző-gitárosa, emellett Kemény Zsófi társadalomkritikus trash-rap projektjének, a Sophie Hardnak is ő biztosítja a zenei alapot, és korábban szólóban is készített ambient anyagokat ACHLS néven. Ezeken kívül rövidfilmek, animációk és reklámanyagok zenei alapjának elkészítéséhez is felkérték már, és a Hartung Attila által rendezett FOMO című nagyjátékfilmjének zeneszerzői között is jelen volt.

A Magnetifique eredetileg Dávid ötlete volt, ami aztán 2019-ben vált teljessé a hegedűs-énekes Tóth Dórival, aki szintén nem ismeretlen zenei berkekben. Az elmúlt 8 évben több projektben is részt vett, a technótól a gyerekdalokig, Bródy Jánoson át a Ricsárdgírig, illetve ő a Nunki Bay Starship frontembere. Ezeken kívül szeptemberben indítja a mindfulnesst és az éneklést összekapcsoló mentorprogramját.

A számos érdekes és egymástól különböző tapasztalattal rendelkező duó első nagylemeze (talán pont a szerteágazó zenei háttértudás miatt) elég izgalmas kompozíció, amit ők “digital sadness ambient”-ként definiálnak.

Amellett, hogy nagy igényességgel figyeltek oda a hangzásra (amiben Deutsch Gábor Anorganik is segítségükre volt, ő felelt a masteringért), az mindenképp erősségük, hogy nem egy előre meghatározott formába öntött, majd szépen lecsiszolt valami lett a végeredmény, hanem szimplán két tapasztalt zenész világának a komplementere.

Nehéz objektíven írni erről a lemezről, mert egy nagyon intim világot alkot, és szerintem ezt jobb megélni, mint a végletekig elemezni. Az mindenesetre meglepett és nagyon jól esett a fülemnek, hogy egy alapvetően elektronikus műfajból indul, szerkezetileg mégis abszolút hallani benne dalszerű elemeket – és ez pont elég ponton találkozik az elektronika impulzivitásával és az ambient lágy, lebegős világával, mind intsrumentálisan, mind szövegszinten.

A tört ritmusokra magától értetődően ülnek rá a melankolikus szintitémák, amiket néhol egy egyszerű vokál kísér, máshol, ha egy adott dal kíván egyfajta tetőpontot, abban ez meg is történik, a sávok természetesen összeérnek egy mélyről feltörő mondanivalót alkotva.

Emellett egy finom, személyes, nagyon pici és súlyos pillanatnak tűnik az egész album.

Kicsit az jutott róla eszembe, hogy olyan, mint amikor nem tudsz aludni és kiülsz a partra egy doboz cigivel meg a gondolataiddal, és végiggondolod az egészet onnan, ahol elkezdődött, odáig, ahol vége szakad. Először csak ülsz és bámulsz, engeded, hogy tudatosuljon benned. Meghatározod. Egyre mélyebbre csúszol, a jelentést nélkülöző jelek világába. Eljutsz a falhoz, amibe tompán csapódnak az utolsó, zavaros hangok. Utána kezdődik a végtelen. Távol vagy mindentől, atomjaidra bontod magad. Belül kopár vagy, mint novemberben a magányos faágak, kifelé nézel, és monoton mantrázod, hogy (legalább) a világgal minden rendben. Felállsz, és elindulsz. Sehonnan bárhová.