Elsőre nem tűnhet komolynak a felvetés, “persze, hogy létezik”, vágnánk rá csípőből, még ha ennek nem is mindenki örül. Egy költői kérdésnél ellenben aktuálisabbnak érződik a téma az elmúlt években. Ennek margójára nyakunkba vettük a várost, felgöngyölítettük a híres-neves pécsi szálat, és megnéztük, aktuális-e még az a felhajtás, ami miatt a mai napig a Toldi műsorára tűznek egy filmet a helyi zenekarokról.

Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy Pécs körül a ’90-es évektől tetten érhetően kialakult egy fenomén, amely aköré tematizálódik, hogy a délvidéki város amolyan bölcsőként szolgál az itthon hatalmas népszerűségnek örvendő (vagy örvendett) “alter” zenekarok számára. De nem is csak erről van szó, a városról kialakult legáltalánosabb vélemény most is sok emberben az, hogy a kulturális és a zenei élet szüntelenül zakatol, az elmúlt húsz évben pedig csőd és bezáratások ide vagy oda, az imázs a közmegítélésben nem változott. Pécs pedig, ha talán nem is olyan büszkén, mint eddig, de századjára is lerágja ezt a csontot a virágkorról.

Persze jogosan építkezett sokáig ezekre az alapokra a város zeneisége, valóban olyan korszakalkotó zenekarok értek össze Pécsett mint a 30Y vagy éppen a Kispál és a Borz, de ha olyan -a megkérdezettek többsége szerint nevetségesnek tartott- szlogeneket mantráz a város, hogy “Pécs a magyar Liverpool/Seattle”, akkor a magas elvárások elengedhetetlenek, és az emberben akarva-akaratlanul is kialakul egy viszonyítási alap, egy elvárás egy olyan színvonalról, amelyről az elmúlt években az a hír járja, hogy süllyedni kezdett.

Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan született meg a város zenei identitása, pár dolgot fontos leszögezni. Pécs relatíve izoláltan fejlődött, félreesőnek mondható földrajzi elhelyezkedése miatt sosem számított igazán nagyágyúnak vagy kiemeltnek a kormányzat vidéki fellegvárai között, így meglehetősen kevés beruházás érkezett a területére. Ez olyan szempontból jelent problémát a zenei és kulturális miliője számára, hogy mint minden egyetemvárosban, Pécsett is a fiatalok szolgálnak a város mozgatórugójaként, ők pedig ködös megélhetési kilátások mellett gyakran választják a fővárosba vagy a külföldre költözést. Ugyan 2010-ben Európa Kulturális Fővárosává választották, a beruházások valahogy itt sem értek teljesen célba, a város hajdani pezsgését pedig csak erre a “kirakat-évre” sikerült igazán feléleszteni.

Pécsnek jelenleg az itthon visszatérő motívumként szolgáló elvándorlási problémával kell leginkább szembenéznie. Egy olyan város, amely “az érettségi után nem tudja ott tartani egy jó részét a jövendőbeli értelmiségnek, az halálra van ítélve” – jelentette ki Lovasi András 2018-ban, mikor a város aktuális helyzetéről kérdezték.

Talán a helyzet még nem ütött meg hasonlóan drámai szinteket, azonban mindenképpen érdemes vizsgálni azokat a folyamatokat, amelyek meghatározzák és befolyásolják azt, hogy éppen milyen irányokba terelődik a város zenei palettája.

„Öntözni kell azt a munkát és azt a szellemiséget, ami most az avar alatt található Pécsen”

– ezt már Kirschner Petra fűzi hozzá a gondolathoz a Gellai Gergővel (a Pécsi Est Café tulajdonosával) folytatott beszélgetéseire alapozva. Petrát legtöbben a helyi undergroundra fókuszáló Made in Pécs fesztiválból ismerhetik, de dolgozott a Pécsi Est, illetve a helyi legendás egyetemi klub, a Szenes koordinátoraként is.

A szellemiség és a tenni akarás kétségkívül parázslik, de olyan átütő pécsi produkció, amely újra definiálta volna a Pécsről özönlő zenekarok jelenségét, nem érkezett az elmúlt években.

Ezzel viszont az égvilágon semmi baj sincs.

Pécs nem zenekargyár, még ha ilyen szerepet is kapott a közvéleményben. Annál, hogy ki lesz a következő Felcser Máté sokkal érdekesebb dolgok folynak a felszín alatt, úgyhogy leereszkedtem a helyi underground berkeibe, ahol a következő generáció a maga újragondolt módján építi a saját zenei szcénáját.

Az első, és talán legfontosabb kérdés az, hogy ez az „utánpótlás” kap-e elegendő segítséget a várostól ahhoz, hogy életben tartsa az idilli képet a város kulturális életéről. Arról, hogy a helyi fiatal produkciók kapnak-e elegendő reflektorfényt, többekkel is beszélgettünk, első körben a 30Y menedzsmentjéből ismerős Tóth Barbarával boncolgattuk a témát:

„Nem látom hiányát az utánpótlásnak, évről-évre bukkannak fel az újabb izgalmas produkciók, elég csak a Mongooz & The Magnetre, a BETWIXT kollektívájára, a Junkie Jack Flashre, a Kaktusra vagy a Doggosra gondolni. Az a tény, hogy a városnak olyan zenei múltja van, amelyet alapjaiban meghatároznak értékekkel, üzenetekkel teli monstre produkciók, nem marad kölcsönhatás nélkül. Nem csak a város zenei-kulturális minimumját képesek magasabbra tenni, hanem fiatalok több generációját inspirálják a „nagy öregek”. Mint a tóba dobott kavics – hullámzik tovább.”

Barbara egyébként töretlenül építi, szépíti és szervezi a helyi undergroundot, a nevéhez köthető például a Z Faktor dalverseny és tehetségkutató, amely kifejezetten a szárnyait bontogató zenekaroknak biztosít fellépési lehetőségeket, de a Zenélő Egyetem projektet is ő vezényeli.

Ezeknek a feltörekvő együtteseknek a sikere erőteljesen szubjektív, hiszen van egy általános és állandó párhuzam az idősebb zenekarok és köztük, de a hasonlítgatás nem kifejezetten egészséges. Kirschner Petra és Gellai Gergő így írták körül az aktuális zenekarok helyzetét:

„Pécsen körülbelül jelenleg 150 aktívan és alkotó zenekar működik (ami nem tribute vagy lakodalmas) ami saját stílusában így vagy úgy megtalálja a helyét a városi palettán. Az a jó, hogy játszanak, az a jó, hogy léteznek és aktívak. Segíteni kell őket, támogatni, hogy folytassák. Nem a sikert kell számonkérni ezeken az együtteseken, hanem segíteni a működésüket, a siker pedig majd jön, ha jönnie kell.”

A kérdéskörről a helyi zenekarokat leggyakrabban felvonultató Szenes Klub aktuális programkoordinátorát, Magyar Olivért is megkérdeztem:

„Nem áll jól a zenekaroknak, ha olyanok akarnak lenni, mint az elődjeik. Felesleges hozzájuk hasonlítani őket, a kulcs az, hogy felfedezzük milyenek ők, és hogy mit szeretünk bennük. Ott van például a Cedar Knoll, az Avement, a The Beans, a Doggos vagy a Kaktus. Ezek a zenekarok nagyon fiatalok, hagynunk kell őket kibontakozni.”

„Ne abból induljunk ki, hogy milyennek kéne lenni egy pécsi zenekarnak, hanem abból, hogy milyenek a jelenlegi pécsi zenekarok.”

Véleménye szerint az igények alapjaiban megváltoztak Pécsen, az elektronikus színtér térnyerése például kézzel fogható. Ez nem feltétlenül kihívója az élőzenei produkcióknak, inkább alternatívaként szolgál a választékban. A zászlóshajó ilyen produkciókat felvonultató bulik terén egyértelműen a Szabad Terek hálózathoz is kapcsolódó Szabadkikötő, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy vidéki Aurórát, csak itt a pultot tíz helyett éjfélkor lövik.

Kétségtelenül megemlítendő az, hogy az olyan lakossági egyetemi bulik mellett, amelyek minden legalább főiskolával rendelkező vidéki városban megvannak, Pécsen formálódott egy kör olyan fiatalokból, akik igényes elektronikus produkciókat szerveznek és támogatnak. Ilyen jellegű mozgolódásra Debrecenben vagy Veszprémben lehet még felfigyelni, a legtöbb buli pedig alapjaiban a fővárosi trendeket csempészi át vidékre.

„Van egy tenni akaró generáció, a különbség annyi, hogy egyszerűen nekik már teljesen más elképzelésük van a tenni akarásról. Másban gondolkodnak és mást élveznek, a saját módszereikkel építik a várost. Azért gondoljuk, hogy Pécs hanyatlik, mert a régi elvárások alapján próbáljuk meg felépíteni.” – toldja meg a gondolatsort Olivér.

Az elektronikus zenei szubkultúrák átmentésével viszonylag jól áll a város, bár ezek mindegyike szerelemből, és legtöbbször nonprofit alapú szervezésből jön létre, a helyi ifjúságnak köszönhetően. Élesen él még bennem a kép arról, mikor a Vadpörgés! nevű ambient/noise/techno vonalra fókuszáló estén topogtam az orfűi malmok udvarán és a szervező srácok elmesélték, hogy a cél az, hogy az estét nullára hozzák ki, becsületkasszára alapozva dobták össze a teljes programot.

Egy funkcionáló elektronikus zenei közösség kialakulására való törekvés egyébként tényleg érzékelhető, az elmúlt két évben elszaporodtak az efféle zsánereket a zászlajukra tűző megmozdulások. Ott van például a drum and bass-t a nyakába vevő Millenium bulisorozat, a LEGAL csapata, akik open air technoban utaznak, a Szabadkikötő és a Nappali programját pedig látványosan sűrűn tűzdelik goa, trance, techno vagy éppen trap estékkel, például a MélyPécs, az Űrkikötő vagy az I Like JAM név alatt futó bulik keretein belül.

Az interjú végére arra az általános problémára is fény vetült, hogy nem egyszer futottak már bele például a Szenes falai között abba a jelenségbe, hogy a fiatal zenekarokat 40-50 ember, ha megnézi, az utána érkező DJ bulira pedig megérkezik a maradék 200 fiatal.

„Ettől még kötelességünknek érezzük, hogy annak az 50 srácnak megszervezzük az élőzenés koncerteket is, ebből sosem fogunk alább adni”

– zárja le az elektronikus kitekintőt Olivér.

Pécsnek viszonylag stabil szerepe volt mindig is a zeneiparban, amolyan végvárként tartotta életben a leszakadó déli régiók lehetőségeit arra, hogy színvonalas szórakozásban legyen részük. Arról, hogy ez kép él még-e, illetve milyen megítélése van jelenleg a városnak, és a hozzákapcsolt identitásnak a szakmában, Tóth Barbi mellett Sajó Dávidot, az Index újságíróját is megkérdeztem. Ő ugyan nem pécsi, és nem is különösebben jár a városban, de meglátásait pont azért gondoltam relevánsnak, mert így „külsős” szereplőként reflektál a lejátszódó folyamatokra.

„Személyes tapasztalatom csak nagyon kevés van, de azért rengeteg zenésztől, promotertől és menedzsertől hallom, hogy Pécs az elmúlt években nagyon süllyedni kezdett, a fiatalok mennek el, egyre kevesebb az igény az élőzenére, egyre kevesebben mennek el fizetős koncertekre, és több olyan együttessel is beszéltem, akik a régen biztos bulinak tűnő Pécsről mínuszos fellépésekkel jöttek vissza Budapestre. Azt tudom, hogy Gellai Gergő lassan utolsó mohikánként próbálja életben tartani a helyi zenei életet és azt is, hogy a városvezetés sem volt éppen a topon egy ideje, de azért máig meglep, amikor középkategóriás zenekarok arról beszélnek, hogy Pécs helyett már sokkal jobb fellépni Debrecenben vagy Győrben, ahol jobb a szervezés, jobb a pénz, nagyobb a közönség.

Ettől függetlenül szerintem igenis meghatározó Pécs zenei identitása, sőt, gyakorlatilag az utolsó olyan város, amelynek van valami zenei identitása. Az már más kérdés, hogy meddig lehet eladni bármilyen zenét azzal, hogy pécsi, mert meglepne, ha a mostani tízen-huszonéveseknek ez bármit is jelent már.”

Tóth Barbi más aspektusból közelítette meg a témát, szerinte az elmúlt években felerősödött egy pécsi öntudat.

„Én azt gondolom, egyre inkább fontos, és öndefinitív valami lesz a pécsiség. Elég csak átnéznünk a belvárosi concept store-ok póló-táska-sapka kínálatát, a popkultúrába bekígyózó egyéb urbánus design alkotásokat (Renyagyár, Great Minds Think Alike, SKEG). Nem hiába lett skandálható rigmus abból, hogy mindenki pécsi akar lenni.”

„Magyarország vidéki nagyvárosai közül Pécsen és Debrecenben tapasztalok csak hasonló kulturális tőkét, itt sűrűsödnek nagyobb számban azok a szent őrültek, akik képesek rá, hogy értéket teremtsenek, ne csak feléljék a helyi kulturális javakat – hanem vissza is adjanak belőle a városnak.”

Az öntudat csakugyan tetten érhető a városban, illetve elmondható az, hogy Pécs az előszobájaként szolgálhat egy Budapesten tetőző sikernek. Az év legelső fesztiváljaként számon tarott Made in Pécs például terített asztallal várja a zenekarokat, műfaji megkötések nélkül. Az ilyen és az ehhez hasonló rendezvények kiugróként és hatalmas lehetőségként tárulkoznak a lokális produkciók elé, teljesen ingyen játszhatnak a helyi klubok valamelyikében, nagyobb közönség előtt. Az pedig, hogy sikerül-e élni ezzel, csakis rajtuk múlik már.

Arról, hogy számít-e még egy adott városban kialakuló szcéna, illetve kinevelhet-e Pécs még egy meghatározó generációt, szintén Sajó Dávidot kérdeztem.

„Az ország vízfejűsége miatt nem igazán látok erre esélyt, de ez azért jóval komplexebb kérdés. Az internetkorszakban halál mindegy, hol élsz, a földrajzi helyzeted maximum egzotikumnak számít már. Szerintem mindenhol olyan folyamatok játszódnak le, hogy a közösségi média dominanciája és a végtelen online kommunikáció miatt egyre kevesebb lokális színtér jön létre nem csak nálunk, hanem a haladó világ minden pontján. A szombathelyi HC-sek, a debreceni rockerek meg a pécsi alterosok kifejezések már most sem jelentenek szinte semmit, 5-10 múlva meg már csak amolyan kulturális leletként fogunk ezekre tekinteni. Hála istennek ma már elég feltenni a zenéd a netre, és ha jó vagy érdekes vagy, akkor is befutsz, ha a tradicionális zenei felületek (tévé, rádió, újságok, blogok) totál leszarnak. És innentől kezdve mindegy, hogy kecskeméti, szegedi vagy tótkomlósi vagy-e.

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a 2020-as évek küszöbén olyan színtér kialakulására, ami képes lehet kinevelni nagyobb produkciókat, kizárólag Budapesten van esély az interneten kívül, mert a főváros egész egyszerűen elszívja a kreatív, tenni akaró, világlátásra vágyó, szociális fiatalokat vidékről, így ezekről a helyekről szép lassan eltűnnek a kiemelkedően tehetséges emberek.”

Mindent összevetve a pécsi színtér él és lélegzik, még mindig vannak a városban olyan megmozdulások, amelyek táplálják az életbenmaradását. 

A lehetőségek adottak, és jelen állás szerint akadnak is szép számmal zenekarok, akik kísérletet tesznek arra, hogy éljenek ezekkel. Ugyan stabil egzisztenciát a zenélésből nem feltétlenül lehet építeni, helyi zenekarként vélhetően egy fél fokkal egyszerűbb elkezdeni felkapaszkodni a ranglétrán, és később országos szinten érvényesülni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ami pécsi, az feltétlenül jó is.

Nem lehet, és felesleges is a pécsiséget amolyan születési előjogként kezelni, a város bélyege pedig nem szükségszerűen egyenlő a minőséggel.

„A pécsi varázs kifejezés önmagában értelmezhetetlen, nincs ilyen.

Van azonban egy egyetemváros, folyamatosan fluktuáló nagyszámú fiatallal. És vannak tehetséges, nyitott, érzékeny emberek – nem mások, mint más városokban.” – zárja le a gondolatot Tóth Barbi.

Záróakkord gyanánt összeszedtünk egy listát azokról a pécsi és környékbeli mozzanatokról, amiket érdemes lesz csekkolni 2020-ban budapestiként is:

• Made in Pécs fesztivál (január 4-5.)
• Ördögkatlan Fesztivál (július 28. – augusztus 1.)
• Fishing on Orfű (június vége, remélhetőleg nem egyidőben a Kolorádóval)
• PEN – Pécsi Egyetemi Napok (április vége, a kisszínpadokon el lehet csípni izgalmas zenekarokat, a nagyobbakra csak elvétve érdemes odatévedni)

Fotók: Hajdú Zsófia, Kovács Zoltán (Made in Pécs Fesztivál 2019) + Csermák Martin (Szenes Klub, NapiJumpup)