Megkésett nyárzáró szintipoppal érkezik a La Superbe
szeptember 20, 2021

A tavaly nyáron alakult La Superbe tavaszi albuma után új számot adott ki ‘Easy to Get Lost‘ címmel, ami – hasonóan debütlemezhez – felidézi a nyolcvanas évek szintivilágát, a torzított magas vokállal pedig selymesen illeszkedik minden erre fogékony hallgató fülébe. A majdnem ötperces szám alatt nem kell a Drive-, Chromatics– vagy a Miami Vice-fanatikusnak lenni, hogy átszellemüljünk a lassabb gitárok és az álmodozásra sarkaló sorok világába.

A szöveget Borszukovszky Flóra énekes írta, a zene pedig David Le Grand szintis-dobos egyik régi számán alapul.

A dalt szinte egyből a Dance Away című bemutatkozó EP után elkezdtük csinálni, nyár elején már készen is volt, de nem akartuk csak önmagában kiadni. Végül Dávid csinált hozzá két remixet, újragondolást, melyek befejezése – Dávid hanyag magatartása miatt –  elhúzódott mostanáig” – mesélte nekünk a harmadik tag, Zsirai Andris, aki a La Superbe mellett még a Ricsárdgírben is gitározik. Mint mondta, „Mindamellett, nagyon zsúfolt nyarunk, sok koncertünk is volt másik zenekarainkkal, nehezen tudtunk egyről háromra lépni a dalfelvételekkel.

Így viszont egy jó kis nyár záró nóta lett, aztán úgy tervezzük, hogy ősszel kijövünk egy újabb adag dallal, melyeknek várhatóan kicsit más hangulata lesz.

A számhoz két remix is készült, egy lassabb és egy gyorsabb. A La Superbe-bel legközelebb szeptember 26-án lehet találkozni a szentendrei Foltban.