Nekik drukkolunk az idei Klipszemlén

Cikk

szeptember 24, 2016

Kocsis András

640

A KERET 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja, amit a ti adományaitokból tartunk fenn.

Köss most éves támogatói előfizetést, és megajándékozunk egy KERET blogos vászontáskával!

Már tavaly is nagyon szerettük a Klipszemlét, és szerencsére a folytatás nem is volt kérdés tárgya: most csütörtökön és pénteken újra megrendezik a magyar zenei videók hivatalos szemléjét a budapesti Toldi Moziban. Idén 342 klip érkezett a versenyre, amiből egy előválogató után 123 alkotást vetítenek le széles vásznon. Csütörtökről péntekre a zsűri kategóriánként 5 alkotás juttat tovább, aminek nyerteseit péntek este hirdetik ki. A szemle mindkét napját bulival vezeti le a felhasználói oldal és a szakma.

ESEMÉNYAJÁNLÓ ↓

Megkértem a KERET blog bővülő szerzői csapatát, hogy szedjenek össze pár klippet, amelyekért szorítanak az idei megmérettetésen.

A Ricsárdgír koncerteken mindig hatalmas ováció fogadja ezt a dalt, holott sláger létére sokkal kevésbé baszatós, mint a többi. A klip ettől függetlenül négy percnyi csoda, indokolatlan meztelen lányokkal és fiúkkal, Hó Márton cameoval, helyenként a szövegre reflektáló, de sokszor csak teljesen szürreális bevágásokkal, szándékolt VHS disztorzióval, és persze a kihagyhatatlan rajtamaradt Ramboval a végén. A legjobb vágásra egy különdíjat szánnék neki a klipben 1:35-től látható látható analóg technikáért. (Kocsis András)

Vagyok olyan bátor, hogy kijelentsem, a Palvinbarbi már most kultikus klipnek számít. Nincs kétségem, hogy hosszú évtizedek múlva is megmarad a magyar könnyűzene kulturális emlékezetében. Ha az unokámnak egy klippet kell majd megmutatnom fiatalkoromból, akkor az abszurd, kicsit aberrált, meztelenkedős, szerethetően komolytalan Palvinbarbi lesz az! (Énekes András Előd)

Ez a klip nem akar semmit, nem akar kiemelkedő lenni, vagy nagyon megmutatni valamit. Van egy kedves magányos, mosolygós főhősnőnk, akit mindenki elsőre megszeret, a színek álomszerű festést kapnak, ahogy a lánykánk lépdel, és a zene ütemére történik minden mozdulata. Ez valahogy borzasztó komfortosan ringatja a nézőt! Semmi izazdtságszag, talán pont ettől olyan bájos, és könnyed. Számomra nagyon kedves ez a klip a maga minimál stílusával, szurkolok neki. (Kirschner Petra)

Amikor a fénykorában is kínos Irigy Hónaljmirigy parodizálja a Petőfi körül az elmúlt években belterjesedő, banki hirdetésekben és Fornettis zacskókon népszerűsített koncertzenekarokat, ráadásul találóan, és mindezt az Ági szörp szponzorálta, na ott eltörik bennem valami. Rég nem láttam ennyire szürreális dolgot és már csak ezért is szobrot érdemel. (Kocsis András)

Alapból imádom a hosszú, egysnittes felvételeket, de ebben a klippben még a kameraszög is megfordul nem egyszer. Félelmetes belegondolni, hogy mennyi munkálat előzhette meg a felvételt és hogy vajon hànyszor kellett újrapróbàlni a koreográfiát. A 1:1-es képarány és a fekete/fehérség miatt ömlik az egész klipből a “retro”. A végén pedig az albumborítós meta dolog nem csak nagyon jó ötlet, de kivállóan is lett megvalósítva. Nagyon drukkolok ennek a klipnek. (Kárai Bence)

Végre nekünk is van már az ausztrál garázsrock szcénára hajazó elszállós, őrült, trash klipünk, ráadásul Sarkadi Miki eszelős pap karaktere zseniálisan ördögi. Történet, főszerep vagy rendezés kategóriákban lehet befutó, amiből nem vesz el, hogy ez az egyik legjobb dal a mezőnyben. (Kálóczi Bence)

Szerintem a Volkova Sisters az egyik legjobb magyar(nak még mondható) popzenekar, akik kisujjból rántanak elő nemzetközi mércével is kiemelkedően jó dolgokat. Erre remek példa ez a klip, csodálatosan légies kameramunkával, makulátlan vágással és egy elképesztő táncossal, aki szimplán egy mező közepén földdel, sárral és egy fehér lepellel operál. Egy ilyen koncepcióból könyű lenne valami egysíkú dolgot kihozni, de itt az összkép inkább minimál, mégis rendkívül mozgalmas, pillanatok alatt teljesen beszippant. (Kocsis András)

A Volkovában mindig van valami nyomasztóan sötét és egyszerre felszabadító, és ez a jellemvonás a Bianco klipjéből is tökéletesen visszaköszön. A fekete-fehér színek, a kortárs táncos – zárójelben megjegyzem irtó profi – vonaglása, a kezein és a szemén a kötés olyan, mintha valamiféle élet-halál közti állapotban ragadtunk volna és próbálnánk kitörni. Iszonyúan berántott, a szó legjobb értelmében. Egyszerre lüktet az egész; szerintem nagyon jól működik. (Takács Dalma)

A klip tökéletesen tükrözi mindazt, amiért a hazai alternatív színtér egyik legszerethetőbb zenekarának nevezhetjük őket: egyszerűségében nagyszerű, őszintesége és bensőségessége magával ragadó. Egyetlen szereplővel dolgozik egyetlen snittben, aki nem beszél, mégis mindent elmond, amit az egyébként nagyon jó dal mellett még elmondhat. Az ’Elsőre’ középpontjában a nő és annak szépsége áll, nem szájbarágósan, inkább amolyan aranyos szemérmességgel ábrázolva, amihez jól illeszkedik a dalban felsejlő játékosság. Összességében a megjelenéskor az első benyomásom az volt, hogy magától értetődően szép, mindenféle magyarázat nélkül, ami sokadik megtekintésre sem változott. (Drávucz Zsolt)

Szépen megkoreografált egysnittes. Az indítás felcsigáz, a klipet végigvezető motívum pedig egy kísérteties szőke hölgy, ami hozzájárul a kisfilm költőiségéhez. A sztori befejezésképpen önmagába fordul vissza csattanóként, és a komponálás végig jól hozza a dal hangulatát. Megkapjuk a vágyott borzongást, és az éjszakai magány félelmetességét. Magával ragadó! (Kirschner Petra)

Már a legelején a magában pengető lehajtott fejű gitáros is sejtelmes, de amikor elénk tárul a kép a zenekarról, egyből a Twin Peaks-t juttatta eszembe az egész. Minden folyamatos ringó mozgásban van, semmi sem áll meg egy pillanatra sem, mintha a zsigereinkbe kúszna a dal, mint egy kígyó. Az alakokat ördögivé teszi a megvilágítás, a vörös háttér és a zene összhatása, a klip úgy frusztrál, hogy mégis beszippant, mindeközben rém egyszerű az egész. Zseniális, imádom. (Kirschner Petra)

Lassan megszokjuk, hogy valami attól megy át a képzeletbeli szűrőberendezésünkön, mert megidéz valamit a nyugati popkultúrából. A ‘Far Camp Song’ nem más, mint egy ’70-es évekbeli francia szerelmi filmdráma esszenciája. A történet pofon egyszerű, de a kivitelezésben nincs hiba. Makranczi Zalán, Osvárt Andrea és Jankovics Péter bevonásával izmos színészgárdát sikerült összegereblyéznie a hat éve alakult power melanko zenekarnak. A zenével szép összhangban van a képi világ, a díszlet és a színészi játék, egyszóval minden a helyén van. Szeretem a tipikusan, és vállaltan magyar retro hangulatú klipeket is, de jó, hogy van ilyenünk is. (Énekes András Előd)

Azt hiszem, ebben a klipben minden benne van, ami a budapesti éjszakákat jellemzi; egy őrült dzsungel és a fenevadai, az utcai portyák, a vadászat és mi, vándormadarak képében. Ez a kavalkád egyszerre titokzatos, ijesztő, és vonzó, és mindez egy expresszív festménybe csomagolva. Akárhányszor nézem végig, mindig találok benne valami újat. (Takács Dalma)

A szám, melyet először bekucorodásra készen, felhúzott szemöldökkel hallgattam az albérlet melegében, hogy aztán még aznap suhanjak az „album kiengedő buli” ritmikus lábdobogással, az énekes mezítlábas násztáncával felhevített, egyszerre melankolikus mégis túlfűzött extázisába. Na, ilyen ez a klip is számomra. Mint ahogy dúdoltam már a Toldi előtti keserédes éjszakában ácsorogva és (talán klisésen) a tihanyi utcákon kanyarogva, hasonlóképp a videó is vegyíti a Balaton-part és a budapesti underground-lét elegyét, felturbózva a zseblámpa, mint majdnem egyedüli fényforrás és az indokolatlan vörös kapucnis pulcsik balladai homályával. Mindezt úgy, hogy mindenki a saját szájízére szabva szabadon asszociálhasson. (Steszkó Zsanett)

❤️❤️❤️❤️❤️🎉🎉🎉🎊🎼🎸🍻🍷🎬🎧🎸👑🐕🐪🐊🐋🐾🌲🌳☀️✨⚡️💥🔥🔥🔥🔥🍑🍆💦💦💦🍍🍌🌶🍒🍭🍦🍰🍺🍻🍻🍻🍻🍾🍾🍾🍩🎷🎺🎸🎻🎬🚨🚨🚨🎠⛺️🌋📸🎞📽🎥🎙📻📺🔫🚬🚬🚬💊💉⚗🎈 (Komróczki Dia)

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

PLAYLISTEK