Saját fesztivált indít a Petőfi Rádió
május 30, 2013

Két új könnyűzenei fesztivál is lesz idén nyáron a Balaton mentén. A VOLT Produkció szervezésében létrejövő események a hagyományteremtő szándékkal induló Nagyon Balaton eseménysorozat zászlóshajói lesznek olyan külföldi bandákkal, akiket most láthat először a hazai közönség.

strand_tervekA Balaton Sound után egy hónappal újra színpadok épülnek a zamárdi Szabadstrandon. A háromnapos strandfesztiválhoz névadóként kapcsolódott a Petőfi Rádió, ami sokat elárul a program tartalmáról, a fesztivál hangulatáról.

“Régóta várnak arra a hallgatóink, hogy a Petőfi Rádió által képviselt zenei világ élő koncertek, fesztivál formájában is testet öltsön. A Strand – nagyon zene fesztivál kínálata méltó módon reprezentálja a Petőfi kínálatát.  18-án este 6-kor indul a program és tart augusztus 21-én hajnalig. A fesztivál egyik különlegessége, hogy ebben a 60 órában megállás nélkül koncertek és partik zajlanak, már kora délelőtt is neves zenekarok várják a strandolókat.”  – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője

A programban a Petőfi Rádió hallgatói által legjobban kedvelt hazai bandák szinte kivétel nélkül jelen lesznek, de első alkalommal lép fel Magyarországon a Fall Out Boy, kiknek rádióbarát slágereit csípőből vágják a populárisabb-poposabb punk indulókra mozduló tömegek, világszerte eladott lemezeik példányszáma 7,5 millióra rúg és manapság világszerte a legkeresettebb fesztiválsztárok. A nemzetközi színtérről DJ-szettel lesz jelen a Pendulum, színpadra lép a francia Nouvelle Vague és az év egyetlen magyarországi koncertjét is itt adja majd Yonderboi.
Jegyárak:
Napijegy augusztus 1-ig: 4990 Ft, utána: 6500 Ft.
Háromnapos bérlet augusztus 1-ig: 9990 Ft, utána: 11900 Ft

bmylake_lineup_kitakartIgazi hiánypótló eseményként debütál a balatonvilágosi csodálatos környezetben épült egykori pártüdülő területén a B my LAKE elektronikus zenei fesztivál. Az egyedülálló helyen, közvetlenül a Balaton partján zajló esemény szervezőinek célja, hogy azt a közönséget szólítsák meg, akik nem a mainstream fellépőkre kíváncsiak és fontos számukra a természetes környezet. Kiss Ákos, a VOLT Produkció társszervezőjeként az eseményt jegyző Deadcode Production munkatársa elmondta, hogy a butikfesztiválként aposztrofált eseménynél fontos cél az is, hogy korlátozzák a résztvevők számát, így naponta legfeljebb tízezer vendéget várnak a Club Aligába.

A B my LAKE 100 fellépője között nincsenek kicsik vagy nagyok. Már a plakátokon is egyértelmű az üzenet: a több tucat hazai és világsztár azonos méretben jelenik meg mindenhol. A Club Aliga területén felépülő egyedi színpadokon és tánctereken fellépnek az elektronikus zene legendái, a jelent meghatározó művészei és a jövő  feltőrekvő tehetségei.
Jegyárak:
Napijegy augusztus 1-ig: 8500 Ft, utána: 9990 Ft.
Háromnapos bérlet augusztus 1-ig: 15990 Ft, utána: 19990 Ft

Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója nemrég a HVG-nek az mondta egy interjúban, hogy „jelenleg túlkínálat van a (fesztivál) piacon, az pedig ennyi hasonló eseményt képtelen eltartani”, azonban mi nagyon örülünk annak, hogy még több figyelmet szentelnek a Balatonnak. Ti mit gondoltok?