A hónap elején jelent meg a legutóbbi Kikeltetőn shortlistig jutó, a zsűritől számos pozitív visszajelzést bezsebelő Heavy Mountain Olympia Felejthetetlen Masszázsélmény-re keresztelt EP-je.
„Annak, aki egy ekkora indie-himnuszt ír egy lemerült akksiról, mindenképp a shortlisten a helye. Ez a poén azonban talán csak egyszer lőhető le, szóval kíváncsi vagyok, hogy mi történne akkor, ha ugyanezzel a zenei világgal akár mélyebb tartalmak felé is nyitnának a fiúk.” – mondta róluk Balla Gergely (Platon Karataev) a válogatáson.
Erre (is) tettek most kísérletet az új kislemezzel, a Kikeltető óta pedig a Borbás Máté Olivér (ének, gitár) és Szula Gergely (dob) alkotta duó kibővült Dózsa-Juhász Mátéval (basszusgitár), az új anyag is ebben a felállásban került már felvételre. Az öt számból álló lemezt a grunge és doom elemek jellemzik a legjobban, pont üdítően fűszerezve egy kis shoegaze-zel és indie poppal. Ehhez az izgalmas hangzásvilághoz csak külön koktélcseresznyék azon a bizonyos tortahabon a dalszövegek, amik a mára már szinte kanonizált ’pécsi alter’-t tökéletesen hozzák.
„Az összeszokás és a zenei egymásra hangolódás elég hamar és gördülékenyen ment. Minden számot ami rendelkezett egy már épkézlábnak mondható dalszerkezettel feldemóztunk, hogy vissza tudjuk hallgatni. Így az EP dalai a zenét tekintve viszonylag gyorsan kigurultak. A nagyobb kihívást az ének és a dalszövegek jelentették. Miután szerkezetileg közel 100%-osak voltak a számok, következett egy időszak amikor nem igazán tudtuk, hogy hol fogjuk meg a dalokat szöveg és mondanivaló tekintetében.
Annyiban voltunk csak biztosak, hogy magyarul szeretnénk, így végül az a megoldás született, hogy lejártam a srácok nélkül egyedül a próbaterembe és elkezdtem automatikusan felénekelni random szavakat, vagy rövid mondatokat a demó felvételekre, majd ezekből amikor egy-egy szófordulat vagy sor megfogta a fantáziámat akkor azt vittem tovább és alakítottam összefüggő szöveggé.
Elsőre inkább viccesnek szánt mondatok jöttek, de utólag belegondolva akad azért komolyabb mondanivaló is köztük. Lényegében a szövegírás, az énektéma kitalálása és bizonyos esetekben a felvételek is egyszerre történtek. Olyannyira, hogy egy-két dalnál a demó éneksávok maradtak a végleges mixben is.”
mesélte Olivér.
A stúdiózást, a keverést és a masterelést, ahogyan eddig is, most is a fiúk csinálták. A felvételhez a Goszthonyi Mária Nemzetközi Üveg Alkotótelep egyik kiállítóterme adott otthont, ahová Schneider Mátyás is elkísérte a srácokat, és készített egy werkvideót a felvételekről.
„A felvételek és a keverés nagyjábóli befejezése után még loptunk egy-egy kiabálást a lemezre. A Vodka For Kids-ből ismert Zsidó Ákostól a ‘Home Office’ című dal közepére és a Cvlt Of Grace-es Sarus Zolitól a ‘Repülős Üzemmód’ című dal átkötő riffelésébe, hogy igazán felejthetetlen legyen az élmény. Valamint végül de nem utolsó sorban hatalmas köszönet Szántó Német Mónika színésznőnek, aki a ‘Poszt-Nu Metal Trap Szindróma’ legvégén eljátszotta minden hangosan zenét bömböltető tinédzser anyukáját.”
Mi történt veletek a Kikeltető óta?
Olivér: Bár nem kerültünk be a Kikeltető élő eseményeire, elég sok pozitívat kaptunk a zsűritől ami tök jól esett. Két fontosabb dolog történt utána. Az egyik, hogy duóból trióvá bővültünk, Dózsa-Juhász Máté barátunk szállt be hozzánk basszusgitározni. A másik dolog pedig maga az EP megírása volt. Intenzív kreatív időszak volt, jól összecsiszolódtunk.
A zsűriben nagy viták és tippelgetések mentek hogy vajon több számban is elsüthető-e, tud-e működni az inkább humorra építkező dalszöveg. Szerintem ez az album tökéletesen bizonyítja hogy igen, meséltek kicsit részletesebben a szövegekről?
Örülünk ha úgy látszik, hogy sikerült ezt megugrani. A szövegírás volt az EP legnehezebb feladata. Abban biztosak voltunk, hogy magyarul szeretnénk írni mert egyértelműen jobb érzés magyar dalokat játszani és a közönség is jobban rá tud kapcsolódni. Már rég kész voltak a dalok, amikor még egy sor szöveget nem írtunk. Elég sokat agonizáltunk rajta, hogy milyen szövegek legyenek és, hogy hol kéne megfogni ezt a kérdéskört.
Próbáltuk közösen is, de végül az lett a megoldás, hogy egyedül lejártam a próbaterembe és elkezdtem a demókra mindenfélét ráénekelni ami éppen eszembe jutott, és mivel a dalszövegek amiket én szeretek is ebbe a kicsit humoros, kicsit blőd, de mégis őszinte kategóriába esnek ezért nekem is ilyenek jöttek és szerencsére amikor megmutattam a többieknek nekik is tetszett. Így végül a koncepció az lett, hogy a zenét vegyük komolyan, de a mondanivalót és magunkat kevésbé. Szerintem ez sok zenekarnak beválik, így valószínű mi is ezen a vonalon folytatjuk tovább.
Mit terveztek a nyárra/fesztiválszezonra, hol találkozhatunk veletek legközelebb?
A nyáron valószínű a gyakorlásé lesz a főszerep. A lemezírás, a klippkészítés és az EP körüli munkák kicsit elvették a fókuszt a zenélésről, úgyhogy most azon dolgozunk, hogy minél jobban megszólaljanak a dalok élőben. Legközelebb Június 29-én 17:00-kor találkozhattok velünk a Fishing On Ofrű Amondó színpadán úgyhogy ott tali aki jön.
- Addig is pörgessétek az albumot, és sétáláshoz hallgassátok a Poszt-Nu Metal Trap Szindrómát!