A pécsi Junkie Jack Flash pályája négy évvel ezelőtti indulásuk óta fokozatosan felfelé ível, ám az elmúlt egy évben népszerűségük megsokszorozódott. A megnyert tehetségkutatók, a rendszeres klubkoncertezés és a Supernemmel való közös turné hatására, több szem mered most a zenekarra, mint valaha. Ebben az áldott állapotban döntött úgy Pető Szabolcs és csapata, hogy ideje egy második nagylemeznek. Az időzítés tökéletes; a kérdés csak az, hogy elég erős lett-e az album, hogy a banda feljebb léphessen a magyar zenei színtér ranglétráján?

A forró kása kerülgetése nélkül szeretném hamar leszögezni, hogy igen, elég erős lett. Pontosabban nem „elég” , hanem sokkal inkább nagyon erős. Kicsit fura ezt így leírni, de ez egy igazi „slágergyáros album„, mint mondjuk a Green Day „Dookie„-ja, vagy az Arctic Monkeys „Whatever people say I am….„-je.

A self titled lemez előfutáraként korábban kiadott ‘Leves, süti, dinamit‘-on (értitek… LSD), és ‘Szupersztár‘-on kívül gyakorlatilag bármelyik, az albumon helyet kapott szám lehetne a következő single. Ez leginkább annak köszönhető, hogy

a dalok nagyon fülbemászóak!

Az album felütése , a kegyetlenül gyors ‘Szomszédok‘ remekül vázolja, hogy mi is vár ránk az elkövetkező 40 percben. A kezdeti lendület meg is marad az album feléig, ahol a ‘Légy résen‘ kicsit visszavesz a tempóból. Ez a dal lóg ki amúgy a legjobban a Junkie Jack Flash eddigi munkásságából, mert itt már valóban lehet érezni, hogy a klasszikus Rock ‘n’ Roll-on kívül más is inspirálta a zenekart. Ebben az esetben a stoner rock, de szerencsére ez is jól működik.

A lemez második fele legalább ennyire patent, sőt, itt található a legjobb track, a ‘Flash‘, amiről simán el tudom képzelni, hogy az elkövetkezendő hónapokban bulihimnusszá növi ki magát.

Persze azt nem mondanám, hogy hibátlan az album, mert nem az. Pontosabban egy hibája van, a dalszövegek. Mint majdnem az eddigi összes JJF lemez, ez is leginkább a féktelen YOLO-ról szól és ez így sokadszorra már kissé unalmassá tud válni. Az se segít, hogy még a fentebb említett „Dookie” szintén ugyan ezt a témát „boncolgatta„, mégis sokkal átgondoltabb dalszövegekkel tette, a Junkie Jack Flash dalszövegei pedig – leszámítva a ‘Leves, süti, dinamit‘-ét – arcpirítóan kínosak. Gondolok itt olyan sorokra mint például „A fasz kivan./ Hogy hol-mi van ?” vagy „Ne sírj értem!/ Nekem boldog az élet.„. Abban is biztos vagyok, hogy könnyedén lehetne csinálni egy JJF szöveg generátort, ami olyan szavakat keverne össze mint az „állat„, „részeg” ,”hajnalhárom” meg „szívni„.

Ez csak azért hatalmas kár, mert a Junkie Jack Flash lemeze az egyik legszórakoztatóbb, amit idén hallottam és biztos vagyok benne, hogy még rengetegszer meg is fogom hallgatni, csak fáj, hogy nem szól túl sok mindenről. Ha ezt valaha is levetkőzi a zenekar, akkor közel tökéletes lesz, amit csinálnak.

A lemezbemutató koncert galériáját Kirschner Petra és Váldi Liz képeivel ITT tudod megtekinteni!