“Szerencsére tele van ez az ország is minden jóval” – Gnork-interjú

Interjú

november 29, 2021

Szponzorált

1264

December elsején újra Boiler Room lesz Budapesten, mi pedig ezalkalomból készítettünk két elég mély interjút, két remek producer/dj-vel, akik fellépnek majd az eseményen. Az elsőt itt olvashatjátok Lauval, ez a cikk pedig a sorozatunk második része. Gnorkkal Csuka Marci (Switch Nollie), féltucat pesti hely rezidense beszélgetett, a kiadóiról, magyar kedvenceiről, arról a pillanatról amikor először pörgették le egy Boiler Roomon egy trekkjét, és még sok minden másról.

KERET: Mesélnél kérlek a kiadóidról, a Blorp-ról és az Earth Plates-ről egy kicsit? Aki még esetleg nem ismeri bemutatnád pár mondatban?

Gnork: A Blorp és az Earth Plates is az én zenei világom meghosszabbítása, de én úgy gondolom, ez egy nehezebben körvonalazható zenei világ. Az az ökölszabály, hogy olyan lemezeket szeretnék kiadni, amikbe én magami is azonnal beleszeretnék a boltban, és nem tudnám otthagyni. Ennél jobban nincs definiálva. De ez nekem pont elég. Nem ütemterv és koncepció szerint haladok, a releaseket vállaltan az alakítja ki, hogy éppen milyen demót kaptam, amibe beleszerettem, vagy hogy éppen milyen zenéket hallgatok. Így aztán előfordul, hogy egy-két évig nincs megjelenés, aztán amikor jókat találok, megindul a lavina.

Egy fontos, hogy minden megjelenést jó legyen végighallgatni az első másodperctől az utolsóig, tehát nem hatásvadász banger gyűjteményeket, hanem kiforrott EP-ket, albumokat szeretnék kiadni, amiknek van íve és varázsa. Így a praktikus oldal a háttérbe szorul az otthon hallgatós élményekhez képest, de azért nem árt, ha van minden megjelenésen egy-két szám, ami jól működik egy buliban.

A Blorp kiadónak már az indulása is elég spontán és organikus volt.

Jó sok demót kaptam, nagyrészt teljesen kezdő zenészektől, és ezek közül volt egy-két nagyon jó, meg volt rengeteg felejthető. Például No Moon már pár évvel korábban küldözgetett nekem zenéket, és én az első pillanattól tök őszintén mondtam neki a véleményemet. Az első zenék nem voltak meggyőzőek. De vette a lapot, mindig visszavonult és aztán újra előkerült egy újabbal. Aztán egyszer csak küldött egy olyat, hogy kettéállt az agyam. Gondoltam, ezt azonnal meg kell jelentetni. Aztán kaptam még a párizsi S Channeltől és a 17 éves svájci Doualától is egy-egy csodás zenét, mellé raktam még egy sajátot, és máris összeállt a blorp001.

Ez volt 2015-ben. Akkoriban indult a Lobster Distribution, akik sok izgalmas induló kiadót karoltak fel az elején, pl a magyar Farbwechselt és a This is our Time-ot is. Nagyon szimpatikus módon azt csinálták, hogy a Lobster Theremin által bejáratott csatornákon keresztül és az ő nevüket kihasználva elkezdtek egy bizonyos zenei világban kifejezetten jó nívójú mini labeleket kiajánlani a saját megjelenéseik mellett. Így full nullkilométeres kiadók tudtak érvényesülni a saját értékük (és kevésbé a múltjuk) szerint. 

Ez tökéletesen egybe vágott a blorp missziójával, hogy kezdő producerek kapjanak lehetőséget lemezen.

Szóval az elején nagyon jól működött minden. Aztán később elváltak útjaink a Lobsterrel, de a blorp missziója tovább élt az Earth Plates-ben, így elég sok fiatal producer kapott lemezmegjelenési lehetőséget: a már említett No Moon mellett többek között a berlini Ray Kandinski, a melbourne-i dj Life, a párizsi #130e0a, a tokyo-i Aquarium vagy mindannyiunk kedvence, CT Kidobó.

Csodajó nézni, amit ezek a friss tehetségek később elérnek, hogy olyan kiadókon jelennek meg, mint a Lobster Theremin, a Mechatronica, a Craigie Knowes, az X-Kalay vagy a RANDMuzik, és a világ legjobb dj-i játsszák a zenéiket a Panorama Bartól a Dekmantel fesztiválig.

A másik misszióm pedig a közeg kialakítása. Azt vettem észre, hogy az emberek, akiknek a zenéjük összepasszol egy release-en, emberileg is összeillenek sokszor. Amint kezd kialakulni egy release tracklistje, összekötöm az alkotókat egymással. És ebből egy mindenki számára támogató és inspiráló zenei közeg jött létre a blorp és az Earth Plates körül, ami nekem is óriási inspirációforrás és emberi érték.

Hogyan írnád le a Gnork zenei világot? Mi alapján válogattad a különböző alteregók alatti megjelenéseket?

Legtöbbször a “Space” és a “breaks” címkét kapom meg, de a legtöbb zeném a deep house, jungle, rave, acid vagy elektró műfaji jegyeit is magán viseli. Bár ezek a műfajok továbbra is fontosak számomra, de mindig inkább onnan közelítem meg a dolgot, hogy mi az a zene, ami motoszkál bennem. 

Szerintem nem kell minden számmal forradalmat csinálni. És nem is lehet, de ez egyáltalán nem baj. A teljesen műfajkonform zenéknek ugyanúgy megvan a létjogosultságuk, mint azoknak a zenéknek, amik egy-egy eszközön való játszadozásból estek ki. Sokkal fontosabb, hogy az adott számot, amit épp csinálok, szeressem, őszinte és bensőséges kapcsolatom legyen vele.

Én a magam részéről szeretem úgy megközelíteni a dolgot, hogy nem külső elvárások alapján zenéljek, hanem mindig azzal foglalkozzak, ami éppen inspirál. De ez ugyanúgy lehet mondjuk két össze nem illő műfaj ütköztetése, egy új eszközön való jammelés vagy egy napok óta a fejemben loopoló dallam. A végeredmény stílusjegyeit úgyis mélyen meghatározza az, aki én vagyok, ahogy csinálom a dolgokat, amilyen döntéseket hozok az alkotófolyamat alatt, nem kell még külön stilizálni vagy gnorkosítani.

Az alteregók terén viszont már képbe jönnek az elvárások. Alteregókat például akkor szoktam használni, ha azt érzem, hogy egy zene, amit írtam, valamilyen szempontból nem passzol bele a “gnork” főcsapásába, de mégis szeretem a végeredményt. Az alteregók szabadságot adnak, hogy még jobban kiléphessek a komfortzónából, és egy új kontextus, egy új narratíva szerint rendezzek egymás mellé számomra már ismerős és teljesen új zenei elemeket. Vagy hogy létrehozhassak mondjuk egy olyan számot, ami akár csak egy műfaj tipikus jegyeire épít, de valahogy mégis jó érzés csinálni és hallgatni, így a végeredményt nem szeretném a fiókban tartani. Ilyenek voltak például az UTTU-nál megjelent jungle zenéim.

Majdnem pontosan 8 éve játszotta HNNY a Blorp93 című trackedet egy stockholmi Boiler Room streamben. Milyen hatással volt rád az akkor? Mit gondolsz a csatorna útjáról azóta?

Óriási dolog volt számomra, hogy egy ember, akinek a zenéit nagyra tartottam és aki beutazta dj-ként a világot, játssza az első megjelenésemet. Bár addigra már volt már pár hírem arról, hogy itt-ott felcsendült a blorp93, de ez a stream volt az, ami berobbantotta a dolgokat.

Azt meg külön izgalommal figyeltem, hogy milyen számokat raknak előtte meg utána, mert akkoriban nem volt könnyű találni ilyen space-es, rave-es, break-es, house-okat. Aztán ennek a streamnek a hatására is egyre többen kezdtek kísérletezni ezekkel a hangzásokkal, és vágás, pár évvel később hetente százasával jönnek ki az efféle lemezek.

De azóta is jönnek új kommentek, hogy HNNY Boiler Roomjában találták ezt a tyúnt.

Hogyan vezetett az út az első megjelenésig a magyar Freakyhouse kollektívánál és onnan az olyan angol kiadókig mint a Bokhari Records, a DJ Haus-hoz fűződő Unknown To The Unknown vagy a Lone és Gabriola által vezetett Magicwire?

Amikor elkezdtem zenéket írni, nagyon sokat segített a soundcloud. Akkoriban indult, és kezdték producerek megtalálni. Fej-fej mellett regisztráltak új arcok, akik meg akarták magukat mutatni, és régi motorosok, akik keresték a friss inspirációt. Olyan együttállások voltak, amik azóta sem soha, egy lájk az egyik számodon azt jelenthette, hogy mittudomén, Josh Wink feedjében másnap a te zenéd jelent meg az első helyen. 

Persze ehhez jó zenéket kellett írni. Valahogy így jutott el a Blorp93 a megfelelő helyekre és jelenhetett meg egy éppen induló angol kiadónál, a Blind Jacks Journey-nél.

Amikor már külföldön is mozgolódtam, a budapesti szcénában még teljesen kívülálló voltam. Fiel Tomival és In:Formmal a Freakyhouse-tól egy kis kávézós zenélés alatt ismerkedtünk meg. Így jött az első Freakyhouse-os válogatás, amin rajta volt a zeném, a Skysurfin. De közben már a gyárban volt a Blorp93, és készült a Bokhari lemez is.

Azt, hogy Lone és Gabriola hogy talált rá a zenémre, nem tudom, de döbbenet volt, amikor a soundcloudon írtak nekem. Velük azóta nagyon szoros a kapcsolat, sokszor zenéltünk együtt buliban, rádióban, nem beszélve a két Magicwire-es EP-mről, vagy Lone DJ Kicks válogatásáról, amin szerepelt a U c. számom, szintén újabb dimenziókat nyitva meg előttem.

Kik inspiráltak Budapesten a múltban és ki az akivel esetleg vannak közös terveid? Mik azok amire felhívnád egy az elektronikus zenében jártas idelátogató figyelmét?

Engem mindig az inspirál, ha valakiben rengeteg alázat és szerénység van azzal szemben, amit csinál, és végtelenül el tud mélyülni valamiben. Lassan 10 éve, hogy betévedtem első lemezeimet megvásárolni a Deepbe, és összefutottam Crimsonnal, aki azóta is folyamatosan inspirál új zenével, gondolatokkal, hozzáállással, a zene iránti szűnni nem akaró rajongásával. 

De hasonlókat tudok mondani In:Formról is, aki régen sem szomjazta a reflektorfényt, ma meg már szinte teljesen a háttérben van, mégis minden, amit csinál (utóbbi időben főleg a Plattensee “lemezboltot”, vagy a Hangkelte műsort a Tiloson), azt mindig 100%-os minőségben csinálja. De megemlíthetem Aurint, Atomikot vagy Gilbert Pomelót, akik minden alkalommal emlékezeteset játszanak.

Megjelenésekben az Exiles diszkográfiája hihetetlenül erős és szép is, itt szép számban vannak producerek, például Zsüja vagy For, akik bár nem teljesen az én világomat képviselik, de zseniális munkákat raktak le. És ott van persze a szintén csodás Dalmata Daniel, izgalmas és szép megjelenésekkel, nekik köszönhetem minden idők kedvenc magyar release-ét is, Imre Kisstől a megunhatatlan, fantasztikus Oimachi EP-t.

Az inspiráció sokszor a kevésbé bejáratott csatornákból érkezik, fiatal producerektől, vagy akár hobbi dj-ktől, vagy olyanoktól, akik csak hallgatják, de jól hallgatják. Ifjú producerek közt ott van például KOBANYA3000 is, aki nem tud mellényúlni, mindig nagyon szuper anyagokat küld. De nagy élmény volt pár éve megismerni a Glasgow-i magyar kerámiaművész Szilver dj munkásságát, aki műalkotásként közelítette meg a mixtape műfaját, és olyan ívet jár be például ezzel a podcastjával, amit senkitől mástól nem hallottam még:

Jó volna még több új magyar producer munkáját megismerni, kollaborálni, vagy akár olyanokkal is együtt dolgozni, akik még nem producerkedtek. És szívesen kollaborálnék olyan emberekkel, akik valami teljesen mást csinálnak, mint én. Szeretnék például énekesekkel dolgozni, vagy hangszeres zenét csinálni.

Itt említeném meg a hangszeres zenészeket is, akik az utóbbi időben inspiráltak, pl. a billentyűs Abase-t vagy Baen Mow-t, aki amúgy a szintén csodás jazzbois/Speiz Boiz formációkban is játszik, vagy gitáros vonalról Lemurian Folk Songs-ot, vagy a Telek fesztiválon megismert őrült magyar psychrock formációt, a Gilisztát. Naponta jönnek újak, szerencsére tele van ez az ország is minden jóval. Csak egy kicsit kishitűek az emberek szerintem, de talán jó irányba alakulunk.

Megfordultál számos európai klubban és Ausztráliában is játszottál már. Mik azok amiket elsajátítanál a nemzetközi klub kultúrából? Milyen volt belecsöppenni a virágzó Ausztrál szcénába?

A maximális nyitottságot, a zéró feszengést, és hogy nem kell annyira komolyan venni ezt az egészet. Nagyon tetszett sok helyen, hogy az emberek bármikor és bármire elkezdenek táncolni. Például Melbourne-ben egy szerda este fél 7-kor Andras downtempó szettjére felrobbant a tánctér. Nem kéne aggódni azon, hogy mikor hogy kell viselkedni, milyen zenére hogy szabad táncolni és milyen ruhát kell felvenni vagy hogy mennyire illik vigyorogni. Ennek az egésznek nem a menőségről, a trendekről és a szabályokról kéne szólni, hanem arról, hogy érezzük jól magunkat, és élvezzük a zenét és egymás társaságát. Akármilyen banálisan hangzik is.

Szerinted milyen következményekkel jár hosszabb távon a zenei világra az elmúlt két év? Milyen változásokra számítasz?

Úgy általában remélem, hogy az emberek egy kicsit visszavesznek, kevesebb dráma, kevesebb arrogancia, több megértés, együttműködés és alázat lesz mindenkiben. Hogy az emberek jobban megbecsülik majd a saját szcénájukat, és az alkalmakat, amikor együtt lehetnek.

Bensőségesebb bulizásokban bízom. Kevesebb személyi kultuszban, kevesebb sztárdj-ben, kevesebb hakniban, és abban, hogy az image-nél több figyelem jut a valódi tehetségre és zenei teljesítményre.

Számodra hogyan néz ki egy ideális buli? Hogyan képzeled el a tökéletes környezetet?

Meghitt, barátságos légkör, nyitott emberek, akik imádják a zenét és kíváncsiak, mit fogsz berakni, nem a saját kedvencüket jöttek újra meghallgatni. Én szeretem, ha egy buli korán kezdődik, délután háromkor már simán lehet eufória. Az idelis környezet pedig egy szép, zöld, jó levegőjű szabadtéri helyszín, lehetőleg vízparton és melegben, jéghideg sörrel.

Van e rendszer abban, hogy mikor írsz zenét, mikor hallgatsz új megjelenéseket? Milyen tanácsot tudsz adni arra hogy, ezt hogyan harmonizálja az ember a magánéletével?

Alapvetően nincs rendszerem, mindent igyekszem akkor csinálni, amikor kedvem van hozzá.Az egyetlen szabály, amit próbálok betartani, hogy ha van egy ötletem, igyekszem azonnal megcsinálni, és olyan formába hozni, hogy később is tudjam, mire gondoltam akkor. 

Ha jól tudom évek óta gyűjtesz lemezeket, saját kiadványaid is gyakran kerülnek nyomásra és a kazettákat is kedveled. Hogyan csöppentél bele ebbe a világba?

Gyerekkoromban is már sok lemez vett körül családom révén, de én a kazettákon és a cd-ken nőttem fel. Minden egyes darabot ünnep volt először kézbe venni és lejátszani, és mint tárgyak is a szívemhez nőttek. Ez számomra teljesen hiányzik a digitális világból. És ezért imádom a lemezeket. Nemcsak hallgatni, hanem már végiglapozni a polcomon. Vagy egy lemezboltban turkálni. Számomra a Spotify végtelen kínálata és a legjobb algoritmus sem pótolhat egy lemezt, amit úgy vettem meg, hogy bementem egy lemezboltba és megtetszett a borítója. 

Persze egy pendrive sokszor praktikusabb, és a klubokban a CDJ-k azért többnyire jobban szuperálnak, mint a lemezjátszók, szóval az utóbbi két-három évben én is már nagyobb részt digiből játszom.

A zenéid is elérhetőek bandcampen, mi a véleményed a lemezpiacról és az örökös digi vs analog kérdésről?

Az, hogy szerintem teljesen elbeszélnek az emberek egymás mellett, ahogy az lenni szokott. Minden formátumnak megvan az előnye és a hátránya, úgyhogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki mit szeret, mit szokott meg, ki hogyan élvezi a legjobban a zenét. Akármilyen hanghordozóról játszol, a zenehallgatás élménye akkor lesz igazán jó, ha megadod a módját. Persze a minőségi standard általában véve magasabb, ha lemezekről és lemezjátszókról van szó, de egy jó szerkón jó zenéket jó minőségben digiben lejátszva simán elérhetsz egy ötcsillagos zenei élményt.

Szokták mondani, hogy az az igazi dj, aki lemezről játszik. Szerintem a formátumnál sokkal fontosabb az alázat, a széles látókör, az ízlés és a technikai tudás. De én azt látom, hogy ezek elég sokszor egybevágnak azokkal a dj-kkel, akik lemezről játszanak.

Milyen következő megjelenések várhatóak? Lesz e újabb alterego?

Két release élesül a közeljövőben, egy spanyol meg egy német kiadónál. És egy remixem is a csőben van, egy új magyar kiadónál. Egy egész albumom pedig csendben várja a megjelenést évek óta. Bár ezekből egyikbe sem lehet még belehallgatni, a Boiler Roomban viszont lesz majd ízelítő sok új zenémből.

Alteregók ügyében pedig a találgatókra bízom a választ :)

Az interjút Csuka Marci készítette.
Címlapkép: Horányi Kinga
A cikk megjelenését a Miller támogatta.

A KERET 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja, amit a ti adományaitokból tartunk fenn.

Köss most éves támogatói előfizetést, és megajándékozunk egy KERET blogos vászontáskával!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!