A tudásátadás felelőssége a techno-szcénában – LAU-interjú

Interjú

november 25, 2021

Kormos Kristóf

4944

A Boiler Room idén a Contemporary Scenes bulisorozat keretein belül a Miller támogatásával világ különböző pontjaira látogat, hogy helyben mutathasson be kisebb techno-szcénákat. A sorban most Budapest következik: december elsején a Turbinában négy előadó kap lehetőséget ebben a formában. Ennek kapcsán beszélgettünk Lauval, a négy fellépő egyikével.

KERET: Először zenetanárnak tanultál, aztán otthagytad, mert nem érezted magadénak; a zenetanítás most mégis fontos részévé vált az életednek a workshopokon keresztül. Ez egyfajta felülvizsgálata a korábbi döntésednek, vagy az egyetemen tanultak esetében is csak a formával, a keretekkel volt a gond?

Lau: A formával és a keretekkel volt gond. Én klasszikus zenét tanultam, ami nyilván jó alap ahhoz, amit most csinálok, de nem ezzel akartam foglalkozni. Most meg valahogy visszajött, mert rájöttem, hogy szeretek tanítani. Valószínűleg nem szeretném ezt ’full time’ csinálni, de a mostani formában szabadon taníthatok olyan embereket, akiket ez tényleg érdekel. Egy általános iskolában, ahol a figyelemért és az érdeklődésért külön meg kell harcolni, nagyon más azért a helyzet.

Lehet cél szerinted az elektronikuszene-oktatás bevitele az iskolákba?

Egyébként hosszútávon gondolkozom ilyesmiben, de ez azért egy jó tíz-húsz éves terv. Nem lenne egyszerű azért az Oktatási Hivatalt meggyőzni arról, hogy amit én csinálok, az például a Kodály-módszernél érdekesebb, vagy eszközközpontúbb. Mostanában kezdem egyébként csak átlátni a DJ- és producer-workshopok kapcsán, hogy hogyan is érdemes ezeket tanítanom – és ez még csak az eleje.

Például elsődleges számomra, hogy a tanuló minél hamarabb eszközt vegyen a kezébe, és átlépje ezt a ’félelemküszöböt’. Nagyon hamar el lehet kezdeni szórakozni, a technikai részletekkel ráérünk később.

Ha két órán keresztül csak beszél róla valaki, nagyon hamar elunod magad, megijedsz, mert nem értesz semmit; miközben, ha megnyomod a play-gombot, már szól a zene – a többi meg már csak részletkérdés.

Mesélj Franciskadalma tanítványodról! Hogyan viszonyul nálad a tudásátadásnak ez a formája a workshopokhoz?

Engem ő keresett meg, hogy tanítanám-e, és azt az elhivatottságot és céltudatosságot látva, hogy huszonegy évesen hozzám fordul azzal, hogy ’légyszi, vegyél kezelésbe’, egyértelmű volt, hogy elvállalom. Ez volt körülbelül másfél-két éve, és azóta igazából együtt tanultuk meg, hogy hogyan is lehetne ezt jól csinálni, hogy például ne legyen se túl sok, se túl kevés technikai infó. Volt, hogy valami effektekkel kapcsolatos dolgot háromféleképpen mondtam el, mire sikerült átadnom – így tanulom meg én is, hogy hogyan tanítsak valakit, akinek nincsen semmiféle technikai előképzettsége. És ebben a formában emellett van időm arra is, hogy a technikai részleteken túlmenően különféle jó és rossz tapasztalataimat is át tudjam adni neki, hogy szerintem hogyan is érdemes csinálni ezt az egészet.

Beszéltél róla többször, hogy lányként nehezebb belekezdeni a zenélésbe, és hogy a workshopokkal ebben is szeretnél aktívan segíteni. Abban, hogy ő megkeresett, már a te hatásod is benne lehet, nem?

Lehet, igen. Ő kitalálta elég hamar, hogy mit akar csinálni, és hajlandó érte tenni. De egyébként ebben a kérdésben már csak az is nagy motiváció lehet, ha látsz másokat is, akik ezt csinálják. Nekem például Nina Kraviz volt az, akinek egy fellépésén az Akváriumban elgondolkoztam, hogy ezt lehet csinálni így nőként is. Fontos szerintem, hogy az ember lásson nőket a színpadon.

Technokool és Kamafaka párosa jutott még eszembe rólatok.

Igen, ugye Technokool most megcsinálta a Nofear unity-t, ahol ő is hasonlóan, egyszerre mentor és barát szerepben egyengeti Kamafaka mellett még Akác útját is.

Van egy ilyen tendencia akkor szerinted itthon?

Ezt így nem tudom. Én ezt azért csinálom, mert engem is ’empowering’-elt valaki, és én is szeretném ezt továbbadni, ha már vannak hozzá eszközök a kezemben; és aktívan tenni azért, hogy minél több lány lehessen DJ.

Viszonylag kevés anyagod van fent Soundcloudon ahhoz képest, hogy milyen aktívan zenélsz. Ez egy tudatos döntés?

Nem igazán, ez inkább azért van, mert nagyon kevés dolgot fejezek be. Rengeteg zenét írok, most a covid alatt meg főleg, de ritkán adok ki bármit a kezem közül. Csomó minden be van töltve a csőbe, csak különböző okok miatt lassan haladnak a dolgok. Mostanában egyre nagyobb nyomás rajtam az, hogy ki kéne adnom egy önálló EP-t minimum. Rengeteg sticker van kint a falamon, hogy mi mindent kéne befejeznem – a legutóbbi az, hogy takarítsam ki a sticker-falamat. Ez leginkább önmagam szabotálása, hogy évente két live set-et megírok, de nem adok ki belőle semmit sem. De jönni fog, mert jönni kell. Már rég kellett volna neki igazából. Múltkor azon kezdtem el nevetni, hogy Franciskadalma EP-je lehet, hogy hamarabb lesz kész, mint az enyém. Szóval nem direkt van fent ilyen kevés zeném,

előadóművésznek tartom magamat elsősorban, és inkább erre a vonalra koncentrálok.

A Spotify-ra viszont direkt nem mész, ugye?

Abszolút. Most jött ki egyébként egy cikk, hogy a Spotify tulajdonosa a zenészek kizsákmányolásával keresett pénzét egy „demokráciavédő” mesterségesintelligencia-programba fektette, ami elég para. Ennek kapcsán vettem rá végre a barátomat is, hogy szüntesse meg az előfizetését. Nekem sosem volt, elvből. Nyilván én azért nem számítok átlagos zenefogyasztónak, mert megveszem a zenéket, amiket le is játszok. Aki tényleg csak hallgat, azt teljesen megértem egyébként, hogy Spotifyt használ, mert arra nagyon praktikus – ellenben például sajnos a Bandcamp-pel, ami nem egy jól kivitelezett felület, ezért nem tud a Spotify alternatívája lenni, pedig ugye ők adják vissza a legtöbbet a zenészeknek. Minden hónap első péntekén egyébként Bandcamp Friday címszó alatt az aznapi bevétel száz százalékát megkapják az előadók. Úgyhogy érdemes lenne talán egy jólműködő appba fektetniük. Szóval én ennek nagy szószólója vagyok, de tény, hogy nincs elég jó alternatíva.

Milyennek éled meg a hazai elektronikuszenei szcénát, mi a véleményed róla?

Ez egy nagyon sokrétű kérdés. Attól függ, hogy éppen hol jársz. Jelenleg a klubhelyzet nem a legfényesebb itthon. Vannak klubok, de a legtöbb sajnos nem szól túl jól – és ezt nem a külföldi átlaghoz hasonlítva, hanem a régebben meglévő hazai klubok viszonyában értem – mint például a Lärm – amikhez nem igazán érnek fel a mostaniak. De mondjuk az Aether például elég jó, csak az nem annyira az én stílusom, meg keresztül kell menni hozzá a Gozsdu udvaron. Egy buli-szcéna alapvetően négy dologból, a vibe-ból, a hangtechnikából, az emberekből és magából a zenéből épül fel egyszerre. Én zenészként az utóbbi aspektussal szemben (is) kifejezetten kritikus vagyok: ha nem jó a zene valahol, hazamegyek. Alapvetően nem azért járok bulizni, hogy bulizzak, hanem hogy zenét hallgassak – persze ideális esetben nyilván összekapcsolódik a kettő. Szerintem ahogy az ember egyre idősebb, a vibe is egyre fontosabb. Végső soron pedig a közönség, az emberek alakítják egy nagyon nagy részét annak, hogy egy esemény milyen lesz. Van ugye a mondás, hogy „Drugs are as good as the people you’re with”. Ez ugyanúgy igaz tud lenni egy bulira is: az emberek alakítják a hangulatot. Egyébként nemrég voltam Budaörsön egy Melting Pot-os illegál-bulin, és ott éreztem azt, hogy na ’that’s it’. A zenei felhozatal is jó, az izgalmas helyszín is hozzátesz, meg benne van az a szűrő, hogy ilyen messzire tényleg csak az megy ki, akit igazán érdekel a dolog. Ezektől nagyon jó volt a vibe.

Igen, és egyébként az ennél kevésbé profi illegál rave-ekből is egyre több van. Mi a véleményed ezekről az alulról, sokszor a legfiatalabb korosztály által szervezett bulikról, bulisorozatokról, mint például a ZSÚR, vagy a Kama Rave?

Az ilyesmiknek szerintem nagyon megvan egyfajta őszinte hangulata. Mi is csináltunk két illegál rave-et még pár éve, és azok a legjobb bulik közé tartoznak, amiken valaha voltam. Viszont egy ilyen bulit szervezni a legnehezebb dolog ever. Egyrészt iszonyú sok munka megy bele, másrészt rengeteg veszéllyel is jár. Mert egy klubban, ha valaki rosszul van, ki mered hívni a mentőket, van tűzoltókészülék, ha valami felgyullad, és úgy általában sokkal több mindenre jut figyelmed egy olyan hely esetében, ami állandóan nyitva van. Mindent egybevetve szerintem fontos azért, hogy legyenek illegál bulik, már csak azért is, mert innen elég sok zenész el tud indulni. Senki nem születik profi DJ-nek, és egy ilyen környezet nagyon jó lehet arra, hogy bárki kipróbálhassa magát. Mert DJ-ből Dunát-Tiszát lehet rekeszteni – hál’ istennek! –, és már a telefonodon is csinálhatod akár. De igazán jó előadókból, akik profin csinálják, már nyilván kevesebb van. Ők meg persze már nem ezekre a bulikra járnak, már csak a technikai feltételek miatt sem. Én is például már tartok azon a szinten, hogy nem megyek el valahova, ahol a szettem a technika miatt csorbulna, mert az emberek nem fogják tudni, hogy ez nem az én hibám. Mindezek miatt is tök fontos szerintem a saját határaid megtartása.

Érdekes, hogy én Technokool-lal például még kisebb illegál rave-eken találkoztam először szerintem…

Hát ő azért is hozta létre a Nofear unityt, hogy amit ő már nem vállal be, azt átadhassa olyanoknak, akikben megbízik. Úgy általában is egy nagy generációváltás van éppen, amivel együtt a keményebb, gyorsabb hard techno-s vonal is megerősödött a városban szerintem – nyilván nekik van végtelen energiájuk, s ebből fakad az igényük erre, amit a klubok is kiszolgálnak mostanában.

És egyébként mit gondolsz, hogyan kéne viszonyulnia az illegál buliknak a klubokhoz?

Hát minél több buli van úgy általában, annál többen kezdenek el járni. Aztán ahogy megunod az erdőben túrázást (vagy ahogy öregszel), átszoksz a klubokra. A nálam idősebb korosztály még meséli, hogy anno tök normális volt egy-egy bulira egy órát utazni, most meg már én is úgy vagyok, hogy ami nem érhető el taxival, azzal hagyjatok. De ettől függetlenül pont attól tud valami különleges lenni, ha küzdesz érte egy kicsit.

A 2020-as Recorder-es interjúdban beszéltél a Cutoff Agency-ről, amivel ugye az a célotok, hogy a magyar (s leginkább a budapesti) undergroundot megmutassátok külföldön. Hogy áll azóta ez a projekt?

Sajnos a covid óta parkolópályára kényszerült. Nevet biztosan fogunk változtatni, mert rájöttünk, hogy a Cutoff az elég negatív, ugyanis mi éppen, hogy hozzácsatolni igyekszünk magunkat Európához, nem levágni. De nyilván továbbra is tervben van a dolog, mert van itthon csomó nagyon jó DJ, producer, akik közül meglepően kevesen kapnak külföldi figyelmet. Az elektronikus zenéből hiányzik az a fajta menedzsment, ami például a rockzenében abszolút megvan, ahol még ugye showcase fesztiválok is vannak arra, hogy a zenészek kapcsolatokat építhessenek. Ez a hazai elektronikuszenében elég ritkásan van meg. Nyilván egy buli után tudsz vibeolgatni a főfellépővel, de hiányzik a valódi szervezettség. Valahogy ezt szeretnénk pótolni. Én nagyon örülnék, ha más csinálná, de ha nem, akkor majd én. Azért is mondom ezt évek óta, hogy hátha más is csatlakozik, mert nyilván minél többen csinálnánk, annál könnyebb lenne.

Akkor ez inkább az egyes előadók lehetőséghorizontjának szélesítésére szolgálna, mintsem úgy általában a hazai techno-szcénának mint olyannak a külföldi megmutatására?

Természetesen van itthon egy csomó minden, amit érdemes lenne megmutatni. Azt nem tudom megmondani, hogy Magyarországnak van-e egy egyedi hangzása, ami mondjuk más, mint egy balkáni országé. Bár itthon is bennünk van az a posztszovjet szenvedés, amit nagyon szép lenne valahogy megmutatni. Amit viszont tudok, az tényleg az, hogy csupa jó előadó van körülöttem, akik ki vannak égve, vagy a kiégés határán mozognak. És nem mondom, hogy ha külföldre mész, az ezt megoldaná, de az például gyakori jelenség, hogy itthon akkor kezdenek el valakit értékelni, ha külföldön már híres. Az meg a másik, hogy itthon nem lehet megélni ebből, és ezért is érdemes bejáratni ezeket a külföldi kapcsolatokat, hogy ne kelljen egy állandó egzisztenciális krízisben élned zenészként, és azt csinálhasd, amit szeretsz. Mert én egyébként imádom ezt a lokál DJ-pozíciót. Tök jó dolog az, hogy kinézek a közönségre, és mondjuk a felét látásból ismerem. Sokan vannak, akik végigkövetik a fejlődésemet, és jönnek velem, attól függetlenül, hogy változom. Külföldön nyilván ez teljesen más, ott egyáltalán nem ismernek, vagy csak ritkán látnak. Szóval a Cutoff is valahogy ennek a jegyében működne.

Most első körben még csak a barátainkat volt kapacitásunk bevonni ebbe, de a következő szint ennek a tehetséggondozással, a workshopokkal való összekötése lenne. Ez viszont persze egy átgondolt programot, és valamennyire talán intézményesített formát is igényel.

Hogyan kapcsolódhat ebbe a Boiler Room a decemberi Turbinás bulijával?

Hát ők ugye azt csinálják most a Contemporary Scenes keretében, hogy különböző országokat bejárva mutatják be a helyi szcénákat, és híres fellépők utaztatása helyett a lokális előadóknak biztosítanak egy kis figyelmet. És ez most eléggé jól jön a hazai szcénának is. A lineupban pedig – Route 8, Gnork, Alexandr (plusz LAU – a szerk.) – megvan a balansz, valamint csupa jó zenészből áll, akik mind kedves, őszinte emberek is egyben. Ez nagyon fontos, hogy tényleg olyanokat raktak be, akik megérdemlik. 

Külföldi kapcsolataid, ismeretségeid alapján milyen különbségeket érzel az ottani, valamint a hazai techno-kör, -szubkultúra létezésében, felépítésében?

Én amúgy nem járok kifejezetten bulizni külföldre. A Cutoff Agency-ben is a külföldi kapcsolatok terén inkább Zaina Shreidi az, aki mozgolódik a világban, és biztosítja ezeket. Azokkal, akikkel az évek során együtt léptem fel, némelyikükkel még most is tartom a kapcsolatot. Egyébként pont most októberben voltunk CT Kidobóval Brno-ban zenélni. Nekik ott annak ellenére, hogy Brno azért nem Prága, van egy olyan kis szcénájuk, ahol háromszáz ember elmegy bulizni két, számukra ismeretlen magyar DJ-re, és nagyon jól érzik magukat. Ők elhívnak olyan kisebb előadókat, akiket nem a nevük, hanem mondjuk egy EP-jük alapján választanak ki, a közönség pedig bízik a szervezőcsapatban, és elmegy bulizni. És az egy iszonyat jó buli volt! Emlékszem, hogy még mielőtt Martin elkezdett volna zenélni, körülnéztem a táncparketten állva, elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy jó helyen vagyunk. Látszott, hogy mindenki ilyen ’very true’, és nem magamutogatásból jöttek le bulizni, hanem azért, hogy jól szórakozzanak. Szerintem itthon ez problémásabb kicsit, mert valahogy nincs meg a tere annak, hogy az emberek elhiggyék, hogy nem kell egy hatalmas fellépő ahhoz, hogy jól szórakozzanak, hanem elég egy jó szervezőcsapat. A Crime-nak volt egy csomó ilyen megmozdulása, amikor elhívtak nagyjából ismeretlen arcokat – és ment is velük a közönség. Most inkább olyan lineupok vannak, amikben két-három a külföldi fellépő. Az egyrészt nagyon sok pénz, másrészt nem biztos egyáltalán, hogy jobbak, mint a magyarok. Ez most nem a külföldi fellépők ellen szól természetesen, csak azt mondom, hogy nem kell valakiért ötezer eurót kifizetni ahhoz, hogy jól lehessen szórakozni.

Szerintem egyébként abszolút ebbe az irányba halad most a hazai szubkultúra. Gondolok itt például a HESSZ-re.

Igen, pont a HESSZ-t akartam én is felhozni példának.

Ez az, amire szükség van, hogy egy szervezőcsapatnak hidd el, hogy bárkit raknak oda a lineup-ra, azt azért teszik, mert hisznek benne, hogy jó bulit fog csinálni, és nem azért, mert drága meg menő.

A külföldiektől talán még az apró crew-k cseréit tanulhatnánk el, hogy például ahogy mi voltunk Brno-ban, úgy visszahívnánk az ottaniakat. Ez a kevésbé ismert DJ-k, csapatok közti barátságok mentén történő ’cserélgetés’ szerintem egy nagyon jó irány. Pénzügyileg is kivitelezhetőbb, és őszintébb, energikusabb, előremutatóbb is.

Látsz bármi más vonalat, ami mentén fejlődhetne, változhatna még a magyar techno-kultúra?

Szerintem nekünk zenészeknek nagy felelősségünk van ebben, hogy hogyan hatunk a hazai szcénára. Most a legutóbbi DJ workshop után például arra jöttünk rá Kalival, hogy mostantól ezeket az alkalmakat nem technikai részletekkel fogjuk kezdeni, hanem egy általános értékrend-lefektetéssel. Az eseményben úgy hirdetjük, első sorban ugye nőket várunk, de ez nem azt jelenti, hogy férfiak nem jöhetnek. A fontos az, hogy egy ’non-judgemental safe space’ alakuljon ki, amit viszont az elején fontos elmondanunk, hogy hogyan is lehet kialakítani. És ebben lehet felelőssége egy buliszervező-csapatnak, egy DJ-nek, egy workshop-tartónak, hogy ezeket a value-kat érdemes elmondani, mert nem feltétlenül maguktól értetődőek mindenki számára. De úgyanígy felelőssége van a szervezőknek, kluboknak a drogok esetében is – ezért volt jó például, amikor most több szervezőcsapat is rakott ki informatív posztokat a GHB-ről.

Csomó olyan szegmense van a szubkultúránknak, amikben felelősségét kell vállalnunk, és tanítanunk kell a fiatalabb korosztályt – mindezt nyilván ítéletmentesen.

Szerinted vannak például olyan erős szexista berögződések ezekben a körökben, amiknek a kigyomlálásához külső, tudatos eszközökre van szükség?

Hát, ha nem szűnnek meg ezek maguktól, akkor tudatosan kell például a női kérdést is push-olni, igen. Az jut eszembe, hogy nekem ugye ezt a témát mindig felhozzák interjúkban – de felteszik vajon a kérdést férfi előadóknak is, hogy ők mit tehetnének a női szcénáért? Nekem évek óta mindig erre kell válaszolnom – érthető módon, és fogok is mindig, mert folyamatosan fejlődik a véleményem ezzel kapcsolatban.

A fiatalabb generációkban (főleg ebben a szubkultúrában) szerintem már kifejlődőben van egy egyre nagyobb érzékenység és odafigyelés e téma kapcsán (is). Eljöhet-e szerinted az a pont, ami után a kívülről, irányelvek, szabályok, kvóták formájában jövő beavatkozások kontraproduktívvá válhatnak?

Ez valóban megtörténhet, hogy egy túl sokat tárgyalt téma ambivalenssé válik, vagy egyszerűen ignoranciára talál egy idő után, és tényleg nagyon bíztató tendenciák érzékelhetőek a generációinkban. Viszont nem tartunk még ott. Magyarországon nőként élni alapból nagyon nehéz, és ehhez jönnek még a szakmai különbségek. Nekem személyesen már könnyebb dolgom van felnőtt nőként, mert sokkal jobban meg tudom védeni a saját határaimat. De húszévesen belekerülni ebbe iszonyú nehéz, mert akkor ezeket még éppen csak tanulod. Néha velem is előfordul az, hogy rosszul érzem magam valamitől, de csak később tűnik fel, hogy mitől. Szóval ezekről a dolgokról még érdemes beszélni, még fontos beszélni. Több ilyet hallottam például tanítványaimtól is, hogy ha valaki szervezőnek tetszel, elhív randizni, te meg nemet mondasz, akkor utána nem hív el fellépni. Velem ilyen nem történt, mert tőlem ezt meg sem merik kérdezni. De bőven kerülnek még nők kellemetlen helyzetbe pusztán azért, mert nők. Persze férfiak is, meg kellemetlen helyzetekkel tele van az éjszaka, de a nőknél ez sokkal inkább rendszerszintű.

Nehéz erről férfiként nyilatkozni, mert mindig belefutok abba, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint magamtól gondolnám.

Persze, a férfiak sokszor hiszik azt, hogy ez túl van tárgyalva, mert nem őket éri a hátrányos megkülönböztetés. Emiatt is érdemes erről folyamatosan beszélni. A lengyel helyzet is idevág, ahol férfiak megbeszélték, hogy ne legyen abortusz, de egy nőt sem kérdeztek meg a véleményéről.

Sokszor érzem magamat buborékban ebből a szempontból, mert az én környezetemben szerencsére nem igazán történik semmifajta kirívóbb megkülönböztetés, ne adj isten zaklatás.

Én is egyébként abszolút, a közvetlen környezetem engem is megvéd ezektől. A bulikban konkrétan kört alkotnak körülöttem a barátaim, hogy meg se lehessen érinteni, ha arról van szó. De ez nem általános sajnos, nem mindenki kapja meg ezt a védelmet. De az általánosabb szinteken is rengeteg még a sztereotípia, mint például a férfi ’pronoun’ társítása adott szakmákhoz. Magyarul mondjuk nekünk ebben szerencsénk van. A nyelvünk már készenáll a nemek közti egyenlőségre, csak még mi nem.

A zenéhez visszatérve szerencsére azért egyre több a női DJ mostanában.

Az elmúlt négy-öt évben, amikor én is elkezdtem, valóban volt egy nagy áramlás, ami hál’ istennek azóta is meglévő tendencia. De szerintem ezt tudatosan kell csinálni a szervezőknek is, ha talán nem is kvóta-szerűen. Csomó külföldi DJ szerződésében benne van egyébként, hogy nem lép fel olyan helyen, ahol a lineup nem elég diverz. A magyar lineupok esetében elég rossz a helyzet e tekintetben. Ennél azért bőven többet lehetne tenni érte. Meg aztán itt vannak még a pénzügyi különbségek is. Bár az általános, hogy a nagyobb szervezők megpróbálnak lehúzni mindenkit, és azt éreztetni veled, hogy ha te nem vállalod el, akkor majd más el fogja, hogy te pótolható vagy – de ez nem igaz.

Az ilyen irányú változtatáshoz talán az oktatásban adott a legtöbb eszköz, nem?

De igen, azért is csinálom. Nekem is az az első push kellett ahhoz, hogy el merjem hinni, hogy én ezt csinálhatom. És pontosan ezt szeretném átadni azoknak, akiket tanítok, hogy te ezt csinálhatod, neked van helyed, van jogod, és várunk.

Éreztetni kell a nőkkel, hogy van hely, hogy mindenkit szeretettel várunk, és minél többen vagyunk, annál könnyebb lesz mindannyiunknak.

A cikk megjelenését a Miller támogatta.
Képek: Hivessy Menyhért @m_ny_s

A KERET 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja, amit a ti adományaitokból tartunk fenn.

Köss most éves támogatói előfizetést, és megajándékozunk egy KERET blogos vászontáskával!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!