Új, hetente jelentkező koncertsorozatot tűzött programjára a Központ. Az első blikkre alighanem áthallásos Garázs Szerdák sajátos módon, az általános gyakorlattal homlokegyenest szembemenő támogatási rendszerrel karolnák fel Budapest legfrissebb produkcióit – Kocsis Andrissal, a sorozat szervezőjével beszélgettünk jövő héten induló legújabb projektjéről.
Öt hét, öt koncert, egytől egyig a Központ aprócska pincéjében – ebben eddig semmi szokatlan nincs, talán csak annyi, hogy az elmúlt hónapokban azért nem igazán botlott a pesti nagyérdemű heti rendszerességű, élőzenés pincebulikba. A Garázs Szerdákban a csavar viszont a beléptetés nagyvonalú koncepciójában lesz: a bevett gyakorlattal ellentétben a közönség közvetlenül támogathatja a fellépő zenészeket a belépő árával, hiszen abból se a szervező, se a helyszín nem csípi le a magáét. Ennek alsó határa egy ötszázas lesz, a felsőről pedig mindenki maga dönthet, annyi pedig már most kirajzolódni látszik, hogy kézenfekvő segítség lehet ez jópár fiatal feltörekvő produkció számára, hiszen ők jó eséllyel kimaradnak a kormányzati mentőcsomagból.
Az áthallásról és az ötlet megszületéséről már Andris mesélt:
„Már teljesen összeállt az első etap programja, de még mindig nem volt neve a sorozatnak, amikor eszembe jutott, hogy a kis zenekarokat szokták garázsbandának hívni, és igen, gondoltam ez egy jó fricskája lehet a jelenlegi szituációnak. Aztán hálisten a kormánykommunikáció áttért a raktár koncertre, szóval a poén feküdt, de hosszú távon nem fogja elforgácsolni a nevet az az akármi, amit ők majd csinálni fognak a következő hónapokban.”
Az inkubátor programként is beharangozott sorozat augusztus 19-én startol, a legelső merítésben pedig a már a 2015-ös Kikeltetőben is bemutatkozó AGAVOID dream popjában veszhet majd el a Központ közönsége. Őket 26-án a Csoka Agi and Friends minimalista, ambient varázslata követi, szeptember 2-án Villö Acetone debütál élőben, egy szerdával később pedig a tavalyi Kikeltetőben a döntőig masírozó Exotic Girlfriend tagjai éneklik meg az összetört szívek és kelet-európai akcentusok balladáit. Az első etap végén a lo-fi emo zajpopban utazó Hexa veszi kezelésbe a pince népét szeptember 16-án, először egy live, majd egy DJ set keretei közt.
Az első öt bulira kizárólag női előadókat vagy női frontemberrel rendelkező formációkat hívtál. Lesz valamilyen jellegű kategorikus bookolás mondjuk a következő öt bulira? Most mi alapján válogattad a fellépőket?
„Az első etapban leginkább a Kolorádós KERET színpadra bukkolt előadókat szerettem volna átmenekíteni, azokkal kezdve, akiket én személy szerint a legjobban vártam. Az, hogy tulajdonképpen csak lányok lettek, egy véletlen volt, amire utólag jöttem rá. Nem hiszek a szigorú kvótákban, csak azért nem hívok el senkit, mert kell egy-két token csaj vagy csávó a lineupba, de itt nem is erről van szó, hanem egyszerűen van egy csomó szuper friss és izgalmas női előadó, és büszkeséggel tölt el, ha platformot tudok adni nekik.”
„Nekem úgy tűnt fel, hogy nem a kevés női tehetség miatt alulreprezentáltak a csajok a zeneiparban, hanem a tengermélyen gyökeredző és a végletekig megszokott patriarchátus miatt. Évekig szerveztem koncerteket egy – nálam egyébként sokkal profibb és kreatívabb – női kollegámmal, és sokszor előfordult, hogy még úgy is engem kerestek az előadók valamilyen problémával, hogy előtte végig ő tartotta velük a kapcsolatot. Ezek olyan berögződések, amik remélhetőleg lassan, de biztosan ki fognak kopni a megszokásból. Szerintem az lenne az ideális, ha fel se tűnne senkinek, hogy erre is figyelni kell.”
Tekintve, hogy inkubátor programként van hirdetve a koncertsorozat, tervezel valamilyen feedbacket, megjelenést is biztosítani pluszban a zenészeknek vagy inkább a fellépési lehetőségen van a hangsúly?
„Alapvetően a fellépési lehetőségen van a hangsúly, illetve fontos része a sorozatnak, hogy ötösével rakjuk ki az eseményeket, hogy egymást is húzzák fel a programok, illetve, hogy intenzíven kommunikáljuk, hogy a közönség közvetlenül tudja pénzzel támogatni az előadókat a belépőjével, ugyanis a bevétel teljes egészét megkapják a fellépők. A színfalak mögött én nagyon szívesen segítek teljesen új produkciók színpadra állításában, és bármivel kereshetnek zenekarok, ha tudok nekik segíteni, akkor fogok is. A jövőben lehet, hogy lesznek más dolgok is, de egyelőre szeretnénk beindítani a szerdákat, és megnézni, hogy mennek.” – bontja ki a koncepciót András.
Jó hír a fellépésre éhes produkciók számára, hogy a Garázs Szerdák felhozatala nem csak meghívásos alapon alakul majd, ezt a formot kitöltve bárki jelentkezhet a programba.
Mit üzennél a jelentkezni vágyó formációknak?
„Olyan zenekarok jelentkezését várjuk, akik valami újat, előremutatót, érdekeset, furát, megdöbbentőt csinálnak. Az se baj, ha még nem tudják, hogy lehetne színpadra állítani a dolgot, igyekszünk nekik ebben is segíteni, és ezért is ideális a Központ pincéje, mert egy ilyen pici színpadon bármi tud jól működni, különösebb tét nélkül.”
Szóval jövő héttől ha szerda, akkor Központ, támogassátok a feltörekvő produkciókat, ha tehetitek!
- Garázs Szerda #1 w/ AGAVOID
- Garázs Szerda #2 w/ Agi Csoka and Friends
- Garázs Szerda #3 w/ Villö Acetone
- Garázs Szerda #4 w/ Exotic Girlfriend
- Garázs Szerda #5 w/ Hexa
Disclaimer: Kocsis András a KERET alapítója és programszervezője, a Kolorádó fesztivál programszervezője
Kiemelt kép: Szabó R. János / Gosheven a Központban