Itt az előfutára a napokon belül megjelenő Filc kislemeznek, ahogyan az első nagylemezüket, így ezt az anyagot is egyben játszották fel takk nélkül. Az oka ennek pedig egyszerűen az, hogy
„az együtt mozgás varázsát és a jól elkapott pillanatokat fontosabbnak hittük az zenénkben, mint az hogy minden hang ki legyen szerkesztve tökéletesre.”
A live session a palkonyai Művész Vendégházban készült, Dózsa-Juhász Máté jóvoltából, amikor elvonultak egy hétvégére a kislemezt felvenni.
„Mivel egyébként is a dalok élőben játszott verziója került a lemezre, úgy gondoltuk megörökítünk egy számot videón is.”
A felvételeket Borbás Máté Olivér barátunk, és Pilári Áron (dob) felügyelte, majd Irsik Bence (gitár) keverte az anyagot, valamint Foster Dorka is segédkezett a felvételekben.
A szám ahogyan a Tilitoli lemez mind a négy száma, így a Wakamaka is a ritmusos hangzású munkacímét viseli, ezzel is tükrözve a számok játékosságát, a lemez is a klasszikus olcsó műanyagból készült gyerekjáték után lett elnevezve.
Érkezik is majd tilitoli játék merch a lemezborító képével, amit Irsik Bence tervezett, hogy teljes legyen a kép. A lemezbemutató koncerten ezekből már kapható lesz jó pár példány, ami május 11-én fog történni a Turbinában, egy napon lemezmegjelenéssel.