Jövő héten visszatér a Sástó partjára a Fekete Zaj fesztivál, méghozzá olyan erős lineuppal, hogy még a madarak is beszállnak majd a közös megborulásba.
Legutóbb 2012-ben vonult ki teljes díszében a fesztivál a Mátrába – az azóta eltelt években a Dürer kertben várták koncertekkel a Zajongókat, illetve a törzsközönség és korábbi évek fellépői által szervezett nyári osztálykirándulások őrizték a hely szellemét a tónál.
A Budapesttől bő egy órára lévő helyszín tökéletes díszlet a sötét zene kedvelőinek a háromnapos rituáléhoz. A tó környéke egyébként is gyönyörű, de az alig pár perc sétára lévő (eredetileg olajfurótoronynak tervezett) kilátóból tiszta időben akár a Budai-hegységig is ellátni – a magasságtól nem ódzkodó látogatóknak pont jó délelőtti program.
A délutáni órák chillezős hangulatát minden napra jutó akusztikus koncertek adják meg – pénteken Diabolus in Musica, szombaton Kaldera, vasárnap pedig Apey hangol rá az esti szétesésre. A kulturális programokat a Barboncás társulat bábelőadása, valamint a Memento Mori Egyesület Halál a Zajon táncos-beszélgetős szegmense szolgáltatják. A Háttérzaj litzine csoportja is kint lesz a fesztiválon, pénteken és szombaton, szinte egész nap várják a látogatókat közös zine-készítésre, felolvasásokra és szövegcincára – egymás verseinek, novelláinak elemzésére és átbeszélésére.
Majd hatvan zenekar játszik három színpadon koradélutántól egészen hajnalig a hegyek árnyékában. A műfajokon átívelő, nemzetközi fellépőkből összeálló lineup minden napra tartogat gyöngyszemeket – a cikk további olvasásához ezt a Spotify válogatást ajánljuk hangolódásnak.
A fővárosból ismert klubkedvencek közül a programot gazdagítja a hazai pszichedelikus színteret képviselő Middlemist Red, a magasztos-megőrülős Gustave Tiger, a mindig dögös Dope Calypso, és az instrumentális szörfzenéből kitűnő The Keeymen. A Black Bartók zenekar hozza a punkos-bluesos energiákat, az eksztatikus post-rockról pedig a Képzelt Város és Sonya gondoskodnak.
A pénteki napon kihagyhatatlan a Kælan Mikla izlandi lánytrió sötét indiepopos avantgárd produkciója. A tavalyi Dürer Kertes koncertje után a Fekete Zaj Fanyűvő színpadján láthatjuk ismét a francia kiszámíthatatlan-eklektikus Igorrt; közvetlenül utána irány a Lúdvérc színpad, Boy Harsher minimal synth – EBM szettjére. Az est felvezetéseként érdemes csekkolni az olasz Julinko torz-folk zenei világát, és az 1990-ben alapított szigetvári artpunk Persona Non Gratát.
Szombat délután Isle of Man atmoszferikus elektronikájával hangolódhatunk az esti koncertekre – például a svéd Annelie electroambient popjára, vagy a chilei Intimate Stranger dream-pop-punkjára. Ann My Guard bébimetált szervíroz mielőtt a Crippled Black Phoenix kísérleti progrockja véglegesen beindítaná az éjszakát – az energiát pedig megállíthatatlanul továbbpörgeti a VHK sámánpunkja. A nap headlinere Anna von Hausswolff, akinek műfajokon átívelő zenéje és rituális élményt nyújtó performansza koronázza majd meg az éjszakát.
Vasárnap a francia shoegaze post-metal Alcest a fő attrakció, majd két synthpop produkció zárja az estét a fő színpadokon – a stockholmi Priest, és a Los Angelesből érkező Aesthetic Perfection. Érdemes csekkolni a kaotikus soundscape-ekkel operáló Periheliont, és az akusztikus pogány folk Moon and the Nightspirit koncertjét is, a hajnal közeledtével pedig a Cure tribute Pornography-t.
A háromnapos elvonulás alatt sátorban, faházban, illetve a fesztivál területén lévő szállodában szállhatnak meg a látogatók, így mindenki megtalálhatja a maga tempójának megfelelő alvó zugot, akár szobában, akár a természetben.
- Bemelegítésnek irány ma este az A38 Tetőterasz a Fekete Zaj warmup bulira
- Jövő héten pedig már a hegyekben találkozunk a 2018-as Fekete Zajon
Fotó: Porbóllett