Felemás visszhang fogadta az Irie Maffia legújabb, Nagyon Jó Lesz című albumát. Nekem személy szerint nagyon tetszik, azonban sokan kifogásolják az új hangzást, hiszen tény, hogy a banda a lemezzel egy teljesen új irányt lőtt be magának. Sok elektronika, sok effekt, kevés fúvós, ha az Irie-tól korábban csak a ‘Kávézós’ című számot ismertem volna, akkor el se hinném, hogy például a ‘Cross The Roads’ is ugyanattól a zenekartól van. Egy szó mint száz: jogos a kritika, azonban ettől függetlenül remekül összerakták a korongot, bérelt helye van az év magyar lemezei toplistán. Az okot, amiért most úgy érzem, hogy billentyűzetet kell ragadnom, a banda Belvárosi Fesztiválon tartott koncertje adta. Nem most hallottam először élőben az új számokat, azonban ezúttal nem a tömeg közepén fotóztam, hanem hátulról, nyugodtan tudtam figyelni a koncertet.
Az első dal, a ‘Bloodshot Eyes’ a szimfonikus intróval nagyon el lett találva, a régi számok is tökéletes Irie minőségben szólaltak meg, a koncerten már régóta hallható új számok, mint például a ‘Badest’ vagy az ‘Utcára kockák’ is hibátlanok voltak, azonban a rajongók és a kritikusok véleményét leginkább megosztó, elektronikára épülő új nóták valahogy nem robbantották le a csillagokat az égről. Mondom ezt úgy, hogy az elmúlt pár évben az egyetlen negatívum, amit egy Irie Maffia koncertre rá tudtam aggatni az volt, hogy túlságosan tökéletes, szinte már stúdió minőségben szólalnak meg élőben a színpadon.
Nagyon fura volt élőben például az imént említett ‘Cross The Roads’ refrénje utáni instrumentális betét, ami tulajdonképpen csak egy pitch kerékkel megborzolt beat. A dal a kedvencem a lemezről, talán pont ezért éreztem csalódást élőben. És basszus, utálom, hogy ezt kell írnom, de ugyanez volt a ‘Feeling Great’-nél, a ‘See No Barrier’-nél és az összes új számnál is. Egy barátom, akivel a koncertet néztem egyenesen odáig ment, hogy azt mondta, „talán nem gondolták át előre, hogy ezeket a dalokat hogy fogják majd élőben játszani”, és egyetértek vele, mert nagyon fura, amikor egy koncerten az egyik percben még csíkszemmel lazulunk reggae ütemekre, aztán a következő dalnál már egy moombahton buli közepén találjuk magunkat. Egy kivételt találtam, a kötelező utolsó szám, a ‘Hands In The Air’ előtti ‘Zene zeng’et, amiről Jumo Daddy, a Nagyon Jó Lesz producere azt mondta, hogy „a zenekart szeretné bemutatni és újraértelmezni”. Jól szólt élőben, nagyon el van találva a közepén a zúzás, és bár még mindig fura, hogy Sena magyarul énekel, a szövege is remek egy búcsúszámhoz.
A többi dalt pedig szerintem érdemes lenne átdolgozni, mert jelenlegi formájukban véleményem szerint élőben nem hozzák a megszokott Irie színvonalat. Hogy két példát mondjak, egy csomó La Roux koncertvideó van a neten, ahol Elly Jackson gitárt ragad és a jól ismert számokat teljsen új hangzásvilággal ruházzák fel azért, mert az albumverziók elektronikáját teljesen élőben egyszerűen lehetetlen lemásolni. A Péterfy Bori és a Love Bandnél is a számok felének van egy dedikált koncert verziója, amelyek egyrészt néha annyira eltérnek az eredetitől, hogy egy átlag koncertlátogató az első pár sor szövegig nehezen tudja beazonosítani őket (persze a hardcore rajongók már az első riffről ráismernek), másrészt egy-két évente teljesen megújulnak, az első lemez számainak az évek során szerintem már volt vagy 3-4 verziója.
Szívesen megnézném, ahogy például a ‘Cross The Roads’ elején szinti helyett fúvósok szólalnának meg, de biztos érdekes lenne mondjuk a ‘See No Barrier’ reggae újragondolása is. Nem emlékszem olyan esetre, hogy az Irie Maffia valaha is átírta volna egy-egy számát (leszámítva, hogy a ‘Hands In The Air’-ben élőben már MC Kemonnak is van egy része, meg persze az MR2 Szimfonikot), de biztos vagyok benne, hogy szuper átdolgozások születnének. Persze az is lehet, hogy kell egy pár hónap, amíg ők is és a közönség is belerázódik az új hangzásvilágba, meg persze az is lehet, hogy én vagyok túl vaskalapos, vagy csak rossz napon volt és a következő bulin már az első sorból fogom ugrálva ordítani, hogy „She said she knows me from the radio”.
