Önmagunk legmélyebb valójába kalauzol el az Elefánt új dala

Cikk

május 5, 2021

Mihályi Zsófi

1570

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. A közeljövőben szeretnénk fejleszteni a videós csapatunkat, live sessionöket, riportokat és lemezkommentárokat készíteni. Ehhez, illetve a további zavartalan működésünkhöz szükségünk van a támogatásotokra. Az alábbi gombra kattintva küldhetsz nekünk egyszeri, vagy rendszeres adományt a PayPalen keresztül.

Bár nem újdonság a mélységekben való elmerülés, az Elefánt készülő lemezéről elsőnek megjelent single, az ‘ÉN‘ a tudattalan legintimebb rétegeibe enged betekintést.

Azt már megtudhattuk, hogy a jövő tavasszal megjelenő lemezen szerepelni fognak dalok, amiket a zenekar tagjainak, illetve rajongóinak álmai inspiráltak – utóbbihoz több, mint 200 álmot sikerült bezsebelniük. A most megjelent single, vagyis az ‘ÉN‘ a frontember, Szendrői Csaba egyik rémálmát tárja elénk. 

“Te vagy én? Én vagyok. Mind, aki körbevesz.” 

Ezekkel a sorokkal kezdődik a szöveg, és lényegében ez a gondolat fut végig különböző, szürreális képeken át. A sorok szinte mantraszerűen ismétlődnek, pont, mint egy rémálomban a visszatérő képek, amik nem engednek el, a szöveg töredezett lüktetése pedig markáns támaszt ad a tartalomnak. Az instrumentális alap nagyon finom esztétikával követi le a szöveget, egyetlen fő témára fűz fel pont annyi gondolatot apró, de hallható különbségekkel, hogy se sótlan, se túlfűszerezett ne legyen.

A dal visszatérő momentumai a képi világban is megjelennek egy animációs videóklip formájában, amit a MOME egyik hallgatója, Bognár Bandi készített, és egész érdekes története van annak, hogyan alakult ez a kooperáció.

“Találkoztam egy Dalfutár interjúval, amiben Szendrői Csabi és Hajós András beszélgettek, ehhez készítettem egy rövid animációt, amit megosztottam Instagramon, és megjelöltem benne Csabit. Egyből megtetszett neki és rá is kérdezett, nem lenne-e kedvem az új trackhez kitalálni a vizuális világot. Egy hónapom volt a kivitelezésre, de nem volt nehéz feladatom, mert persze szükség volt kompromisszumokra, de baromi nyitottan állt a csapat ahhoz, amit elképzeltem. Alapvetően régóta érdekelnek az álmok, és szerencse, hogy rémálomról volt szó, mert ez a téma jól simult ahhoz a világhoz, amiben alkotóként mozgok, ezen kívül mind a zene, mind a szöveg baromi inspiráló volt számomra, régóta hallgatom a srácokat, nem állnak messze tőlem. Egyébként a klipet teljesen impulzívan építettem fel, ezt szeretem, szerintem izgalmasabb (és ugyanakkor fárasztóbb is) asszociatív módon hozzáállni a rajzoláshoz.”

Ezen a dalon annyi elemezni való lenne, mint égen a csillag, a téma szubjektivitása miatt viszont ezt én most szerencsésebbnek látom a hallgatóságra bízni. Alkotói szempontból viszont nagyon érdekes újdonságok tűntek fel, faggattam is egy sort a zenekart.

Egy ilyen időszakban milyen élmény volt újra stúdióban lenni és zenélni, hogy telt a felvétel?

Németh Szabi: A pandémia ránk is hatással volt, de nagyon jó volt újra hangszereket venni a kezünkbe és zenélni. Hamar egymásra és a dalokra hangolódtunk. Három napra elvonultunk a stúdióba, olyan volt, mintha táborban lennénk. 

Kovács Zoltán: Nem hiszem, hogy nálunk ez időszak függő. Mindannyian nagyon szeretjük a zenét, a zenélést és az összes velejáróját: minden feladatot, ami ahhoz kell, hogy a megfogalmazott üzenet a lehető legpontosabban jusson el a hallgatóhoz. A stúdiózás, amikor az alkotói folyamat minden egyes eleme célba ér, különösen szórakoztató elfoglaltság.

Hogy tudnád megfogalmazni azt, hogy “én”? Létezik ilyen egyáltalán?

Szabi: Persze hogy létezik! ÉN :)

Zoli: Biztosan van ilyen, mert te nem vagy én. Én én vagyok, nem más, tehát lennie kell. Viszont hogy ki az, mi az, azt ugye nem nagyon tudjuk. Azon szoktam gondolkodni, hogy azt nehéz elképzelni, hogy az én tudat eltűnik, mert hogy akkor nincs semmi. A semmit pedig nagyon nehéz elképzelni, ha egyáltalán lehetséges. Erre egy barátom azt mondta, hogy gondolj arra, amikor alszol, akkor sincs én. Hm. Lehet, hogy akkor mégis elmúlik minden és nem ölt új testet az énem. :)

Meséljetek kicsit a dalszerzés folyamatáról. Eltért a szokásostól?

Szabi: Mindig jó előre tervezünk, persze ez most nem volt könnyű, mert nem tudtuk hogy mire számítsunk. Talán annyiban különbözött az eddigiektől, hogy folyamatosan volt B, C, D…ZS terv a fejünkben. Az ÉN-be mindenki beleadott apait-anyait, nagyon jól debütált a dal, pár nap alatt átléptük a 40 ezres nézőszámot a YouTube-on.

Zoli: Inkább azt mondanám, hogy kiegészült. Bizonyos dolgok rutinszerűen mennek, mert már sokszor csináltuk, emiatt fel is gyorsultak. Vannak viszont új kihívások, ilyenkor tanulunk és tapasztalatot szerzünk, amit később be tudunk építeni az alkotásba. Olyan csapatmunka van, amiben ezek halmozódni tudnak és egyre komplexebben tudunk megfogalmazni bármit. Bármit, amit csak szeretnénk.

Tóth András (Totya): Egy random basszerozás alkalmával készült a dal alapja még a második hullám alatt. Hallottam mögé egy lüktetést, leültem és felvettem másfél percet belőle. Ilyen esetekben órákig tudok hallgatni egy loopot, és mindig picit hozzáteszek, elveszek, variálom. Próbálok asszociatív maradni és figyelni arra, hogy az adott zenei gondolat mit hozna magából a következő pillanatban, hogyan reflektálna az előtte megszólaltakra, vagy hogyan teremtene erős zenei momentumot.

Azt szeretem, amikor a véletlenszerűség, és a tudatosság, az akusztikus és a szintetikus hangszerelés, vagy az ellentétek egymással kéz a kézben tudnak járni. A dal témája is inspiráló volt önmagában, de maga a zeneírás folyamata is álomszerű, elmélyedést igényel.

A témának köszönhetően volt irányelv, vagy zenei nyelvezet, amit követni tudtunk, ahogy bogoztuk ki a történetet.

Van olyan részlet, amit így utólag máshogy írnátok meg, vagy hozzátennétek?

Totya: Persze. Hallgatva a dalt van egy csomó részlet, amit az ember utólag belehall, pl. egy komplett nagyzenekart, vagy akár egy lecsupaszított akusztikus kíséretet, mindenféle kütyüs megfejtést, de a dalszerzésnek és felvételeknek azért általában van egy pont a végén, ami nem csak egy történetet tükröz, hanem jelzi, hogy a zenekar hol tart gondolkodásilag, zeneileg. Milyen szerencse, hogy a fantáziának nincs, így koncerten majd úgy játszuk, ahogy csak akarjuk.

A zenekar hangszeres tagjaival készített interjú után kicsit irányítottabban kérdezgettem Csabit is.

Sokan és sokfélén gondolkodnak az álomról, szerinted mi az, hogy álom? Valahogy körül tudod írni?

Csabi: Az álmodás folyamata során az agyad – mint holmi kirakósban – egymáshoz próbálgat random, a valóságban átélt tapasztalatokat. Szituációs játékokon keresztül feldolgozunk és hatékonnyá teszünk, valamint felkészülünk várható eseményekre. De ezt úgy képzelem el, hogy a futás tapasztalatát simán át tudom ültetni a zuhanásba. Mint ahogy a szél az arcomhoz ér zuhanás közben, az hasonló lehet a futásnál. Én így gondolom. 

A szöveg tömörsége, szaggatottsága nekem nagyon tetszett, és talán ez új is az eddigiekhez képest, ezt tudatosan írtad meg így, vagy csak így “jött ki”?

Csabi: Az első felét egy többnapos ébrenlét harmadik hajnalán írtam meg egy szuszra, és eléggé adta magát. A második fele már melósabb volt, ezt pár héttel később írtam hozzá.

Ilyenkor mi az, amire figyelsz, hogy ne veszítse el az addig megírt részekkel a koherenciát?

Csabi: Először is azt kellett eldöntenem, hogy kizökkenjünk-e a tematikából. Annyi történjen csak, hogy még példákon keresztül meséljem tovább a történetet, vagy legyen egy, az Ének közti magamra ismerés. Az utóbbi mellett döntöttem. Kiszakadtam a vizualizációból és inkább az álmomban átélt szorongást próbáltam definiálni.

Aztán keretbe foglaltam a sztorit. Egyébként a tételmondat nekem az agyam vágóhíd a szívem kápolna pont egy kicsit kilóg, mármint az egy olyan sor, ami bárhol lehetett volna, de talán így összerántja egy testté a dal közben széthullott szerveket.

Te rendben vagy most ezzel a gondolattal, ami végigmegy a dalon? Hogy mindenről és mindenkiről saját magunk tükröződik vissza.

Csabi: Nekem ez a fajta látásmód baromi sokat segít megértőbbnek lenni másokkal. 

Ritka, amikor olyan gonoszsággal találkozom, aminek az eredőjére nem találok magamban. Az ember mindig arra haragszik, aki hordoz önmagából valami olyat, amit magában nem szeret. Én ezt figyeltem meg. Ha ezt felismered nyitottabban tudsz hozzáállni ahhoz is ami megijeszt.

A dalt a SuperSize Recordingban vették fel, a keverést és a masteringet pedig Dexternek köszönhetjük, akivel a zenekar már az EL című lemezükön is együtt dolgozott.

Aki izgalommal várja a továbbiakat, nem kell félnie, ugyanis a zenekar tervei közé tartozik, hogy még ebben az évben még három dalt megjelentet, jövő tavasszal pedig érkezik a nagylemez, és ha minden jól megy, akkor a lemezbemutató sem marad el.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

PLAYLISTEK