A Deep Glaze az elmúlt években nehéz időszakot élt meg, a folyamatos tagcserék, a vírus és egyéb nehezítő tényezők közepette kérdésessé vált a projekt jövője. Most azonban stabilizálódott a felállás, és újult erővel, valamint az Arcadia névre keresztelt albummal térnek vissza. Ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar két alapító tagjával, Yorgosszal és Dimitrisszel.

KERET: Négy év kihagyás után jelent meg új albumotok, ilyenkor az ember elvárásai saját maga felé magasak lehetnek. Mi a véleményetek, hogy éreztek az Arcadia-val kapcsolatban? Mennyire vagytok megelégedve?

Yorgos: Régebben mindig óriási elvárásokat állítottunk fel magunkkal szemben, akármit adtunk ki. Most már szerintem ez egyre kevésbé probléma. Az Arcadia esetében sokkal inkább tudtunk arra koncentrálni, hogy nyugodtan, átgondoltan készíthessünk el egy anyagot, amivel vissza tudunk térni. Amikor például még a két album között kiadtuk a ‘Monotony’-t single-ként, aminek egyedül kellett megállnia a helyét, sokkal nagyobb volt a nyomás, mint most, egy egész albumnyi anyag esetében.

Dimi: Maga a felvétel nagyobb probléma volt a covid miatt. Szerintem minden zenészt elérte az a behatás, hogy egy pillanat alatt elfelejtette, hogy zenélt, vagy hogy koncertezett, és még azon is el kellett gondolkoznia, hogy zenész-e egyáltalán. Nálunk is voltak nagy kérdőjelek. Például a dobosunk kiszállt a számok kidolgozása és a felvétel között még ’20 nyarán, Altsach Balázs pedig, akivel vettük fel az albumot, kiköltözött közben Londonba, úgyhogy a felvételek nagy részét online mixeltük utána. Mindemellett még a Keleti Blokk is bezárt, tehát új próbatermet is kellett keresnünk… Szóval több nehezítő tényező is volt, amikkel meg kellett birkóznunk.

Yorgos: Azért e téren meg is edződtünk, megtanultuk, hogyan lépjünk gyorsan tovább az ilyen helyzetekben, hogy ne álljon le az, amit éppen csinálunk.

A lemez felvétele alatt három tagcsere volt összesen, és ezen felül még két emberrel bővültünk is. Én őszintén nem tudom, hogyan hoztuk le ezt.

Nagyon nagy szerencsénk, hogy ilyen jófej embereket találtunk, és Marcit meg Ádit (Gyányi Marcell és Klausz Ádám) sikerült bevonnunk, meg hát nagyon jólesett, hogy tetszett nekik, amit csinálunk.

Dimi: Régen katasztrófának éltük meg, ha valaki kivált, de azóta megtanultuk, hogy senkit nem lehet erőnek erejével itt tartani, ha nem akar maradni, és jobb, ha megtartva a jó kapcsolatot mindenki mehet a maga útján. A projekt viszont nem állhat meg, folytatni kell tovább. Tényleg szerencsénk volt az új tagokkal. Sokféle kimenetele lehetett volna ennek, de nagyon jól sült el végül.

Az a felállás megmaradt, hogy ti vagytok a szerzőpáros, vagy ez alatt az idő alatt már az új tagok is becsatlakoztak az alkotói folyamatba?

Yorgos: A lemezről négy számot alapvetően én írtam otthon, amiket inkább csak strukturálni, megformázni kellett utána. Az ‘Unknown’ című számunkhoz még Dimi küldött egy nagyon kezdetleges ötletet, ami leginkább csak egy fless volt, és ebből indultunk ki. A ‘Slow Car’ ötlete viszont már Marcié.

De végső soron az összes számot próbateremben, együtt dolgoztuk ki, hogy játszható legyen élőben. Nagyon fontos számunkra, hogy mindenki sajátjának érezze a számokat, hogy hozzá tudjon adni valamit bármilyen szempontból, mert ettől tudjuk élőben is igazán nagy beleéléssel játszani őket.

Dimi: Régebben egyébként az volt a baj, hogy lementünk a próbaterembe számot írni, nagyon akartuk, hogy történjen valami, és nem sikerült. Ennél jóval egyszerűbb, amikor van egy kiforrottabb témánk, amin céltudatosan tudunk dolgozni, ahogy Yorgos mondta. Egyébként az alatt az egy év alatt, amíg sikerült felvennünk az albumot, több mint tíz új szám született még pluszban – ami egyébként nem baj, mert így eléggé be vagyunk biztosítva előre akár két-három lemezre is. Egy őskáoszból formálódott meg ez az album.

És a számok sorrendje hogyan alakult ki?

Dimi: Ezeket a számokat annyit játszottuk, hallottuk, annyit dolgoztunk rajtuk, hogy igazából már tudat alatt kialakult, belénk ivódott a sorrend szerintem.

Egy régebbi interjúban mondtátok, hogy a zenétek egyfajta gyűjtögető, ’kanonizáló’ projekt. Mik a legújabb felfedezéseitek, milyen műfajok, irányok határozzák meg az új albumot, amik esetleg elválasztják az előzőtől?

Yorgos: Hát egyrészt a szintik előtérbe kerülése az újdonság, másrészt szerintem eddig kevésbé voltak valódi refrének a számainkban. Más lett kicsit a struktúra. De az egész album egy ilyen ’mood-alapú’ dolog, ami nagyon sok minden összhatásaként jött létre. Képek, érzelmek, hangulatok… A melankolikus hangvétel a keményebb pszichedelikus rockkal ötvözve azért megmaradt, hallatszik rajta a banda eddigi stílusa – hát nyilván, mi csináltuk.

Dimi: Igen, abszolút megvan a kontinuitás, és talán érezhetőek a változás, a fejlődés vonalai is. Mindez persze az új felállásnak is köszönhető, az új zenésztársaknak, akik nagy hatással voltak ránk. Egy teljesen új felállásban találtuk magunkat, ami erősen alakította az alkotófolyamatot is.

Yorgos: Komolyabb hangvételt kapott minden próba. Az új tagok mind más bandákban is játszanak, (Csernovszky) Márk emellett a Zeneakadémián tanul, Marci pedig már végzett is ott. Nyilván megfordult a fejünkben az is, hogy talán nem lesz elég nekik, amit mi csinálunk. De végül az derült ki szerintem, hogy ők is örülnek annak, hogy egy lazább, bulizhatóbb zenét is játszhatnak, amiben talán a technikásság helyett a hangulaton lehet a hangsúly. Egy jazz-kvartettben azért kevésbé tudod elengedni magadat talán, mint egy rockbandában, ami hangos, amivel úgy odavághatsz. Nagyon izgalmas lesz megfigyelni, hogy mi alakul ki ebből, de most szerencsére úgy tűnik, hogy marad ez a felállás.

És mennyire kapcsolódik szervesen ebbe az egész hangulatba a borító?

Yorgos: A borító Gömbös János képzőművész, tetoválóművész, régi barátunk munkája. Mindig is tetszettek nekünk a rajzai, és ő is megihletődött a hangulattól, amit vázoltunk neki az albummal kapcsolatban. Azon a borítón, amivel még a Morning Light jött ki single-ként, a tigris mellett ott vannak még a növények és a víz, amik így együtt a lágyabb, dallamos vonulatot és a harapósabb rockzenét egyszerre idézik fel.

És az Arcadia cím?

Dimi: Azt Yorgos találta ki, és szerintem nagyon beleillik a hangulatba. Behozza a görög mitológiai asszociációkat, és benne van az a bukolikus, idilli elvágyódás. Ez utóbbi főleg a covid miatt abszolút aktuális volt, a sok nehézség közepette az ember önkéntelenül is idealizált világokba vágyódik el.

Az album így egyfajta feloldozás, megérkezés Árkádia idilljébe a sok nehézség után.

És mik a tervek a megújult felállással? Terveztek például visszatérni külföldre?

Dimi: Most a legfontosabb az, hogy visszajöjjünk a hazai köztudatba. A menedzsmentre, a reklámra is nagyobb hangsúlyt fektetünk most mindenféle platformon. Nyilván nem a bevétel az első, de ha jól néznek ki a számok, az valamilyen módon igazolja a zenekar jelenlétét a piacon. És ha ezt jól csináljuk, akkor egy önmagát generáló folyamat lesz ebből. Szóval belföldre koncentrálunk, aminek jegyében ugye a Bohemiannal is csináltunk most egy kisebb turnét.

Az az ötlet hogy jött egyébként?

Dimi: Ez egy régebbi terv már, amit most sikerült végre megvalósítanunk. Bírjuk egymást, többször buliztunk és zenéltünk is együtt. Valakivel mindenképp el akartunk menni turnézni vidékre előzenekarként, és ebből a szempontból is ők voltak a legjobb választás, mert nekik ugye van egy elég komoly vidéki bázisuk. Persze nyilván nagyon eltérő zenét játszunk, de a Bohemian közönsége egyébként tök jól vette a lapot. Sokan megnéztek minket is előzenekarként, és meglepően aktívak is voltak.

Yorgos: Azt meg a saját lemezbemutatónkon fogjuk tudni igazán lemérni, hogy hány ember az, aki tényleg kifejezetten ránk kíváncsi, ha nem a fesztiválok irányítottabb közegében lesznek, ahol mindig jó a hangulat. Az egy nagy reality check lesz.

Dimi: A covid ebben is sokat rontott egyébként. Van, aki tart a vírustól, van, aki nincs beoltva, és van, aki meg azért nem vesz jegyet, mert fél, hogy végül elmarad a koncert. Az utóbbi pedig tök jogos, mert mi sem lehetünk biztosak benne, hogy meg tudjuk tartani. Számolunk azzal, hogy kevesebben lesznek, de ettől függetlenül meg kell csinálni.

A lemezbemutató koncerten a Kikeltetőn is fellépő Denevér lesz az előzenekarotok. Rájuk hogy esett a választás?

Dimi: Sebastian, a zenekar alapítója jó barátunk, és nagyon jó zenét csinál, ami emellett illik is a miénkhez. Szeretnénk neki segíteni az elindulásban is, mert nagyon tehetséges, és sokat dolgozott azért, hogy eljusson idáig.

2019-ben a Kolorádón eljátszottátok a Suuns-tól a ‘2020‘-at, ami nekem nagy élmény volt. Terveztek még feldolgozásokat játszani, vagy az egy egyszeri dolog volt?

Dimi: Ez nyáron a fesztiválokon jó poén. Ha végigjátszottad a setlistedet, jólesik eljátszani valami mást, felfrissülés, amivel megleped saját magad is.

Yorgos: Az egy olyan korszak volt, amikor nem volt annyira sok új anyagunk már egy ideje, és nekünk is meg a közönségnek is jólesett valami változatosság. De ezzel egyébként nagyon mellé lehet nyúlni, ha mondjuk az az egyetlen jó szám a koncerten, mivel azt mindenki ismeri, meg egy profi nyugati zenekar írta… Szóval ezzel vigyáznék, de mondjuk régebbi magyar zenéket átdolgozni a mi hangzásunkra, az egy érdekes projekt lehetne, mint ahogy azt mondjuk a Qualitons csinálta a KEXEK albummal. Az még üthet, és az nem annyira feldolgozás talán, mint inkább átdolgozás.

Szintén egy régebbi interjúban említettétek, hogy még keresitek a saját hangotokat a rengeteg behatás és inspiráció közt. Hogy álltok ezzel a folyamattal?

Dimi: Nyilván közelebb kerültünk hozzá. De egyébként szerintem amikor egy zenekar megtalálja a saját hangját, akkor kell abbahagynia.

Yorgos: Ez egy folyamatos keresés, tanulás; egy olyan folyamat, amiben néha megtalálni véled a hangod, aztán egy év múlva már tök mást csinálsz.

Mindeközben szerintem nem igazán változik az a belső hangulatod, csak újabb és újabb öntőformákat találsz ugyanahhoz a mondanivalóhoz.

A finomabb részletekben jönnek elő ezek a változások, mindig valami kis dolog adódik hozzá az egészhez, vagy cserélődik ki. Ez egy folyamatos kísérletezés, ami az egésznek az izgalmát adja.

Dimi: Nagyon szeretünk szórakozni a hangzás finomhangolásával is, akár csak a gitártorzításokban, még ha azt a kevésbé edzett fül nem is hallja ki. Nekünk viszont tök sokat ad, ha mondjuk egy fuzz pont úgy szól, ahogy azt éppen szeretnénk. Meg sokszor zenészként a zenészeknek, zenészfülűeknek írunk zenét egyfajta belsős poénként – de persze minél többen értékelik ezeket az apróságokat a közönségből, mi annál boldogabbak vagyunk.  

• A Deep Glaze december tizedikén a Turbinában mutatja be új albumát, ahol a jelenlét és a jegyvásárlás mellett merchandise, egészen pontosan zenekaros pólók megvételével is lehet majd őket támogatni.

Kiemelt kép és koncertfotó: Gaál Dániel