Alig telt el fél év az előző nagylemezük bemutatása óta, amit ebben a cikkben hosszasan ki is elemeztünk, ismét új single-lel jelentkezett a Carson Coma. Aki szereti a zenekart, valószínűleg nem csalódott sem a zeneiség, sem a vizuális tartalom tekintetében, viszont az is biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit meglepett a hangzásvilág ércessége és a témaválasztás. Az újdonságokkal kapcsolatban kérdeztünk is párat a srácoktól.

A klipet Kizlinger Lilla rendezte, ő talált meg titeket, vagy ti őt? A forgatókönyv saját ötlet volt?

Barni: Zsoma sokat mesélt már nekünk arról a Színműs rendező-haverjáról, akivel egyszer muszáj klipet csinálnunk, mert tuti kurva jó lesz. Ez a haver Lilla volt, aki közben már a mi haverunk is lett – és Zsomának igaza volt, nagyon meg vagyunk elégedve a végeredménnyel, talán az egyik kedvenc klipünk lett a ‘Pók’. A sztori abszolút közösen született, így már a próbatermünkben elkezdődött a közös munka, ahol Kis Márton operatőrrel karöltve vígan ötleteltünk a mozgókép történetéről, poénjairól.

Nyilván elég egyértelműen pro LMBTQ a szöveg, honnan jött ez a téma? Egyfajta reflektálás társadalmi folyamatokra? 

Giorgio: A szöveg úgy általánosságban mindennemű fölösleges gyűlölködés ellen szól, pontosabban azt parodizálja ki. Ebbe természetesen az általad említett kérdés is beletartozik.

Szoktatok egyébként ilyen témák megvalósításán vitázni?

Giorgio: Szinte minden dal szövegének megírásakor előfordul az, hogy összeülünk a próbatermünkben, és együtt nézzük át a dalszöveget, hogy mindenki a lehető legjobban tudjon azonosulni vele.

Ebben az esetben az volt az érdekes, hogy -néhány stilisztikai javítást leszámítva- már a legelejétől kezdve mindenki maximálisan támogatta a dal szövegét és üzenetét is.

Amellett, hogy szerintem zseni dallamokra meg hangszínekre találtatok rá eddig is, nekem új volt és nagyon tetszett ennek a dalnak a karcossága, dinamikája. Meséltek picit arról, miben vagytok most zeneileg? Mi inspirál, miket hallgattok? 

Barni: Amikor elkezdtünk együtt zenélni, akkor a mostanihoz képest viszonylag szűk volt az a metszet, amiben olyan zenék sorakoztak fel, amik mind a hatunkhoz ugyanolyan közel álltak. Ez az évek során tök sokat változott, és szerintem már a legutóbbi lemezünkön is lehetett hallani, hogy mennyi előadó, stílus inspirál minket. Most ez éppen egy olyan dal, ami talán a modernebb indie egyik kölyke, de a következő dalunk biztos, hogy egy teljesen másik világból érkezik majd. 

Szandok terén pedig mindig szeretünk kísérletezni, ezt a dalt például amolyan King Gizzard-szerű, kétdobos felállásban, sok tammal megtámasztva vettük fel. Bombi szólószandjával pedig elég sokat kísérleteztünk, de a hangzás esszenciáját Bálint egyik legmenőbb effektje, egy Jack White signature (najó, valójában nem signature, hanem a Third Man Records gyártmánya (ami ugye Jack White kiadója) fuzz-pedál adta meg, amire a stúdióban csak ‘fingóspedálként’ hivatkoztunk. A trekket egyébként a próbatermünkben vettük fel, a fantasztikus Zwickl Ábellel.

Hogy viselitek ezt az időszakot, hogy tudtok pozitívak maradni? Kevesebbet próbáltok, mint egy éve?

Barni: Egy éve ilyenkor egyáltalán nem próbáltunk, több hónapig egyáltalán nem is voltunk hatosban, szóval ehhez képest most nem nehéz többet próbálni (haha).

Mindig próbálunk pozitívak maradni és online is nagyon sok energiát kapunk a közönségünktől, de azért a koncertélményt nem lehet mivel pótolni – várjuk már, hogy újra beülhessünk a turnébuszba, hogy aztán két benzinkutazás között zenélhessünk egyet.