A The Asteroids Galaxy Tourt a legtöbben még mindig egy sok évvel ezelőtti Heineken reklámból ismerhetik, holott a dán banda a 2009-es debütalbumuk óta 2012-ben már kidobott egy nagylemezt, az Out Of Frequency-t, így a legújabb, Bring Us Together című korong már a harmadik a sorban.
Azért is érezni még az egyslágeres zenekarok mellékízét, mert a szélesebb ismerettséget a már említett sör reklám mellett egy iPod reklám, valamint Katy Perry-vel (e fölött egyébként a mai napig értetlenül állok) és Amy Winehouse-szal közös turnék hozták meg a zenekarnak az előző évtized végén.
Az igazság azonban az, hogy a banda azóta nem tűnt el, több száz koncertet adtak az elmúlt években, ezt a lemezt pedig már a saját kiadójukkal jelentették meg.
„Ez az eddigi legjobb munkánk.”
[eo_events ondate=”2014-11-03″]
Minden zenész szereti elsütni ezt a mondatot legújabb lemezük megjelenése környékén. A frontasszony, Mette Lindberg is ezt találta mondani egy mostanában megjelent interjúban, és tényleg, a hangzás nem nagyon, de azért érezhetően változott. Az előző lemezhez képest sokkal több ötletet, sokkal jobb megoldásokat találni a számokban, és bár helyenként érezhetően visszanyúltak az első, Fruit című lemezük atmoszféráihoz, az összhatás sokkal inkább egy előremutató, továbbhaladott gondolkodást sugall. Sokkal több sampler, és más elektronikus zajszerzám kapott szerepet, de a banda védjegyének mondható, ’70-es évek beli pszichedelikus légkör megmaradt. Csak mintha az egészet a ’90-es évekbe oltották volna. Engedjétek meg, hogy leírjam a Zürich Openair fesztiválról írt beszámolómból az egyik kedvenc mondatomat,
Dániában mindenki bele van szopódva a ’90-es évekbe.
Eme kijelentésem meg is dőlne, ha csak az első, a lemez címadó számát hallgatnátok meg a korongról, amely egy intenzív zongoratémára építő, elszállós, kicsit koszos, reverbekkel, és más vintázs efektekkel bőven ellátott dal, szövegileg a banda életével kapcsolatos vastag kijelentésekkel. „Everything is change for the better”, hogy csak egy ilyet idézzek.
És igen, a következő dal, a ‘Navigator’ a funky-s, kicsit monoton verzével elsőre érdekesnek, szokatlannak tűnik a zenekartól, de a refrén környékére azt kívánja az ember, hogy bárcsak egy hasisos cigivel a szájában táncolna egy szivárvány ölelésében, esőben, egy szintetikus nap alatt valami hangulatos tó partján.
Hogy aztán a korong első kislemezét, a ‘My Club’ot hallva fellőjjük magunkat az űrbe. Elektronika, műanyag fúvosok, csörgős atmoszféra és eszméletlen dallamtapadás jellemzi a dalt, amelyre egyébként készült egy szuper klip is, amely mintha a The Ting Tings ‘Shut Up And Let Me Go’ videójának a kistesója lenne.
A ‘Get Connected’et könyű továbbléptetni, hogy aztán a ‘Choke It’ szaggatott folyós elszállóssága, és érdekes gitártémái nyomán eljussunk a korong legerősebb számához, a ‘Hurricane’-hez, amely már az első gépdob beattel és nylon orgona témájával magába szippant. Az akkordmenet, a szöveg tökéletes, a refrénhez érve pedig kifordult szemekkel, széttárt karokkal forognék körbe-körbe, hogy aztán a levezető fúvós szólónál jöhessen a totális extázis.
Ennél a dalnál éreztem azt, hogy a banda célbe ért azzal a hangzással, amit a maguk újrafeltalásával szerettek volna elérni, és sajnos innentől a dalok egyre fejelthetőbbé válnak. A ‘Rock The Ride’ funky-s, poppos elemeit és kazoo szerű meghatározó témáját nem tudnám kutyasétáltatás közben dúdolás céljából felidézni. Az ‘I Am The Mountain’ egy kicsit rock’n’rollosabb, helyenként gospell szerű elemeket tartalmazó dal, amelyet már csak a ‘Zombie’ követ a tizedik záró dal, az ‘X’ előtt. Előbbi elég jónak tűnt élőben a Zürich Opeanair fesztiválon, de itthon, fülessel már teljesen felejthető, utóbbi pedig szerencsére megmenti a hallgatót az elalvástól. Záró nótának szuper, és megvan benne az a plusz kraft, az a kis játékosság és folyósság, ami a lemez első felét is szerethetővé teszi.
Hogy ez lenne a legjobb The Asteroids Galay Tour anyag? Ezt így nem erősíteném meg, de nem is taganám. A Bring Us Together egy nagyon jó album, rendkívül átgondolt és jól megkomponált témákkal, a zenekar történetében talán az első, mint ilyen. Mérföldekkel jobb, mint az előző, Out Of Frequency, és a bandának tökéletes indokot ad arra, hogy újra végigturnézzák a fél világot (November 3-án például kihagyhatatlan a koncertjük a Dürer Kertben), és ha ezt a színvonalat minimumként tudják tartani, akkor még nagyon sokáig az észak-európai popzene meghatározó figurái maradhatnak.
