A múlt héten lehetőségem volt a londoni O2 arénán belül megtekinteni, az amerikai We Are Scientists fellépését, a Brooklyn Bowl-ban. A BB new york-i mintára épült meg a ködös albionban, de ez a hely sokkal tágasabb és sokkal több igényt is szolgál ki. Egyedülálló módon a három bár és étterem rész mellett, nemcsak koncerthelyszínként funkcionál, hanem egy bowling clubként is!
Megérkezésemet követően szembesültem ezzel a ténnyel, hihetetlenül király megoldás! A bowling pályákról is lehet látni, hallani az épp játszó bandát és a pálya bérlése is csak £10/fő-be kerül. Ezt követően betértünk a bárba, ahol a Londonban átlagosnak mondható árakhoz mérten £4-5 vettünk egy pint (USA: 0,473 l, UK: 0,568 l) sört és cidert. Majd beálltunk az első sorokba, ahol egy óriáskivetítőn nézhettük a klub eddigi legnagyobb koncertjeit, ill. az aktuális focimeccseket.
A We Are Scientists a 2000-es évek nagy indie duója. Ki ne ismerné a ’Rules Don’t Stop Me’-t vagy a ’Nobody Moves, Nobody Get Hurt’ című számokat? Keith Murray és az utánozhatatlan bajszos figura, Chris Cain rögtön belecsaptak a lecsóba és a régi nagy slágerek mellett az új, márciusban megjelent albumukról is bőszen játszottak. Aktuális dobosuk szenzációsan, mély átéléssel kísérte az energikus számokat. Cain-ék még mindig olyanok, mint amikor 17 éve elkezdtek zenélni. Elvileg még egyikük sem érte el a negyedik x-et, mégis sokkal idősebbnek néztek ki mindketten.
Szinte minden szám után ment egy-két percnyi kabaré, ami egy idő után nagyon unalmas volt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor Macklemore elkezdett a Szigeten minden száma között verseket (dalokat) elemezni. Túl sok szöveg, kevés zene – hiányoltam. A koncerten elhangzott, hogy Murray már három gyerek édesapja, viszont tovább hallgatva a koncertet azt realizáltam, hogy semmit sem vesztett fiatalos lendületéből. Leugrott a színpadról és közönségbe vetette magát:
http://instagram.com/p/ueSqJcR3pi/?modal=true
Szóval mielőtt többszörös ellentmondásba kezdenék, jegyezném meg, hogy itt tartózkodásom alatt azt figyeltem meg (pl. a Yuck koncerten is), hogy az angolok túl sokat beszélnek, teljesen felesleges és értelmetlen dolgokról. #toomuchbullshit Szerintem, ha Magyarországon lett volna ez a koncert, nem beszéltek volna ennyit. Úgy tűnik, ennek a közegnek itt erre van igénye. A koncert pedig élőben nagyon király volt:
http://instagram.com/p/ueSPwpR3o5/?modal=true
Tök jó volt látni, hogy rengeteg harmincas-negyvenes éveiben járó rajongó is felszabadultan ugrált és teli torokból üvöltötte a dalszövegeket. Én is valahogy így képzelném el magam, ennyi idősen.
Az egyik számhoz egy északír énekes, Tim Wheeler is csatlakozott, akiért hosszan ujjongott az angol közönség. Egy óra után játékidő után lement a színpadról a W.A.S., de utána csaptak egy három számos ráadást, amiért egyáltalán nem kritizálhatjuk őket.
Azon az estén az O2-ban tartották a One Republic angliai koncertjét is, de teljesen profin megoldották a több ezres tömeg elterelését. És imádom, hogy lehet úgy közlekedni, hogy nem mész neki a másiknak, könyökölsz belé, lépsz rá a cipőjére, anyázol neki stb. I love London!
