„Mindennek a Keleti Blokk volt az alapja” – Interjú az Aviaryvel
április 17, 2022

Az experimentál rock banda 2018-ban alakult, viszont pár tagcserét követően a jelenlegi formáció 2020-ra rögzült, ezzel a felállással (Grész Renátó (ének, szinti), Schwartz Dániel (dob), Altsach Levente (basszus), Altsach Balázs (gitár), Puska Zoltán (gitár) jelentkeztek a Kikeltetőre is, ahol a legjobbak közé jutottak. A zenekar énekesével és dobosával ültünk le beszélgetni a Turbinában, ahol többek között szó esett a tagok zenei hátteréről és a bezáratott ikonikus művészeti komplexumról, a Keleti Blokkról is.

Egy interjúban azt mondtátok, hogy a zenekar egy arculatváltáson ment át. Hogy alakult a zenekar és hogy érkeztetek el a mostani formához?

Dániel: A kezdeti formáció az már 2018-ban kialakult. Volt egy régi énekesünk, teljesen más volt a basszusgitáros és a szólógitáros is, tehát mire eljutottunk oda, hogy ez a mai felállás rögzült az 2020 eleje, az első közös számunk pedig év végén jelent meg.

Megtaláltátok a saját hangotokat vagy még mindig kísérletezgettek és keresgéltek?

Renátó: Szerintem amúgy kísérletezgetünk meg keresünk. Amikor kiadunk valamit, akkor azt éppen a jelenlegi saját hangunknak érezzük, de mindig változik amit épp szeretünk csinálni.

D: Nem mondható, hogy azzal a céllal működnénk, hogy keresünk egy hangzást amit ha megtaláltunk akkor rögzítjük, hanem mindig anyagról anyagra ami épp a számunkra tetszik.

R: Szerintem meg is utálnánk ha ugyanazt a hangzást meg vibeot csinálnánk folyamatosan.

D: Általában mire eljutunk egy adott anyag végére addigra azt meg is unjuk, és akkor mindig van egy újabb.

A mostani fellépéseiteken általában Post-Punk/Post-Wave bandaként hivatkoznak rátok, magatoknak érzitek ezt a besorolást?

D: Mindig veszélyes kérdés az ilyen identitást meghatározni. Most a Kikeltető során elindult ez a labeling, hogy Post-Punk/Post-Wave, mi magunkat egy interjúban kísérleti rock-ként definiáltuk, az igazság valahol a kettő között lehet.

R: Múltkor mikor rákérdeztek a Post-Punk szcénával kapcsolatos kérdésekre akkor egy kicsit dadogni kezdtem, mert nem volt bennem egy ilyen egzakt kép, hogy akkor mi most ezt csináljuk vagy azt. Meg ugye a számaink is változnak, lehet, hogy az új trekkjeink már nem lesznek olyanok.

D: Ez nyilván egy közhely, hogy nem akarjuk bekategorizálni magunkat, de tényleg nem. Viszont azzal, hogy mások hogyan kategorizálnak minket, azzal nincs baj. 

Fotó: Sallói Anna

Milyen zenei világból érkeztek?

D: Az enyém az egy kicsit komplex mert én Jazz tanszakon tanultam dobolni, aztán amikor elkezdtem zenélni tizenöt évesen akkor nekem hardcore/metalcore zenekaraim voltak. Az Aviary volt az első olyan zenekar, ahol otthagytam a duplázót, ez pedig inkább az alternatívabb, rockosabb indie irányába kezd mozogni.

R: De ti híresek is voltatok egy metálzenekarral.

D: Az túlzás. Az Inhale Me nevű zenekarban doboltam, ez akkoriban viszonylag ismert volt a magyar undergroundban, ebből a szempontból éles váltás volt az Aviary.

R: Nekem ez egy érdekes kaland volt, mert engem ugye taníttattak, klasszikus zenét tanultam. Aztán én dicsőítő zenekarokban mozogtam sulisként, úgy tanultam meg énekelni, hogy gyülekezetben dicsőítéseket vezettem. Kamaszként pedig elkezdett formálódni az ízlésem, elkezdett kicsit jobban érdekelni minden. Az underground dolgok, indietől kezdve az ilyen post-punkosabb dolgokat nagyon nyomattam. Mostanában nagyon sokat mozgok az elektronikus zenében, az is egy nagyon nagy része a zenei identitásomnak, de volt mindenféle fázisom. Amit most csinálunk az mindenkinek a metszete.

D: A Balázs meg a Zoli inkább a klasszikusabb indie rock vonalból jönnek. Levi szintén, nekik pedig ez az első komolyabb zenekaruk. Szinte mindenkinek egy kicsit más a zenei ízlése és ez szerintem érződik a zenénken is.

R: Nem is nagyon van olyan zenekar amit mindannyian hallgatunk.

A Kikeltetőre beküldött bemutatkozótokban azt írtátok, hogy a teljes produkciós folyamatot ti csináljátok. Ez nálatok hogy néz ki, ki felel ezért?

R: Ezért főleg a Balázs, aki mostanában nincs itt, nem tudott résztvenni sajnos a Kikeltetős koncerteken sem. Elméletileg nyáron egy-két koncerten majd itt lesz.  Ő kint Angliában hangmérnökként dolgozik a Miloco studiónál, ezért neki van egy olyan képzettsége, hogy a teljes produkciós folyamatot tudja felügyelni. Ha stúdióba megyünk ott ő a hangmérnök, ő csinálja a sound designt a dolgoknak illetve ő kever és masterel. Az elejétől a végéig neki egy borzasztó nagy szerepe van. Volt, hogy nála stúdióztunk még régen, az első pár trekkünk az kint készült Londonban, kimentünk Balázshoz és ingyen sunyiban be tudtunk menni a stúdióba.

D: Gyakorlatilag ő a producer is azon kívül, hogy tag. Ami egy producer funkciója lenne, azt ő látja el teljesen.

Akkor gyakorlatilag belógtatok a stúdióba?

D: Ez igazából csak az ének felvételre vonatkozott, de gyakorlatilag igen. 

R: Akkoriban még nem a stúdióban dolgozott, hanem egyetemen tanult és gyakorlatként beírta, hogy a zenekarral éneket vettünk fel. Egyébként általában itthon veszünk fel, pont pár hete voltunk stúdiózni.

Akkor várhatóak új számok?

D: Most felvettünk három új számot, várhatóan május vége fele meg is jelenik egy teljesen új számunk. A többit pedig majd adagoljuk a nyár folyamán.

És terveztek lemezt is?

R: A közeljövőben nem.

D: Alapjáraton hadilábon járunk azzal, hogy van-e még értelme manapság lemezt kiadni arra tekintettel, hogy a streaming miatt a zenefogyasztási szokások megváltoztak. Most elsősorban single-ekben gondolkozunk.

A Kikeltetős koncertetek után megjelent az Old Estate című számotok, viszont feltűnt, hogy máshogy játszottátok élőben, tudtok erről egy kicsit mesélni?

R: Mivel ez egy nagyon elektronikus alapú szám élőben nem lenne olyan energiája ha gépről szólna minden, ezért gondoltuk élőben még hozzáteszünk dolgokat.

D: Élőben szeretünk egy kicsit keményebben szólni. Az Old Estate-nél is így volt, szeretjük azt a számot stúdió verzióban is, de élőben úgy éreztük kell az akusztikus dob, kell egy-két gitár sáv ami keményebben is megszólal.

Renátó, mesélsz kicsit a sideprojectedről?

R: Én emellett szoktam a hálószobába csinálni a granato nevű projektet ami igazából egy ilyen elektronikus dolog.

Nem is tudom hogy kategorizálnám be, egyszer megkapta ezt a hyperpop labelinget, de én nagyon nem szeretem, mert szerintem ez mára inkább ilyen kamasz treppes vonal Magyarországon. Ezt a Family Fast kollektíván belül nyomom, úgyhogy sokat kollabolok a Megtűrtekkel, ezért velük elég jó kapcsolatom van. A Kikeltető Záróbulin is feldolgoztunk tőlük egy számot.

Ezt akartam is kérdezni, a jelentkezésetekben kedvenc Kikeltetős produkciónak a Megtűrteket írtátok, a záróbulin pedig feldolgoztátok a Powerade című számukat és instagramon is látom, hogy sokat lógtok együtt. Várhatunk valami közöset?

R: A granatóval igen, most vettünk fel egy számot ami rajta lesz a lemezükön. Az Aviaryval igazából csak egy covert csináltunk, ez abból jött, hogy Doma a basszusgitáron feldolgozta az egyik számunkat és kirakta  instagramra, az nagyon tetszett. Olyan is szokott lenni, hogy Doma lemegy jammelni a Schwartzival meg a Zolával.

D: Megvan ez a baráti viszony a két zenekar között, és ez abban is megnyilvánul, hogy lejárunk jammelgetni közösen, de arról még nem volt szó, hogy a Megtűrtek és az Aviary között bármi létrejöjjön.

Fotó: Sallói Anna

A Recorderes rövid interjútokban megalakulásotok helyszínének az azóta megszűnt Keleti Blokkot jelöltétek meg, itt készült egy videótok is. Miért volt ilyen fontos számotokra ez a hely?

R: Mindennek az volt az alapja.

D: Igen, legfőképp azért mert a Keleti Blokk nem csak egy próbateremként funkcionált a zenekar számára, hanem az egész nagy osztálytermekből volt kialakítva, rengeteg hely volt és lehetett csak simán lógni.

Abban az időszakban amikor ott próbáltunk abszolút a kapcsolódás központja volt.

R: Volt, hogy ott aludtam egyszer.

D: Ez akkor félig az otthonunkként szolgált.

R: Sajnos ilyen termet már nem is lehet találni.

D: Igen, nem csak egy próbaterem volt, hanem egy alkotótér.

R: A mostani termünknek hangban esetleg jobb is a kialakítása meg professzionálisabb, de közben nincs meg az ami a Keleti Blokkban volt.

Két fellépési lehetőséget is nyertetek a Kikeltetőn, ezen a téren mik a tervek a nyárra?

R: Most hívtak minket Kolorádóra az Erdei Iskola színpadra, meg megyünk Gólemre is. Illetve nyertük Pécsett a Szenes Klubban is egy fellépést.

D: Ez valószínűleg ősszel lesz. Várjuk az egyébb koncertlehetőségeket, de egyébként ami konkrétan tervben van azok a megjelenések, új számok amiket már említettünk. Tervben van új klip készítése is, az is lehet, hogy megvalósul már a nyáron úgyhogy folyamatban van sok minden, aztán ahogy sodródunk az árral úgy alakul.