Interjú a Larry film kulcsfigurájának számító CsalaDoval
január 2, 2023

Decemberben mutatták be a mozikban Bernáth Szilárd elsőfilmjét, a Larry-t ami egy borsodi, dadogással küzdő rapper útját mutatja be Budapestig, Vilmányi Benett főszereplésével.

A KERET ugyan nem filmes blog, de lehetőséget kaptunk arra, hogy interjút készítsünk a filmben saját magát játszó Onofer „Csalado” Lászlóval, aki Larry mellett kulcsfigurája a filmben kibontakozó kalandos és izzadtságszagtól mentes történetnek, amely Serrano életéből inspirálódott.

Fontos karaktert játszol a filmben, hogy találtak meg a szerepre?

Igazából én találtam meg őket. Egy fél évvel a forgatás előtt az egyik stábtag posztolt egyet egy hiphop csoportban, amiben benne vagyok. Fél évvel később, az akkori lakóhelyemtől 30 méterre, egy hotelban tartották a castingot, elmehettem volna akár zokni-papucs stílben is. Egy pár barátommal mentünk, akik szintén zenével foglalkoznak, egy csomagban jelentkeztünk tulajdonképpen. Páran pedig be is kerültek közülük.

Rögtön nyitottak voltak rátok, vagy kellett kicsit győzködni őket?

Nem volt győzködős flesse a castingnak, mivel ők is fiatalok ezért nagyon könnyen feloldódtunk. Eléggé érdeklődtek irántunk. Mivel eléggé közel áll hozzánk a film témája, mi is zenével foglalkozunk, így egy Jackpot volt nekik a jelentkezésünk. Már csak azt kellett eldönteni, hogy kire milyen szerepet lehet ráhúzni. A casting után a barátaimmal beültünk a hotellel szomszédos kocsmába egy pár italra. Amikor besötétedett láttunk, hogy a stáb elindul valamerre, megkérdeztük hova mennek, de teljesen az ellenkező irányba indultak mint kellett volna, így inkább elkísértük őket. Eltöltöttünk együtt egy estét nagyon jó hangulatban, szerintem ez is sokat hozzáadott, hogy megismerjék a karakteremet.

Hogy került az életedbe a zene?

Nem állt távol sosem, mivel édesapám zenész volt, billentyűs. Emiatt kisbaba koromtól kezdve jelen volt a zene az életemben, totyogósként jártam a koncertjeikre. Abban az időben még ha az MTV-t nézte az ember, ott mindenféle stílusból nagyon jó minőségű zenét játszottak. Apám be akart íratni zeneiskolába, de én nem akartam menni, ezt sajnálom is. Aztán középiskolában jutott el a tudatomig, hogy örököltem egy hallást, amivel anélkül, hogy tudnám az akkordokat, tudok játszani úgy, hogy ne legyen hamis. Ha valami hamis az nagyon éles a fülemnek, emiatt tudok írni is. 

Vilmányi Benett és CsalaDo a film bemutatóján

A filmben volt egy jelenet ahol az FL Studio előtt ültök, akkor te producerkedsz is?

Nyilván nem mindegyiket én csinálom, de persze néha igen. Annyi, hogy kevesebb időm van, örülök, ha a dal megírására, felvételére van időm. Ezt a külföldi melóval nagyon nehéz összeegyeztetni.

Van oldschool hangzású és trap hangzású zenétek is, melyik áll hozzád közelebb?

Nincs olyan, hogy melyik áll közelebb hozzám. Oldschoolban is van olyan MC, aki nagyon tré, trap hangzásban is van olyan, akit még MC-nek se neveznék, főleg a mumble trap előadók. Én azt szeretem, ha technikás egy adott MC. A trapben nagyon fontos, hogy kihasználd a BPM szám miatt kinyílt ritmikai lehetőségeket. Trapben olyanokat hallgatok, mint Joyner Lucas, ami kemény, technikás, nem csak egy “hamanahamana-ha”. Oldschoolban pedig a inkább lírikai részét figyelem, de nálam fontos a flow is, hogy pakolja a szótagokat egy soron belül, milyenek a ritmikai megoldások, ezek tudnak bravúrossá tenni egy rapszöveget, ez a rap lényege. Szerintem ezért nem annyira eladható, mert sok hallgató füle egy bizonyos bonyolultság fölött nem tudja felfogni. 

Akkor szerinted ezért mennek mostanában ennyire nagyot a könnyen befogadhatóbb, mumble számok?

Így van, határozottan. 

A Youtube-on egy SmogCityProductions csatornán vannak fent a zenéitek, erről mit kell tudni?

Ez egy független zenei label. Öcsémmel először két külön formációban zenéltünk, én 2007-körül kezdtem el ezzel foglalkozni, aztán 2009-ben volt az első komolyabb formációm egy másik taggal, ez volt a Limitált Széria, ahol már ráfeküdtünk arra, hogy minél minőségibb zenét csináljunk. Közben öcsém pedig az Elkövetők formációban zenélt, így jártunk együtt fellépni még egy pár MC-vel. 2012-ben pedig arra gondoltunk, jó lenne egy keretbe foglalni az egész társaságot, ekkor csináltuk meg a SmogCityProductions csatornát.

Gondolom a film után sokan találnak rátok és a zenéitekre, készülnek most emiatt új zenék?

Hála istennek igen. Nagyot robbant most a közösségi médiám ahhoz képest amilyen volt. Eddig is készültek zenék fű alatt, 1-2 trekket kidobálunk mindig, hogy frissen tartsuk a csatornát, most egyszerre akarunk 10-11-et kitenni, albumként. 

A filmnél kicsit félve ültem be a moziba, hogy Larry száma nem lesz elég hiteles, aztán meglepett, hogy egy irtó jó rapszám készült Serrano szövegeiből inspirálódva. Ebbe te belenyúltál, esetleg véleményezted?

Igen, ritmikailag kozmetikáztam a sorokat. Serrano sok sora ami át lett emelve nem erre a BPM számra íródott, túl szellős volt. Magába a lírikai részbe nem akartam beleszólni, de nem is kellett, mert volt alapanyag. Nagyon jó érzés volt, hogy az egész forgatás úgy telt, hogy én bármit mondtam, ők bíztak bennem és ez jól is sült el. 

A filmben előjönnek fontos társadalmi problémák, mint a munkahelyzet Borsodban. Te magad is Németországban dolgozol, milyen lehetőségei vannak egy borsodi fiatalnak kitörni?

Ha van esze és lehetősége akkor az nem azokban a keretekben gondolkodik amit ez a megye/ország nyújt. Meg lehet itt is élni, de tanulni kell hozzá. Nem feltétlen kell a főiskolát vagy egyetemet erőltetni, sok esetben egy szakmunkával is jobban lehet keresni. Próbálják meg a külföldet, csak gondolják meg hova mennek. Ne menjenek ki bármi áron, annak csak az lesz a vége, hogy csupasz fasszal hazajönnek.

Amikor a 444 Serranoval forgatott akkor szó esett az eléggé borzasztó biófű helyzetről, ez azóta hogyan változott?

Nem sokat vagyok itthon, de ahogy én látom visszaszorult. Ettől függetlenül még mindig vannak akik nem engedték ezt el. Az egész drogpolitikában máshogy kéne gondolkodni szerintem, kicsikét jó lenne kacsingatni Nyugat fele, tanulni a dolgokból amiket a többi ország csinál körülöttünk. 

Mi várható tőled, mivel készültök mostanában?

Szeretnék mindenkit arra kérni, hogy kövessék a BestOFF Facebook oldalát, iratkozzanak fel a SmogCityProductions csatornára, mert év elején érkezik az album, lesz Spotify oldalunk is. Ezen kívül játszottunk a Benettel a gondolattal, hogy csinálunk közösen valamit.