Augusztus 19. és 30. között lehet nevezni a nyolcadik Magyar Klipszemlére, az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes szakmát is ünnepeljük. A versenyprogram vetítése és az azt követő ünnepélyes díjátadó idén is az Akvárium Klubban lesz, október 17-én.
Idén a korábbi évekhez képest jóval egyszerűbb a nevezési folyamat, a szervezők minden olyan videót várnak, amely 2023. szeptember 24. után került nyilvánosságra, és idén is van lehetőség a rendezvényen premiereztetni friss munkákat. A versenyprogramba kerülő klipek alkotói három jegyet kapnak a hazai könnyűzenei és filmes szakma legfontosabb találkozójára, a nagyközönségnek pedig csak később lesz lehetősége korlátozott számban belépőt váltani a Klipszemlére. Minden további felmerülő kérdésre a részletes Klipszemle FAQ ad választ.
Az első Klipszemlét 2015-ben rendezték, azóta több száz alkotást ismert el a minden évben változó szakmai zsűri. Tavaly többek között olyan előadók vihettek haza díjakat, mint Azahriah, Manuel, a Carson Coma és Lil Frakk, de a korábbi évek összes nyertes klipjét már lehet böngészni a Klipszemle honlapján.
Címlapkép: Zoltai András / Klipszemle