Az A38 Hajó majdnem másfél évtizedes fennállása alatt több mint ezerötszáz koncert-riportfilmet készített, és most is évente kétszázötven koncertet rögzít. Azonban a felvételek zöme egy-két televíziós sugárzás után az archívumba kerül. Az évek során több ezer órányi koncertfelvétel, interjú és werkfilm gyűlt össze, ami alig jut el a közönséghez.
Éppen ezért a Hajó szeptember elején négy új YouTube-csatornát indított, melyek zenei műfajok és stílusok szerint válnak szét.
- A38 Vibes – pop- és rock
- A38 Rocks – metál, punk, hardcore és egyéb keményebb műfajok
- A38 World – világzene és népzene
- A38 Free – jazz és kísérleti
Induláskor közel ötven koncertfelvétel, összesen 600 szám lesz elérhető, a filmeket playlistekbe rendezik, így a koncetek egyben is lejátszhatók, illetve a számok külön-külön is. A csatornák természetesen rendszeresen frissülnek majd, folyamatosan kerülnek fel az elkészült koncert-riportfilmek. Emellett az A38 exkluzív, csak a YouTube-csatornákra szánt önálló műsorokat is tervez.
Megkerestem Vasák Benedeket az A38 Hajótól, hogy meséljen az induló csatornákról.
KERET: Mikor és hogy kezdtetek el a koncertvideókat, mióta gyűlnek a nyersanyagok?
Benedek: 2004 őszén volt az első felvételünk, tehát 12 éve készülnek felvételek. Ez idő alatt több mint 1500 koncertet rögzítettünk. Az első hét évben SD felvételek készültek, 2012-től álltunk át HD technológiára. A felvételekből 25 és 50 perces televíziós műsorok készültek, eddig kb. 1800 adás, de ennél jóval több „nyers” felvételünk van, mert rengeteg interjút készítettünk, illetve sok szám kimaradt az adásokból.
Miért nem voltak eddig feltöltve sehova anyagok?
Jogi, technológiai és erőforrásproblémák miatt. Nagyjából tavaly érett meg a helyzet (internetpenetráció, sávszélesség, fogyasztói szokások, a technológia ára stb.), hogy aránylag ésszerű költségek mellett értelmezhető közönséghez jussanak el a felvételek.
Milyen szerepe van egy zenekar életében egy Hajós felvételnek?
Mint mondtam, eddig szinte kizárólag televíziós megjelenés volt. Persze zenekara válogatja, de az biztos, hogy egy ilyen koncertfevétel többszázezer forintos költségtétel lenne egyébként.
A felvételek terjesztési jogai a hajónál vannak, a szerzői jogok a zenekarnál, és a zenekarok promóciós célra használhatják a felvételeket.
Sok fellépő készít DVD-t az anyagokból, ilyen volt pl. a Subscribe, a PASO, az A38 kiadásában a Wattican Punk Ballet és a Random Trip, a külföldiek közül Richard Bona vagy a lengyel szaxofonos, Adam Pieronczyk.
Miért szedtétek szét négy csatornára a tartalmat?
Az archívum annyira szerteágazó műfajilag, hogy ömlesztve kiölnék egymást az anyagok. Eddigi tapasztalataink alapján a nemzetközi, de a magyar közönség különösen műfajérzékeny, tehát kevéssé nyitott az általa kedvelt zenéktől különböző műfajokra. Így a négy csatornán (pop-rock, metál-punk-hc, világzene, jazz) jobban tudjuk szerkeszteni és szervezni az anyagot, és azt tudjuk kínálni az érdeklődőknek, amire a leginkább kíváncsiak.
Vannak előttetek példák, ismertek olyan helyeket a világon, ahol hasonló dolgot csinálnak?
Persze, elég széles piackutatás és informálódás előzte meg a csatornák indítását. Leginkább a holland és a belga piacot ismerjük, itt nagyon jó személyes kapcsolataink is vannak. Ezek az országok méreteikben is hasonlítanak a magyarhoz. Tanácsaikkal, tapasztalataikkal rengeteget segítettek a brüsszeli Ancienne Belgique, illetve az amszterdami Melkweg klub munkatársai. Elemeztük a seattle-i KEXP gyakorlatát, folyamatosan követjük a Balcony TV, a Boiler Room és hasonló csatornák dolgait. És persze figyeljük a nagy fesztiválok közvetítéseit is.
Az a nagy különbség, hogy mi itt egy óriási archívumból dolgozhatunk, emellett folyamatosan készülnek a felvételek, hetente akár több is.
Mit reméltek, számít a videók utáni hirdetési bevétel vagy közvetetten értékesebb a Hajónak az, hogy visszanézhetők ezek a koncertek?
Ezt egyelőre egy kísérletnek fogjuk fel. Ebben a műfajban, tehát a drága, sokkamerás, erőforrásigényes koncertfelvételeknél egyelőre semmi esély, hogy kifizetődő legyen a hirdetési bevételekre, azok visszaosztására épülő online videós modell. Jelenleg inkább a márkát erősítik ezek a csatornák, illetve a zenekarokat támogatják. Áthidaló megoldásként elképzelhető a szponzorált tartalmak létrehozása, ez az elkövetkező hónapokban kiderül.