STRATUM címmel jelentetett meg kilenc számos albumot a hol populáris downtempo elektronikával, hol trip-hopos témákkal kísérletező AGAVOID. Az anyagról már mutattak nekünk két számot legutóbbi session videójukban, így a hangulat ismerős lehet, ám most végre van lehetőségünk mélyebben belefeledkezni sötét, fátyolosan lüktető világukba. A tökéletes audiovizuális élményhez zárkózzatok be egy fénytelen szobába, ahol magatokban ringatózhattok, esetleg kérjétek meg a lakótársatokat, hogy néha stroboszkópként használja az ottani lámpákat.
Az albumot egy fűrészfogas szinti nyitja meg az ‘Aviate’-ben, néhány háttérben motoszkáló zajjal, ami előre vetíti a korong árnyak közt mozgó hangulatát. Ezt követően csatlakozik be a legtöbb szám vázát adó élő basszus, ami egyedi lüktetést biztosít a zenekar számainak. Az első néhány track, így a következő ‘Between’ is még a könnyedebb, dreampop és shogaze vonalon mozog. A pattogós alap és a hanghatár tetején sistergő elektronika közti bőséges teret pedig Puskás Dalma hol csábítóan dallamos, hol kísértetiesen csengő hangja tölti ki. A ‘Brave’ egy a címéhez illően dögös, mégis darkos hangzású poposabb szám, melyet főleg az erőteljes vokál vezet. Ezt egészítik ki az ázsiai hatású pengetős témák, valamint a második felétől előre törő lépegetésre bíztató ritmusok.
Ezzel már kezdhetnénk is elmerülni a STRATUM keményebb felében, de ezt még intermezzóként késlelteti a ‘Moldavite’. A lassabb, eleinte már-már reggie-s lüktetésből trip-hoppá formálódó szám a végére pont olyan misztikumot nyújt, mint a címadó különleges ásvány. Ezt viszi tovább dallamosabb basszusával a ‘Tunnel’ is a megérkezésre várató, de mégis a közelséget sejtelmesen éreztető hangulatával.
Az éjszakához illő, négynegyedes világba az ‘Oblique I’ vezet be minket az egyperces szinti zajongással, majd abból kitörő mozgás ütemekkel. Kicsit még visszavesz ebből a ‘Fragment’ első néhány taktusa, szusszanásnyi pihenőt hagyva a hátralévő, feszesebb részekhez. Az albumon egyedül itt háttérbe húzódóbb bassline mellett a minimal ihletettségű sample-öknek és a repetatív, mégis vonzó vokálnak köszönhetően egy könnyen befogadható tánczenét kaptunk. A dark roomokat elénk idéző ‘Pearl’ beveztője biztosan elfelejteti velünk, hogy ezt élő basszusgitárral rögzítették. A Volkova Sisters szomorú rave-jét idéző verzéből egy poposabb refrénnel tér vissza az AGAVOID saját terepére. A sort záró ‘Oblique II’ kifejti azokat a zenei gondolatokat, amiket az első része beharangozott. Kellemes hangzása és önmagunk elfeledésére bíztató szövege könnyedén bent ragadhat a fejekben, de ezúttal kétlem, hogy ez bárkit is zavarna.
A STRATUM készültéről és az azt övező koncepcióról bővebb betekintést kaphattunk a zenekartól:
„2019 őszén kezdtük meg a második lemezünk, a ‘STRATUM’ írását. A cím több értelmezésben különböző rétegeket jelképez, akár föld felszíni vagy társadalmi szempontból gondolva. Sok dalötlet készült az évek során, az írás folyamata és a felvétel nálunk összefonódik, a számok próbák alatt nyerik el végleges formájukat. Sokszor maradnak részletek a legelső demó verzióból a végeredményben, vagy kerülnek ki a keverésnél, hogy energikusabb, dinamikusabb megszólalású legyen az összkép. Arra is törekedtünk, hogy élőben is nagyon hasonlóan tudjuk előadni őket a legkevesebb kompromisszumos megoldással, szerintünk ez látványos különbség a korábbi anyagainkhoz képest.”
„2020 tavaszán rögzítettük a végleges anyagot a Keleti Blokkban, a saját stúdiónkban. Az utómunka és a végső simítások is itt történtek nyár közepéig, a masteringet pedig Stámusz Feri (Stamusic) készítette. A lemez struktúrájában sokat segített Tövisházi Ambrus, a Hangfoglaló mentorprogramján keresztül.
A lemez ívét a naplemente fényeinek változása köré találtuk ki, amit a nyáron megjelent live session videónkban is felvezettünk. Fényesebb, békésebb hangzások felől halad a sötétebb tónusú, néhol már éjszakai világot jelképező hatások felé. Ehhez segít az album borítójából eredeztetett kísérő animáció, amit Világosi Csaba készített, ilyen formában számonként megtaláljátok YouTube-on!”
Lehet, csak az élőzene hiánya mondatja ezt velem, de rég hallottam olyan albumot, ami ennyire jól adja vissza egy koncert élményét.
Az erős indulást követően jól időzített lassítás, majd a még nagyobb energiával visszatérő, a fülekben sokáig visszhangzó számokkal zárás nagyszerű szerkezetet ad a STRATUM-nak, aminek az élő bemutatása – bár sajnos várat még magára – biztos nagyot fog szólni.
