A Szabó Benedek és a Galaxisok októberben megjelent nagylemeze mind a hangszerelést, mind a koncepciót tekintve merőben eltért az eddigi anyagoktól. A Lehet, hogy rólad álmodtam szakított a gitárközpontú dalokkal, és Benedek zongoratémáira építkezve egy teljesen új korszakba kalauzolt minket a zenekar életében – kritikánkat itt olvashatjátok és dalkommentárokat is kaptunk már az anyaghoz. Az álomszerű képekkel és könnyed melankóliával átitatott dalok hangulatához hűen született meg az első videoklip is, melyhez kaptunk pár belső információt.
A lemez címét is soraiban tudó ‘Prága’ c. dalhoz forgatott klip egyik fő érdekessége, hogy egysnittes. A rendező ismét Molnár Alexandra Rusek volt, az operatőri munkálatokat pedig Szombath Máté jegyzi. A hosszan elnyúló képek Andrej Tarkovszkij vagy Tarr Béla jellegzetes felvételeit idézik, türelmesen pásztázzuk a festői szépségű tájat és a szürreális díszleteket. Betekintést nyerünk egy különös világba, amiben Benedek emlékei vezetnek minket végig gyermekkora meghatározó helyszínein.
“Mindig szerettem volna egy klipet forgatni a szülőházam mellett, és ez most megtörtént, a klipet a bajai házunk mellett forgattuk, és hál’ Istennek pont úgy esett a hó és olyan gyönyörű volt a táj, ahogy elképzeltük”
– válaszolta az énekes-dalszerző, mikor arról kérdeztem miért éppen Bajára esett a választás.
A videóban több olyan szereplő is felbukkan, akik meghatározó szerepet játszottak Benedek életében – például az édesapja.
Erről a különleges koncepcióról így mesélt:
“Elég gyakran szoktam azt álmodni, hogy valami ismerős helyen vagyok ami egy kicsit más mint a valóságban. Azt hiszem az álmaim a kilencvenes években játszódnak jellegezetesen, de annyi idős vagyok mint most. Ezt próbáltam valahogy visszaadni ebben a klipben.”
A látványvilág hitelesen nyújtja ezt a megidézett gyermekkort, a felvételhez pedig remekül párosul a lassan kibomló dal, Günsberger Ákos és Tóth Dóri témái ideálisan festik alá a frontember jazzes fordulatokat is használó zongorajátékát.
- A zenekar tavasszal egy rövid hazai turnét bonyolít, érdemes lesz őket elcsípni, elsőként az Akváriumban március végén!
Szerző: Szigeti Patrik
Fotók: Galaxisok + Rusek