Az ötlet miszerint elkísérjük a Rosinfluxot az Animal Angle című projektjük premierjére – helyileg legpontosabban megnevezve a drezdai Hellerauba – a Müszi dohányzójában született meg pár héttel ezelőtt. Ilyen formában kerültem a Tonlagen Festivalra tartó turnébusz hátsó ülésére, szerkesztőtársammal kiegészülve, azzal a céllal, hogy dokumentáljuk az eseményeket.

A performance alapgondolata Thomas Mann A kiválasztott című könyvéből indult ki, jelentős mennyiségű szenzorral felszerelt fadarabok, drótok és papírcsíkok sejtelmes megszólaltatásával kiegészítve. A hallgatóság mély döbbenetét rendszerint a fellógatott papírcsíkokat megszólaltató rizs becsapódásának hangja mélyíti el csak igazán az előadás közepe tájékán.

Nem sokkal azt követően, amikor már sikerült megemésztenünk az eszperantó által elmélyített belső feszültséget és mindent, ami leginkább visszakanyarinthat minket Thomas Mann könyvének irányába. Valami ilyesmit előadással szembesült a Hellerau közönsége aznap este, T.Bali, Porteleki Áron és Gaya Arutyunyan előadásában.

Az előttünk álló táv és minden komplikáció elhárítása következtében a team rajtunk kívül kiegészült Sándor Danival a kötélidegrendszerrel megáldott hangmérnökkel, Kozlov Sándorral, aki nélkül a tájékozódás majdnem lehetetlen lett volna és Gazsival a sofőrünkkel, aki mint kiderült villámsebességgel képes úrrá lenni olyan problémák felett, mint

egy turnébusz beragadt hátsó ajtajának megjavítása egy idegen városban.

Megérkezésünket előbb egy príma török-német kebab, majd egy hajnalig tartó hangbeállás követte, a helyi erők feltérképezésével egyetemben. Ki kell emelnem a német stáb oldaláról maximális segítségben részesültünk, bármilyen hajmeresztő kérdéssel is álltunk eléjük. Az előadás napján, miután minimális alvással sikerült kivergődnünk a szállodaszobából, maradt némi időnk megnézni a várost, majd elvillamosozni a helyszínére.

A német precizitást meghazudtoló módon, eleinte még az is kérdésessé vált, hogy fotózhatunk-e a performance ideje alatt. A DSLR kamerák kattogása ugyanis oly mértékű zavart kelthet néhány jelenlévőben, mely élvezhetetlenné tenné a látottakat. Legalábbis a szervezők véleménye szerint biztosan.

„Pedig ez igaz, amikor egy pillanatra előtűntem a takarásból egyből tucatnyi szempárt éreztem magamon. Csak semmi hirtelen mozdulat!” – Kocsis András

A műsor kezdete előtt pár perccel felmért problémák – miszerint a hely hivatalos fotós stábja nem (mégsem) volt jelen – végül nekünk kedveztek, így engedélyezték, hogy végrehajtsuk a műveletet.

Igyekeztem minden maradék energiám és idegzetem összekaparására a show kezdetével, de leginkább lélegzetvisszafojtva kerülgettem a kábelkötegeket a lelátó mögötti térben, hogy jobb spotra találjak. A csend fokozatosan megtört és a közönséggel tömött térben folyamatos idegölő fényképezőgép kattogást se lehetett észrevenni a dróthúrok megszólaltatása következtében.

Leszámítva természetesen Porteleki Áron lélegzetelállító szólóját, mely alatt a döbbent csend lett úrrá az egész Helleraun, még a stábtagok részéről is, akik pedig minden pillanatban tudták minek lehetnek tanúi. Az előadás végeztével és minden őszinte gratuláció fogadását követően a crew nekilátott egy megfelelő – hajnalban még nyitva tartó – hely felkutatására a drezdai éjszakában, hogy átbeszélje a jövőt és a nap felkeltét követően vöröstonhal megkezdje útját vissza Budapestre.

Update / Íme az első videó a drezdai előadsról.