Tegnap mérsékelt koncertélmények, sok-sok flesselés és filmnézés volt részemről a Szigeten, ez a nap volt talán a leggyengébb, már ami a programokat illeti, de szerencsére a Fesztiválköztársaság mindig tartogat látnivalót a szitizeneknek.
- Előző napi beszámoló itt,
- képek a Flickren,
- és az Instagramon,
- amit használjatok lelkesen ti is,
- programajánló mára pedig itt.
Egy koncert érdekelt volna igazán, egy ismerősöm ajánlása alapján a Dorothy’s Legs a Magic Mirrorban. A banda fellépett tavaly a Rakéta Fesztiválon, és mint kiderült, azért nem szerepel a koncertjük a hivatalos programban, mert a Sziget film premierje kapcsán léphetnek fel a vetítés után.
Kicsit előre szaladtam, nem akarok elsiklani a nap legnagyobb fellépője mellett, úgyhogy átadom a szót Biró Marcinak.
„Gerendai egy interjúban említette, hogy a Queens of the Stone Age-et inkább a külföldiek kérik, ez a koncert közönségén látszott is.
Érdekes, hogy miért szeretne ennyi ember fesztiválon látni egy olyan zenekart, ami technikailag magas színvonalat képvisel, ám nem feltétlen alkalmas bulizenének.
Amíg ezen morfondíroztam, a körülöttem állók megoldották a dolgot, melynek következtében életem legvadabb pogójában vehettem részt, ami azért volt meglepő, mert a zseniálisan izgalmas zenét játszó QOTSA nem háttérzajnak való. Nem beszélnek, csak teszik a dolgukat, hogy elérjék nálad az eargasmot. Nem tudom, hogy a közönség ugyanazt hallotta-e, mint én, én felszabadultam, nagyon élveztem, de a pogó maradhatott volna Ska-P-n! Remélem a magyarok szélesebb köre is megszereti előbb-utóbb a bandát, és sokszor jönnek még hazánkba, hogy átbizsergessék minden végtagunkat!”
Ahogy már említettem, készült egy Sziget film, Free Entry címmel, melynek a magyar premiere tegnap este nyolckor volt, szintén a Party Arena helyére került LMBT sátorban. A 70 perces filmről semmit nem tudtam, de megtetszett az ötlet, és kíváncsi voltam, mit lehet kihozni ebből a koncepcióból, ezért maradtam. A két főszereplő lány karaktere megfelel az átlag amerikai tinilányfilmek klisés duójának, egyik a szende és visszahúzódó, másik a belevaló, piálósszexelős csaj, akiket huszonéves színészek játszanak 14-re sminkelve.
A történet szerint a két lány a szüleik tudtán kívül elmennek szigetelni jegy és pénz nélkül, előbbit körömlakklemosóval, utóbbit fű árulással orvosolják. A cselekmény és a párbeszédek teljesen életidegenek, a karakterek kidolgozatlanok és túláltalánosítottak, némely mellékszereplő teljesen értelmetlen és felesleges, az epizódok felosztása aránytalan, és sok közülük (például az indokolatlanul hosszú víz alatti rész) öncélú művészkedésbe fullad.
Volt egy-két ötletes rész, pár vicces beszólás („Mi akarsz lenni?” „Részeg.”), nagyon tetszett, jópofának és illőnek tartom a direkt gagyi kameramunkát és biztos vagyok benne, hogy összességében rengeteg munkát öltek bele a projektbe. Borzalmasan nehéz lehetett egy egész estés filmnek a jelentős részét két Sziget ideje alatt leforgatni, de ez sajnos nem menti fel az előbb már részletezett hiányosságaitól a produkciót.
A film után beszélgettem a rendezővel, Kerékgyártó Yvonne-nal, aki elmondta, hogy a huszonpluszos közönségnek szánja a Free Entry-t, mert
„ők már épp kint vannak ebből a Sziget hangulatból, de a film visszahozza a tinédzser kori emlékeket.”
Nem tudtam nem megkérdezni, hogy tizenévesen ő is árult-e füvet a Szigeten, melyre egy határozott nem volt a válasz.
„Ez egy fikciós szál, de valószínűleg akkor is letagadnám, ha árultam volna füvet, 14 évesen én a Szigeten karszalagokat árultam.”
A vetítés után megnéztem a film főcímzenéjét is jegyző Dorothy’s Legs-et, akik bár nagyon kellemes és ötletes szintipopot játszottak, a hangosítás annyira rossz volt, hogy két dalnál tovább nem bírtam elhallgatni. Talán majd legközelebb.
Bolyongás következett, utam a fesztiválon dolgozó ismerősök felkeresésével, tűzokádó, mozgó sárkányokon flesseléssel és egy nagyon részeg holland két lábon tartásával telt.
Késő estére, mivel semmi konkrét programot nem találtam, megnéztem a tábortüzet, pláne, hogy két, számomra ismeretlen külföldi zenekar, egy orosz és egy francia formáció fellépése is szerepelt a programok között. Mint kideült, ezek nem zenekarok voltak, hanem kvázi utcazenészek, akik egy-két kivétellel csak feldolgozásokat játszottak, ráadásul nagyon rosszul.
Az oroszok nem voltak valami muzikálisak, de legalább becsülettel megtanulták a feldolgozott dalokat, a franciák lelkesebbek és harsányabbak is voltak, de az énekes egy vastag füzetből,
ültében előre görnyedve olvasta a dalszvegeket, melyeket még így is csak kb. 60%-os pontossággal sikerült eltalálnia.
Természetesen elhangzott a ‘Use Somebody’, a ‘Wonderwall’ és a ‘Get Lucky’ is, majd a már amúgy is szürreális légkört egy teljesen random előbukkanó, majd aztán ugyanilyen hirtelen távozó srác kavarta fel – szó szerint, ugyanis lefújta egy poroltóval az addig kellemesen melegen lobogó tábortüzet, és a fehér füstből jutott a tűz körül ülők tüdejébe is bőven.
Ez épp elég volt nekem egy napra, angolosan távoztam. Holnap újra jövök egy beszámolóval, addig is kövessétek a @keretblog Instagram profilját, és posztoljatok ti is képeket a #keretblog hashtaggel, ma pedig találkozzunk 4:20 után nem sokkal a VOLT Fesztivál színpadnál Senán!