Reggel az esőcseppek kopogására ébredtem, amint nekiütköznek sátram falának. Nap közben, az eső abbamaradását követően a már kötelezővé avanzsált látogatást tettem a Design Terminalban található antikváriumba, majd részt vettem az ott megrendezett Formabontó Beszélgetésen, mely egyébként a fesztivál további részének állandó programja is lesz egyben. A tegnapi este folyamán az Ivan and The Parazol és a The Bits jutott főszerephez. A Parazol ígéretével ellentétben a koncert kezdetét követő öt percben rászakadt a fesztiválozókra az ég. Szerencsére a közönség lelkesedésén az idő rosszabbra fordulása sem változtatott. Én két koncert között futkorásztam az esőben, elidőzve a Design Terminalos installáció hangulatvilágításánál. Köszönet érte a Hello Woodos srácoknak.

A fesztivál látogatottsága egyébként egyre növekvő tendenciát mutat, lassan talán megint eljut odáig, hogy ismét egyre több faluval bővülhet a Művészetek Völgye. Már a tavalyi évhez képest jelentős a változás, ezt a rutinos völgylakók is visszaigazolják.

Az esőcseppek kopogásának zaját éjjel is csak hangos szomszédaim kétségbeesett rikoltozásai törték meg. Ez utóbbi valószínűleg méginkább kihúzódott a hajnali órákig. És ismét megjelentek olyan szerepben tetszelgő fesztiválozók, mint például az enyhén szólva tömegoszlató jelleggel a harmadik sorban táncoló pár, és minden kempingre jutnia kell egy egészségkárosító hangerővel horkoló szomszédnak is természetesen.

Ma reggel már megint a megszokott kopogásra ébredtem, majd elindultam szokásos laptopfelmarkolós körutamra a Faluházba. A sajtós meeting következtében azonban inkább úgy döntöttem, a „Minden újdonságot próbálj ki legalább háromszor” elv alapján életemben először beszállok egy riksába.  Nulladik, amit az ember jobb ha észben tart a vezetés kapcsán, hogy ez nem egy bicikli. Ennek következtében nemsokára a Völgy minden bizonnyal legjobb hangulatú kempingjében kötöttem ki, a lelkesen örömzenélő lakók társaságában. Ha egy dolgot kéne mondanom arról, miért lettem elkötelezett völgylátogató bizonyára az ehhez hasonló pillanatokat tudnám felhozni. Az emberi elfogadáson alapuló hihetetlenül nyugodt hangulat, megjegyzem legutoljára körülbelül hét éve volt részem hasonló érzésben, úgyszintén Kispál dalokat hallgatva az ország másik pontján. Lenyűgöző ez a fajta mentalitás, az emberek vendégszeretete bár a Society (Eddie Vedder) dal végigéneklését ennek ellenére sem vállaltam be az éj leszállta előtt.