Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi Facebook-videójában bejelentette: a koronavírus-járvány megfékezése céljából újabb korlátozásokat vezet be a kormányzat. Mint ismeretes, hazánkban a május végén elülő járványhullám az elmúlt hetekben újra erőre kapott, és a napi megbetegedések száma már nem 5 és 15 körül van, mint nyáron, hanem általában 600 és 1000 között.
A márciusihoz hasonló leállások viszont úgy tűnik, most nem lesznek. Az éttermek, szórakozóhelyek nyitva maradhatnak, és utóbbiaknál is csak a zárás időpontját rögzítették.
A kormányfő bejelentette, a járvány miatt a következő lépéseket foganatosítják:
- kötelezővé teszik a maszkviselést a tömegközlekedési eszközök és a boltok mellett a mozikban, színházakban, valamint az egészségügyi intézményekben.
- A teszteknek hatósági ára lesz: 19500 forint.
- A szórakozóhelyeknek 23 órákor be kell zárniuk.
Minket most elsősorban az utóbbi érdekel. A este 11 órai zárás egyelőre eléggé ködös: mindössze a miniszterelnök Facebook-videójából lehet tudni róla, de egyelőre a Magyar Közlönyben nincsenek bejelentve az intézkedések, így azok még nem jogerősek. Maga a szó is értelmezés kérdése: mit jelent a szórakozóhely? Az étterem annak számít? A jazz klub milyen kategóriába esik? A Szeretlek Magyarország körbekérdezett pár pesti klubot és kocsmát, miként látják a helyzetet, és mik a kilátások a jövőre nézve.
„Eleve teljes a homály, lehetetlen előre tervezni akár csak egy hétre, egyik napról a másikra is alapjaiban megváltozhat minden”
– mondta az egyik hely munkatársa, érzékeltetve a bizonytalanság miatti nehézségeket. Sokan már a részleges határzár miatt elvesztették vendégkörük egy részét, és a 11-es zárás újabb csapás lehet rájuk, hiszen nem egy klubnál a bevétel jó része pont éjszaka jön, amikor a vendégek táncolni és fogyasztani akarnak. A megszólaló helyek emellett egybehangzóan kiemelték:
amíg nem jelennek meg a korlátozás részletei a Magyar Közlönyben, addig alkalmazni se tudják, mivel pár Facebookon elhangzott mondatból nehéz általános érvényű, jogi helyzetre is kiterjedő következtetéseket levonni.
Egy azonban biztos: a kényszerzáróra újra nagyon nehéz helyzetbe hozhatja, a koronavírus első hullámával, illetve más intézkedésekkel megtépázott budapesti klubszcénát.
Kiemelt kép: Független Lemezkiadók Vására