A skeemers szombaton két koncertet is ad – délután négytől a Music Land Record Store Day keretében, este kilenctől pedig a Dürer Kertben, ahol az Egyesült Államokból érkező Sugar Candy Mountain előtt játszanak majd. Ennek, és frissen megjelent kislemezüknek, valamint a ‘Daddy‘ című dalhoz készült videoklipnek az apropóján beszélgettünk velük a próbatermükben.

„Úgy éreztük, kicsit kicsúsztunk a pixisből az elmúlt évek során. Az emberek azt látták, hogy vagyunk, csak nem nagyon csinálunk dolgokat”

– mondja Ferenczi Szoni, a zenekar frontasszonya. 5 év, három dobos, megszámolhatatlan mennyiségű pizza és egy tavaly megjelent nagylemez után elérkeztünk oda, hogy napjainkban ha akarnánk sem tudnánk nem odafigyelni a sötét üzeneteket vidám dallamokba elrejtő skeemersre.

‘Gimme Pizza Gimme Danger‘, ez a címe az új EP-nek. De mi a története?

Jui (gitár): A ‘Gimme Danger‘ az egy Iggy Pop-nyúlás, a ‘Gimme Pizza‘ meg azért van, mert imádom a pizzát.

Szoni (ének): Az előző album konkrétan egy évig állt a fiókban, tehát sokkal hamarabb is kihozhattuk volna. Ezek azok a számok, amik azóta feltorlódtak. Van, ami három dobos alatt íródott, és megvan legalább másfél-két éve. Most sikerült felvenni őket, tizenegy dalt, amiből hatot nemrég rögzítettünk pluszban. Nagyon örülök, hogy megtaláltuk ezt az utat Krisszel.

Most vagyunk faszák, és ezért döntöttünk úgy, hogy most vesszük fel.

Krisz (dobok): Pont azon gondolkodtam éppen, hogy vannak dalok, amiket még az első dobos talált ki, a második dobolta föl, és most én játszom harmadikként. Nyilván az alapja megvolt a dolgoknak és átvettem, úgymond, a feljátszás részét, de nagyon sok olyat meghagytam, amit az előző dobosok raktak bele.

Gege (basszus): Ő még a szerencsés, mert mindenki más a zenekarból már két éve játssza ezeket a dalokat, neki meg még új.

Nagyon unjátok?

Gege: Voltak időszakok, amikor pár számot kidobtunk volna.

Szoni: A ‘Fairlady‘-t simán. Mostanában visszafelé szoktuk játszani próbán, és akkor hátha…

Gege: Az a szörnyű, hogy visszafelé is ugyanolyan. Nem baj, szeretjük.

Videoklipet miért pont a ‘Daddy‘ című dalhoz készítettetek?

Szoni: Ez egy 1 perc 30 másodperces dal, úgyhogy ez volt az előnye és a hátránya is annak, hogy a klipnek mi legyen a témája. A dal témája egyébként a sugardaddy-jelenség alapvetően. Mi nem ítélünk el senkit ezzel kapcsolatban…

Gege: Mindenkit elítélünk.

Szoni: De imádjuk ezt a témát.

Gege: És támogatjuk!

Szoni: Mindenkit imádunk, imádjuk őket nézni, és nyilván egy szerencsétlen időszakban jön ki ez a dal Mr. Andy Vajna halála után, de egyik fő inspirációm Timi és az ő Insta-élete, meg minden, ami ott látszik.

Én azt gondolom, hogy alapvetően ezek a lányok a kamera előtt élik az életüket, meg nekik tök oké, hogy Instagramon a seggükről postolnak, ezért én meg úgy voltam vele, hogy szerintem tök oké lesz nekik, ha én meg írok róluk egy dalt. A ‘Daddy‘ még véletlenül sem egy politikai állásfoglalás a részünkről, de biztos nagyon sokan azt fogják hinni.

Gege: A zene nem erről szól. Ha megkérdeznek, hogy szeretem-e valamelyik pártot, elmondom, de nem a skeemers miatt. Nem a zenén keresztül, hanem személyes véleményként.

A klipet, melynek mindenese Csizmadia Bendegúz volt, Velencén vette fel a skeemers, ugyanott, ahol a tavalyi nagylemezt is rögzítették. A videóban a zenekar mögött látható átrajzolt ikonikus Instagram-fotók Virágh Ádám keze munkáját dicsérik.

A szövegekben általában a férfi szereplő „boy”, nem pedig „man”. Ennek mi az oka?

Szoni: Szerintem az, hogy nekem eljutni arra a pontra, hogy nem egy lány vagyok, hanem nő, az sok-sok év volt.

Számomra a lány asszociáció egy inkább éretlen, naiv alakot mutat, aki mondjuk olyan döntéseket hoz, amiket később lehet, hogy máshogy csinálna. A fiúnál azt érzem, hogy nagyjából ugyanez van. Ezek a számok általában konfliktusokat dolgoznak fel, ezért nem egy férfi az akivel dealelek az adott szituációban, hanem egy fiú. Pont ugyanaz az éretlenség jellemző rá is, meg olyan döntések meghozatala, ami nem biztos, hogy hosszútávon jó.

A szövegeitek gyakran elég darkosak, a zene viszont elviszi a számokat egy vidámabb irányba. Ez hogyan áll össze? Előbb van szöveg, és aztán zene, vagy fordítva?

Jui: Többnyire fordítva.

Szoni: A szövegeket én írom. Úgy van, hogy mindig megkérdezem, hogy milyen hangulata van a dalnak, és csak azért se olyat írok.

Gege: Úgy szokott lenni, hogy van egy alaptéma, amit Jui, vagy Norbi hoz, és megmondják, hogy mit gondoltak verzének, mit refrénnek, és elkezdjük körbe-körbe játszani. Amikor már nagyon-nagyon utálom és unom, akkorra lesz kész Szoninál a szöveg. Ekkor eljátsszuk még kétszer, és kezd már nagyjából valamennyire összeállni. Utána felvesszük, mindenki ízlelgeti – kivéve én meg Krisz, mert mi nem hallgatjuk meg…

Szoni: Norbi sem hallgatja meg.

Gege: És akkor következőleg még párszor megnézzük, és ha tényleg tetszik, akkor megmarad. Általában ekkor van az, hogy elkezdek valami fejhangú marhaság-vokált csinálni rá, vagy valami megerősítést. A vokálokat én szoktam, a szöveg teljesen a Szonié. A zenét meg együtt rakjuk össze, de az alapötlet a Norbi–Jui álompárostól jön. Majd egyszer, ötven év múlva a Rakonczai-fivérek mellett fogják őket emlegetni, és Caramelnek fognak számokat írni. Vagy nem tudom… Shygys, Kozsó…

Tehát ez lenne a szakma csúcsa szerintetek.

Gege: Oda el kell jutni, és akkor a Glamour bálba’ fogunk fellépni.

Szoni: A Women of The Year-en.

Gege: Ők lesznek a két Women of The Year, és pózolnak majd a Sarka Katával. Én így képzelem el őket ötven év múlva.

Szar időben is tudtok vidám dallamokat írni?

Gege: Erre Jui tud igazából válaszolni. Én azt látom, hogy vannak számok, amik inspirálják őket, meg van egy bevált akkordkör ami vissza-visszatér. Általában bén kezdjük a számokat. Szakmai titok.

Jui: Ez nem igaz. Erről készítsünk kutatást majd! Filmeket szoktam nézni, képregényeket olvasni, meg más zenéket hallgatni, és azokból áll össze egy hangulat.

A Ray Donovan névre hallgató amerikai krimisorozatban hallhattuk egy kocsmajelenetben az ‘I Don’t Mind‘ című dalotokat. Melyik az a sorozat, amibe még nagyon szeretnétek bekerülni?

Szoni: Nekem a Stranger Things. Tök jó volt, mikor megtetszettünk Nora Feldernek, mert ugye, annak a sorozatnak ő rakja össze a zenéit.

Gege: Én ilyen szempontból két szintén Netflixes sorozatot tudok elképzelni, de a Stranger Things szerintem annyira nem passzolna, pont a retro vonal miatt. Az egyik a Sex Education, ami szerintem egy egész jó sorozat, és még volt az End Of The Fucking World, azt is nagyon szerettem. Oda szerintem nem lenne rossz. Nyilván ezek nem ilyen nagyobb, híres, mindenki által imádott sorozatok, de azért nem rosszak.

Jui: Nekem egy reklám álmom lenne a szegény ‘Fairlady‘ számmal, mert végül is a Nissannak van egy ilyen nevű autója. Tehát én ezt a Nissan Z reklámban nagyon élném.

Krisz: Esetleg a legújabb Harry Potterbe el tudom képzelni.

Gege: Gyűrűk Urába. Jön a sorozat, szükség van rá. Meg még az Aranyéletbe lett volna jó valamelyik számuk.

Szoni: Az mondjuk kurva jó lett volna.

Hogyan találtátok meg közös platformnak a surf zenét? Mennyire volt egyértelmű a kezdetektől, hogy ez lesz az, amit ti csinálni fogtok?

Szoni: Most már szerintem nem is annyira azt csináljuk.

Jui: Most, igen, kicsit megint más. Most pont elrontjuk. Darkosabb dolgokat írunk, furibbak a számok. Nem? Nem vidámak nagyon…

Szoni: Szerintem az a ‘Fairlady‘-vonal már annyira nincs, de aztán lehet, hogy kurvára ugyanazt csináljuk öt éve.

Gege: Szerintem azért felfedezhető egy hasonlóság a számok között, tehát ha most meghallgatod majd az újabb számokat, akkor nem az van, hogy „Úristen! Ki ez a zenekar, és hol hallgathatom meg őket?”, hanem hogy „Oké, ez a skeemers”.

Szoni: De izé vagy! De most miért?

Jui: Tök jó számok az újak…

Gege: Nem azt mondtam, hogy szarok a számok, csak hogy felismerhető, hogy ezek skeemers számok. Még ha egy picit talán mások is. Szerintem ez egy természetes evolúció volt, mert amikor kezdődött ez az egész, akkor ilyen folk-mit-tudom-én-mit játszottunk, amiből az összes ki lett dobva. Egy-két számot sajnálok. Szerintem gyakorlatilag a ‘Fairlady‘-nél kezdett el ez az egész változni, ott megvolt az alapötlet, Szoni ráírta a szöveget, és a Gyulával (Gege testvére, a zenekar volt dobosa – a szerk.) összehülyéskedtük a vokált.

Azt a fejhangot lehet, hogy a Gorillaztól nyúltam egy picit. Vagy Paris Hiltontól. Gyakorlatilag ebből a ‘Fairlady‘-ből fejlődött azzá a zenekar, ami most jelenleg.

Van olyan dal, ami érezhetően sokat változott onnantól kezdve, hogy először kipattant a fejetekből?

Jui: Nem. Vagy sikerül összerakni, vagy nem. Nagyon sok időt nem szeretünk eltölteni egy számmal, és rengeteg olyan van, amit összerakok valamennyire, meghallgatom egy-két nap után, és inkább le sem viszem. Kábé nyolc témából egyet, ha lehozok…

Szoni: Nagyon szigorú magával.

Jui: Ja, mert nem szeretem az unalmas zenéket. Tudod, mikor nem történik benne semmi. Játszani is uncsi, hallgatni még unalmasabb.

Ezért van az, hogy egyik dal sincs 2.38-nál hosszabb?

Krisz: A ‘Boy Who Refused‘?

Az 2.38.

Gege: Az nagyon hosszú!

Elküldtem egy kazettásnak, hogy szeretnénk egy kazettát csinálni az EP-ből és az egész tíz perc. Már magamon röhögtem, hogy megkérdeztem, hogy tud-e öt-öt perces kazettát csinálni. Szerintem azóta röhög, és ezért nem válaszol.

Amennyire én tudom, nincsenek klasszikus értelemben vett szerelmes számaitok, sokkal inkább a beszólogatás megy. Honnan az indulat?

Szoni: Én hiszek abban, hogy mindenkinek rengeteg elfojtott és feldolgozatlan problémája van.

Alapvetően nagyon érzékeny embernek gondolom magam, és egy csomószor filóztam azon, hogy bizonyos dolgok miért érintenek engem ennyire mélyen. Egy kicsit így találtam meg a választ: hogy ezek a számok megszülethessenek.

Mert dől belőlem a szöveg, bármilyen témát hoznak, és lehet ez egy tök aktuális dolog, ami éppen zaklat, vagy lehet, hogy valami régi… Született dal a szüleim válásáról, született dal pánikbetegségről, született dal szakításról, de ugyanúgy szerelemről is, csak nem olyan általános szerintem, de majd megmondod, ha meghallod egyszer ősszel. Szerintem ez van, hogy minden nagyon érzékenyen érint, és így születnek meg ezek a dalok, itt tudom kifejezni.

Mennyire hasonló zenéket hallgattok?

Gege: Annyira szerintem nem. Szoni és Jui igen. Norbi nem hallgat zenét. Mindig hallgatjuk a ‘Bad Moon Rising‘-ot a kocsiban, a Retro Rádión, meg azt a Blahalousiana számot…

Jui: Vaporwave témákat.

Szoni: Én meg néha Britneyt, és akkor így van balansz.

Gege: Azt hiszem, nekem a Ramones adott hozzá sokat a stílusomhoz, már ha van olyanom. A Smithst szeretem nagyon, a Stranglerst, meg olyanokat, amikben hallatszik a basszusgitár. Nekem a zenében az tökre fontos, – bármilyen egyszerű, vagy komplikált is a basszus – hogy ne tűnjön el a zene rengetegében. Mert sokszor egyáltalán nem tartják fontosnak, csak legyen valahol, és le van szarva.

Szörföltetek valaha?

Szoni: Én windsurföltem..

Gördeszka is számít, snowboard…

Szoni: Mindet!

Gege: Én majdnem eljutottam addig, hogy olliezzak is a gördeszkával, szóval…

Szoni: Aztakurva! Neked meg longboardod van.

Jui: Jaja, azzal csapatom.

Gege: Meg apámmal szörföztem kiskoromban a Balatonon. De ezt meg akarom tanulni, mert nekem is, mint Gyulának, fontos családi hagyaték lenne.

Fotók: Papp Csilla Fanni