Kikeltető PÉNZ
Csendes gyerekek kevésbé csendes zenéjét hozza el a Quiet Kid & The Speakers az Auróra Szesztilalom bulijába

Csendes gyerekek kevésbé csendes zenéjét hozza el a Quiet Kid & The Speakers az Auróra Szesztilalom bulijába

Újabb hálószobaprojekt nőtte ki a négy falat, és mindenhangszeres formációvá bővülve, Budapesten először az Aurórában debütál a Quiet Kid & The Speakers.

Fotó: Nora Siteri

Arra a kérdésre, hogy milyen zenét játszanak, a srácok így válaszoltak:

Hamarosan elmegyünk egy zenekar terapeutához aki 2-3 év beszélgetés után majd megállapítja, hogy kik is vagyunk valójában. Addig is táncolható de érzelmes, pörgős és dallamos gitárzene.

A zenekar ezen a néven még csak néhány hónapja operál, de Csende Gergő már évek óta készít szobazenét Quiet Kid néven, és a 2015 óta íródott dalokat most Laky Simon gitáros, Demeter András basszusgitáros és Cseh Dániel dobos asszisztálásával keltik életre. 

A zenekar létrejötte érdekesen alakult, az eredetileg ötfős társaságban például a szólógitáros internetes toborzás útján került a formációba, míg a bandát elhagyó dobos helyére az egykori szintis állt be.

A formáció lelke még továbbra is Csende Gergő, de az új dalok megírásánál már a nagyzenekarrá bővült csapat tagjai is besegítenek. Készülnek új dalok, de egyelőre, csak koncerteken hallhatóak-élvezhetőek.

Amint arról mi is beszámoltunk, egyik kedvenc koncerthelyszínünkön az önkormányzat 22 óra után zárva tartja a pultot, tehát kvázi szesztilalmat próbál elrendelni. Az Auróra viszont kreatív és leleményes módon reflektál erre a helyzetre, például az ilyen király eseményekkel.

Kiemelt kép: Eszter Ateh Csüllög

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.