„Ne magadat vedd komolyan, hanem azt, amit csinálsz”
szeptember 10, 2016

A Mörk zenekart már követem a kék közösségi oldalon egy ideje, és elég szokatlan, ahogy indultak. Először csak a haverjaimnál láttam, hogy vannak valami fura fél perces videók egy bizonyos Mörk érkezéséről, de hogy az mi a szösz lehet, az nem derült ki. Aztán kiderült, hogy ez egy zenekar. Aztán kikerült egy szám is. Ekkor kiderült, hogy ez egy nagyon király zenekar. Az első számuktól egyből Jamie Cullum flessem lett, és ezen teljesen ki voltam borulva, szóval elkezdtem követni őket.

Később a zenekar elkezdett szoba- és falmászóteremkoncerteket adni, így kevés emberhez jutott el a zenéjük, hozzájuk viszont annál inkább. A szokatlan induláshoz aztán társult egy Balcony TV megjelenés, ami nagyon ütősre sikerült, és idén májusban végre megjelent első nagylemezük, ami minket a KERET szerkesztőségnél teljesen levett a lábunkról. A nyári hajsza végeztével egy budai kávézóban ültünk le a srácokkal beszélgetni, hogy megtudjuk, kik is ők valójában, és hogyan is működik a zenekar. A tagok: Zentai Márk (ének), Szeifert “Jason” Bálint (basszus), Novai Gábor (billentyűk) és Szabó Dániel Ferenc (dobok).

IMG_3008

A beszélgetésünk hosszúra nyúlt, és az általam elképzelt ívet teljesen fel is rúgtuk, de ez így volt jó. Tulajdonképpen az interjú végére meglátjátok, ez pontosan úgy sikerült mint a zenekar bármelyik jammelése. Az elejéről gondoltam kezdeni, hogyan született a zenekar:

Mivel még nem jelentetek meg nálunk ezért először kérlek mutassátok be magatokat, hogyan alakult a zenekar, és…

Szeifert Bálint: Állj, állj! Azért nem kéne ilyen későn kezdeni! Kezdjük korábbról, hiszen Márk előző életében fáraó volt!

Itt kiderül, hogy ők a bulvár-mainstream médiát szeretik széttrollkodni ilyen megjegyzésekkel, meg amúgyis előző életében biztosan mind magas beosztású emberek voltunk; minimum főpapok, de inkább fáraók. Ezen nevetünk egyet, majd maradunk annál, hogy mindenki elmondja, hogy szerinte mi a Mörk, és hogy szerinte mik az indulásuk fontos pillanatai.

Szeifert Bálint: Én egyszer visszakerestem a facebookon, és az első szobakoncertünk 2014 decemberében volt, ez volt az első nyilvános szereplése a zenekarnak. Én azt tekintem az első zenekari eseménynek. A Márk ezzel mindig vitatozik, mindig régebbre akarja datálni ezt a dolgot. Az is érdekel, hogy hogyan ismertük meg egymást meg ilyenek?

Ha van jó sztori mögötte akkor mindenképpen.

Novai Gábor: A Kodolányi János Főiskolán ismerkedtünk meg a Márkkal, amikor benyitottam egy random próbaterembe és ott ült a Márk a zongoránál, egy könyvvel. Ebben én akkor épp nagyon benne voltam, egy new age-ezo-spiri könyv amit nagyon szeretek, Eckhart Tolle Új Föld című műve, igazi kultuszkönyv. Mondtam neki, hogy az az én könyvem, és Ő azt mondta: „Az enyém is”. Ez volt a találkozásunk. Sok számban benne van ez a spirituális szellemiség ami már az első találkozáskor megvolt.

Zentai Márk: És ezek után megindult a tesztidőszak. Indult a filozófiai tesztelgetés.

N. G.: Igen, mindig amikor találkoztunk filozofáltunk és éreztem, hogy le vagyok tesztelve, hogy miről mit gondolok. Aztán úgy tűnik átmentem, barátok lettünk. (nevet) Amit pedig a Bálint mondott, azzal egyetértek, tényleg akkor jelentünk meg először nyilvánosan zenekari formában, de alapvetően diplomamunka projektnek indult. Együtt diplomáztunk a Márkkal és a Szabó Danival, a dobosunkkal, a Kodolányi jazz tanszakán, és csináltunk egy egyáltalán-nem-jazz lemezt.

Z. M.: Bocsánat azért volt egy balladánk tizenegy nyolcadban. (nevet) Az azért jazzes. Alapvetően full elmebeteg diplomaanyagot csináltunk, az egyik szám a lemezről már akkor megszületett, ez a Whipper Snappers, egyik legbetegebb szerzeményünk. Ezzel le is diplomáztunk, ebből fejlődött ki a zenekar később.

Sz. B.: A Márk alapvetően egy sessionzenészt akart hívni ebbe a projektbe basszusgitárosnak, aki stúdióban feljátssza a saját sávját és kész. Én az LFZE jazz tanszakára jártam, úgyhogy Márkkal nem ismertük egymást ekkor még. De a Gábor már a tarsolyában tartogatott engem, mert tudta, hogy én érzelmileg is tudnék kötődni ehhez a zenéhez, és így végül én lettem a basszusgitáros.

Z. M.: Tehát megcsináltuk az anyagot, lediplomáztunk 2014 elején, és lényegében utána nem csináltunk semmit, csak jammeltünk egy éven keresztül. Aztán a decemberi koncertre lettek megint konkrét dalok, de addig csak élvezkedtünk, ne volt semmi nyomás.

Sz. B.: Nem tudtuk, hogy mit akarunk, nem tudtuk, hogy lesz-e egyáltalán ebből valami, csak csináltuk. Zenéltünk, élveztük egymás társaságát, baromkodtunk. Mindent rögzítettünk demo formában, de a diplomaanyagon kívül nem voltak rendes számok, csak jam. Olykor negyed órásak is. Az, hogy jamből indultunk a mai napig nagyon látszik a zenekaron, koncerteken is igyekszünk ennek minél több teret engedni.

N. G.: Bizony még mindig van olyan koncert, aminek a fele jam. És ez nagyon beleillik ebbe a zen filozófiába, amit mi annyira szeretünk. Nem akarunk semmit a világtól.

Z. M.: Ez egyszer mondjuk pont szarul sült el.

Sz. B.: Igen, ez pont egy évvel ezelőtt a Művészetek Völgyében volt, amikor kitaláltuk, hogy legyen az a koncepió, hogy nincs koncepció. A Márk nagyon jó szlogent fogalmazott meg mellé: „A bizonytalanság átölelése”. Gyakorlatilag végig bizonytalankodtuk a koncertet és nagyon rosszul éreztük magunkat.

Z. M.: Az egész passzív-agresszív volt és frusztrált. Nagyon öncélú, de mégis valahol jóleső érzés volt, hogy felrúgtam minden szabályt. A srácok szenvedtek, Dani, a dobosunk, teljes parában volt, nem is beszélt velünk utána. Egyébként kéne ilyen kurzust tartani magas beosztású embereknek és menedzsereknek, hogy érezzék, mennyire jó is a bizonytalanság. Gáborral mi nagy mesterei vagyunk ennek, van, hogy direkt hezitálunk. Egyszer túl hamar választottunk éttermet, hogy hol kajáljunk, és inkább még fél órát hezitáltunk rajta. (nevetnek) Ez egy remek érzés. A nihil.

IMG_2997

N. G.: Leszűrve a lényeget ebből: mindig próbáljuk a saját határainkat feszegetni. Kipróbálunk mindent. Olyat is csinálunk például ami borzalmasan rossz, de legalább kipróbálunk valamit, amit soha senki nem mert megcsinálni, mert nagyon szar ötlet. (többiek nevetnek) De tényleg! És van, hogy gecijól sül el! Ilyen például a Pretty Damn Good Sandwich, ami egy teljesen abszurd baromság, és nem gondoltam volna, hogy mi ezt valaha az életben mégegyszer elfogjuk játszani, és tessék! Repertoárba került, fenn van a lemezen, mindenhol eljátszuk, mindenhova beillik.

Z. M.: Ilyenkor szoktam nagyon elkezdeni röhögni. Hogy milyen dolog az, hogy én fent vagyok a színpadon, és egy kibaszott szendvicsről énekelek?! Meg akkor szoktam még nagyon röhögni amikor bemondják a nevünket: „A színpadon, a Mörk!”. Mörk? Az meg mit jelent?! Semmi értelme. A fontos az, – és ezért tudunk mi jól együttműködni és jól csinálni ezt az egészet- mert mindig van valami, ami visszaránt a jelenbe.

N. G.: Lásd, hogy ez egy vicc, ne vedd magad túl komolyan.

Sz. B.: Ne magadat vedd komolyan, hanem azt, amit csinálsz.

Itt a beszélgetés picit megáll, és mindenki kicsit elámul Bálinton, hogy milyen szépen összefoglalta egyetlen mondatban azt, amit a többiek eddig fejtegettek. (Ő erre bevallja, hogy nem saját a szöveg, Czutor Zolitól nyúlta le,  de nem baj, mert a múltat le kell nyúlni, mint azt a Hajós is megmondta.) Ezt a témát így már nem is lehet tovább fokozni, áttérünk a szobakoncertekre, és arra, hogy ők miért pont így kezdték a pályafutásukat.

IMG_3018

Sz. B.: Tudom, hogy nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, de fura, hogy rajtunk kívül csak kevesen csinálnak szobakoncerteket Magyarországon. Rendszeresen pedig szinte csak mi csinálunk ilyesmit. Minekünk ez azért fontos, mert törekszünk arra, hogy legyen valami valódi kapcsolatunk a közönségünkkel, és egy szobában ez abszolút megtörténik.

Z. M.: Egészen más a fílingje. Annyira közel ül egymáshoz tizenöt, húsz, harminc ember, hogy ott mindent érzel. Nagyon függ a hangulat attól is, hogy ők mennyire ismerik egymást, mennyire nyitottak egymás megismerésére, és nem csak a mi zenénk érdekli őket. Ez a fajta esetlegesség nekünk is jót tesz. Amikor már a negyedik bulit játsszuk zsinórban úgy, hogy ugyanaz a tracklist van mindegyiken, az már fáraszt. Ezért is csináljuk a szobakoncerteket.

N. G.: Az egésznek egy szerenád fílingje van. Nagyon sokféle zenei stílusból válogatunk, attól függően, hogy milyen a hangulat. Sok motívummal dolgozunk, amik mind különböző zenei irányzatokhoz köthetők. Szeretünk szabadon lavírozni zeneileg.

Z. M.: Soul, funk, meg izlandi érfelvágós.

A zenekar mind a négy tagja jazztanszakos volt. Mennyire távolodtatok el a jazztől?

N. G.: Mi tulajdonképpen jazzes gondolkodással játszunk könnyűzenét. Amit mi csinálunk, az tulajdonképpen jazz. Ezt egy francia jazzszaxofonos is mondta nekünk, hogy olyan mintha jazzt játszanánk, csak stilárisan nem az. Csak a hozzáállás, meg az, hogy szabadon kezeljük a témákat.

Sz. B.: A számok mindig úgy keletkeznek, hogy jammelünk, ezt szinte azonnal rögzítjük, és később ebből valamit fejlesztünk. És a lemezen például van is egy olyan szám, a You Know It’s Good, ami pont egy ilyen izlandi érfelvágós nóta, az egy olyan jam, ami így végigment elsőre kb elejétől a végéig. És a mai napig kábé ugyanúgy játsszuk. Persze vannak imprós részek benne, de a szerkezete olyan mint ahogy legelőször eljátszottuk.

Z. M.: Mindig az van, hogy valaki rákattan valamelyik számnak a demójára, és erősködik, hogy azt csináljuk meg. Én is rákattantam a Make It To The Top demójára, és mondtam, hogy ez kb kész van, csak meg kell írni rá a szöveget, meg egy két apró periódust megváltoztattunk, és ennyi. Tényleg előfordul, hogy már az első jamnél olyanok az ívek meg az arányok, hogy szinte megvan a dal.

Az hogyan jött, hogy legyen egy szendvicsről egy dal?

Sz. B.: Ez egyáltalán nem volt előre elhatározva. Nekem volt egy jó kis groove-om amivel ugye indul a szám, és azt néha játszogattam a srácoknak. Aztán egyszer ők rászálltak, és a Márk meg nyomott egy kis improvizált szöveget rá, kvázi slamet. Aztán ez ritmikus beszéddé, szinte rappé formálódott, amiben a srác elmondja, hogy mi van otthon a hűtőjében. A végeredmény mindenkinek nagyon tetszett, ez is kb ugyanaz, mint elsőre volt. Néhány sort meg kellett írni, és annyi. Lett egy szám, ami egy szendvicsről szól. Persze valójában nem erről szól, ez csak a látszat. Számomra ez a szám az egyedüllétről szól. Azért, mert ennek a csávónak az az egyetlen esemény a napjában, hogy hazamegy, és egy fasza szendvicset összerak magának. Néha ez persze kurva jól esik, de azért valahol szomorú is, hogy nem az van, hogy találkozik a barátaival, vagy valami, hanem csak zabál egy nagyot.

N. G.: Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy a Márk nagyon meghatározó személyisége a zenekarnak. Nem csak énekes ő, hanem egy komikus, kvázi stand-up amit csinál. Rengeteg stand-upot hallgat, meg filozófust is, vagy például Reggie Wattsot aki teljesen freeben nyomja mindazt ami az eszébe jut. Márk leszedi, ahogyan beszélnek és mindezeket be is építi, nem fél ilyen eszközöket használni. Nagyon nagy tér van hagyva neki arra, hogy az egyéniségének ezt az oldalát kibontakoztassa. Mind nagyon imádjuk amikor ezt csinálja, és senki nem mondja azt, hogy figyi ezt most ne játsszuk, mert nem összeegyeztethető a többi számmal. Ilyet senki sem mond. Iszonyú nagy támogatói energia van. Ha szendvics van, akkor azt játsszuk. Fel se merült, hogy ne játsszuk el. Fasza és kész. Én amúgy is Monty Pythonon nőttem fel, nekem bejön ha egy struktúra ki van forgatva.

IMG_3028

A lemezről. Egyedül a hvg.hu-n olvastam a lemezetekről, de ott se nagyon derül ki semmi arról, hogy hol és hogyan készült el. Netán „házi készítésű”?

Sz. B.: A sok-sok kedves szakmai és baráti, „rajongói” visszajelzés mellett szinte semmilyen sajtóvisszhangja nem volt a lemeznek eddig, a hvg-s interjún kívül. Ezen eléggé meglepődtünk, mert egy elég bevállalós anyagról van szó, ami mögött egy csomó jó sztori van. Például egy jó kritikát szívesen elolvasnék ami rendesen „szételemzi” a lemezt! Az albumot amúgy egy nagyon komoly és profi helyen, a Silverhill stúdióban vettük fel, Vígh Arnold volt a hangmérnök, aki egyébként játszik is a lemezen, és nagyon sok ötletet hozzátett. Küzdelmes dolog volt a lemezfelvétel. Többször összevesztünk.

Z. M.: Lényegében együtt producereltük, és ilyenkor az egyezkedés meg az egyeztetés, hogy kinek melyik elképzelése legyen a végleges, sokszor nehéz. Demokratikusan működünk, most már ezt kigyúrtuk magunknak, de ez se volt mindig így. A lényeg, hogy a végén mindig úgy jövünk ki a vitából, hogy az anyag jobb. Ez lassítja a dolgokat, és nehezíti, de az, hogy négy ember egyetért valamiben, száz százalékosan, minden lépéssel, az egy olyan lendületet ad, mint semmi más.

N. G.: Legközelebb ezt is még lazábban akarjuk csinálni. Mindig oda jutunk vissza, hogy mindent a lehető legegyszerűbben oldjunk meg, és visszatérjünk oda, ahonnan indult a zenekar. Nem szabad ráfeszülni, mert az lavina. Az rossz irányba visz.

Z. M.: Itt jön vissza az, amiről az előbb beszéltünk, hogy mit veszel komolyan. Azt, hogy ki vagy, vagy mi vagy, vagy pedig azt, amit csinálsz. Amit ebből tanultunk, az az, hogy minél több szabadságot szeretnénk a következő lemeznél, mind a felvételben mind a hangszerelésben. Az, hogy a lemez így szól, annak ezek voltak a kompromisszumai. De nagyon örülök, hogy az Arnival csináltuk ezt, és sokat tanítottuk egymást. Szép folyamat volt, elfáradtunk benne mint az állat.

Mi következik ezután?

Sz. B.: Nekem egy rögeszmém az, hogy a Mörk filmet meg akarom csinálni. Az elejét már tudom, hogyan lesz. Van egy Star Wars dokumentumfilm, amiben az egyik alkotó azt mondja, hogyha a főcím jó, akkor már megnyerted a közönséget. A Star Warsnak elég jó a főcíme, az már egyszer működött, szóval kamerával felveszem a tévéből, az lesz az eleje, és akkor tuti a siker. Egyelőre ennyi van meg belőle.

Sz. B.: Alkotói folyamat kell, hogy jöjjön most. Nyáron ugye senki nem próbált mert mindenki koncertezik, majd ősztől jön megint az, hogy hetente többször lemegyünk a próbaterembe és jammelünk.

N. G.: Ez persze megy folyamatosan, én legalábbis részemről csomó új számötletet gyűjtöttem össze mióta a lemez kijött. Véletlenül van már vagy két másik albumra való ötlet, ami összegyűlt a „raktárban”, csak nem tudtunk annyit jammelni, hogy rendesen kigyúrjuk őket.

Azt hiszem, hogy a Mörk esszenciáját eléggé egyértelműen közvetítik a srácok. Egy zenekar négy különböző, határozott egyéniséggel, akik nem mellesleg remek zenészek is, de van annyi alázat bennük, hogy mindig kompromisszumot kössenek. Egy demokratikus csapat, akik bár úgy tűnhetnek mint akik tudják, mit csinálnak, gyakran fogalmuk sincs. Kicsit másképp építik az imázsukat mint mások, egy közvetlenebb rajongóbázist akarnak megfogni maguknak. Az külföldi nyitást pedig nem csak egy lehetőségnek, hanem hosszú távon az egyetlen lehetőségnek tekintik. Itthon egy ilyen jellegű zenekarnak felkopik az álla, ha nincs kedve „mainstreamkedni” és nem is játszák a rádiók.

Hallgassátok meg a lemezt a beágyazott spotify playlisten, vagy

játszatok velünk, és meg is nyerhetitek ezt a különleges, interaktív booklettel ellátott CD-t.

A booklet már önmagában is egy művészi alkotás, a belga Sam Matysen munkája.

  • A következő önálló koncertjük november 11-én lesz a Kuplungban.