A budapesti Luauna 2014-es megalakulása óta elég termékenyen két EP-t és egy LP-t jelentetett meg, most pedig elkészült legújabb nagylemezük, a Kansas vége.  Számomra érdekes volt a koncepció, hogy egy, a zenéjüket garázs rocknak tituláló zenekar magyarul írja a szövegeit. Ez mindig izgalmas csavart tud adni az egésznek – ha jól van összerakva természetesen. A lemezfelvétel egy része Beke István (Ivan and the Parazol) legendás, solymári stúdiójában történt, aminek nagyon megörültem, mivel volt szerencsém személyesen is megtapasztalni, miként zajlik vele a munka, szóval felspannolva vetettem bele magam az albumba.

A maga 28 percével nem egy hosszú lemez. Néha olyan érzésem támadt, mintha lemaradtam volna 1-2 számról, de természetesen többszöri meghallgatással pótoltam a hiányt, amit nem bántam meg.

A zenekar alapelképzelése, hogy egy lendületes, dinamikus album kerekedjen ki az egészből, amiben a fő grunge-os, punkos hangzást sikerült ötvözniük számos egyéb stílussal. Olyan előadókat neveztek meg inspirációként, mint a Thee Oh Sees, Queens of the Stone Age, Ty Segall, hazai fronton pedig Hiperkarma, Isten Háta Mögött, ami főként a dalszövegekben érzékelhető.

Nem tudtam mire számítsak, mert számomra nehezebbnek tűnik magyarul jó, emlékezetes és nem kínos dalszöveget írni, de azt kell mondjam, nem csalódtam, vannak nagyon frappáns, jól kitalált szófordulatok, kiragadva apró, személyes dolgokat a hétköznapi életből, amire igazából senki sem gondolna. „A dalokat szöveg szempontjából piszkos, kedves és naiv szerelmek köré szerettem volna felépíteni, aminek egyfajta inspirációja lehetett a Csaknekedkislány első lemeze, amit elég sokat hallgattam 2016 folyamán.” mondta el Csatáry Ádám a zenekar énekes-gitárosa.

A lemez első dala a ‘Piszkos fantáziád’, amelyhez a zenekar elkészítette első videoklipjét is. Szépen építkezik, jól átjön a halk/hangos dinamika, amit el szerettek volna érni a srácok, és a végére szépen kibontakozik a szám egy nagyon súlyos témával.

„Soha nem gondoltuk volna, hogy képesek leszünk 3 és fél percben igazán íves dalt létrehozni, de végül sikerült.”

Kedvcsinálónak tökéletes, megadja az alaphangulatát az albumnak. Kíváncsian vártam a folytatást. A ‘Robot úr’ egy klasszikus grunge nóta, melynek témája a vak szerelem, refrénje a Mr. Robot című sorozatból lehet ismerős. A ‘Fuss, fuss’-nak van egy kis White Denim-es beütése, akik szintén hatással voltak a zenekar munkásságára.

Az album középdarabja, a ‘Margitsziget’, mind instrumentálisan, mind szövegben kiemelkedik a többitől, mintha egy teljesen más zenekar lenne. A gitároknak van egyfajta baljós tónusa, ami teljes egészében kontrasztban áll a szöveggel. Elmondásuk szerint ez „a legromantikusabb dal a lemezen, még akkor is, ha sötétnek tűnik a zenei betét mögötte, de a végére egy végtelenül optimista dal lesz belőle.”

Az album címadó dalában (‘Kansas vége’) elérkezünk Óz birodalmába. A zenekar elmondása szerint ezzel a számmal szenvedtek a legtöbbet, hogy elérjék a hozzájuk nem annyira közel álló, szörfös hangzást, amit mindenesetre sikerült teljesíteniük. A ’19’-ben érezhető a pszichedelikus vonal, amiből szintén hallgattam volna kicsit többet, mert van benne fantázia és szívesen hallgatnék tőlük hasonló kísérletezgetéseket. A ‘Barbi’ egy korábbi dalnak az átírása még az első EP-ről, amit ők „túlzottan zúzosnak” gondoltak és egy kicsit letisztultabb köntösbe szerették volna öltöztetni, ami össze is jött.

A záródarabban közreműködött Beke István is a billentyűk mögött. Kellemes csalódás volt, hogy a srácok nem a „legyen minél hangosabb, minél destruktívabb” fináléra mentek rá, hanem egy szép, atmoszferikus hangon fejezték be a lemezt.

Összességében érezhető az albumon a rengeteg különböző zenei hatás, hazai és külföldi egyaránt. Rengeteg az okos, popkult referencia, filmes utalás a szövegekben, melyek köré fel tudják építeni a számokat.

Minden számnak külön története van, út közben simán magunkra is ismerhetünk, hogy „hú basszus, mintha ez velem is megtörtént volna.”

A dalok sorrendjét jól találták ki, a lemez arányosan van felépítve. A hangszerek a helyükön vannak, jól szólnak, de lefogadom, hogy élőben még jobban (és hangosabban…). Remélem a jövőben merészebbek és bevállalósabbak lesznek és többet kísérletezgetnek új stílusokkal, akár új hangszerekkel.

• Ha élőben szeretnétek tesztelni a Luauna legújabb albumát, megtehetitek október 4-én, a Kuplungos lemezbemutatójukon!

Szerző: Vargha Zsolt