Mutatunk 5 nem zenei programot, amiket érdemes lesz elcsípni a Kolorádón
június 14, 2019

A zenei fesztiválok nem csak zenei programokból állnak, de ha kivesszük belőlük a nem zenei programokat, akkor már csak zenei programokból fognak állni. Viszont, ha az egészből (K) nem a nem zenei, hanem a zenei programokat (N) vonjuk le, akkor már csak nem zenei programokból fognak állni (K-N), ami pedig új arculatot teremt magának a teljes eseménynek (K), sőt ha úgy tetszik, az egész hajlásszöge meg fog változni (alfa), és egy teljesen új valami fog előttünk állni. Ezt a valamit (X) ugyanúgy nevezhetjük fesztiválnak, ugyanolyan értéket képvisel, ugyanúgy szórakoztat, mint a zenei fesztivál zenei programjai, azzal a különbséggel, hogy nem zenei programokból áll.

Van még azonban egy fontos különbség a részhalmazként funkcionáló X (nem zenei programok) és az N (zenei programok) között: a zenei programokról (koncertekről) az emberek nagy többségének van valamilyen képe, ismeri az együtteseket, tudja, hogy melyikre fog elmenni (A), melyikre nem (B), tudja, hogy melyiket látta már, avagy nem látta, melyikre kíváncsi, és így tovább.

Viszont a nem zenei programokat már nehezebb külön kategorizálni, hiszen ezekről nem sokat tudunk a leírásban szereplő pár homályos soron kívül.

Álljon hát itt 5 esemény, ami a jövő héten induló 4. Kolorádó Fesztiválon nem zenei programként szerepel, viszont mégis érdemes rá elmenni, mert hasznos és szórakoztató lesz (A).

BuDoku x Kolorádó / Jurtamozi

  • Mikor? Szerdán, csütörtökön és pénteken 15 órától
  • Hol? Erdei Iskola
  • Facebook esemény

Biztos hallottál már a klímaváltozásról, de mit jelent, ha a napi betevőd kerül veszélybe a felmelegedés miatt? Hogyan hozza össze a házaspárokat a Balkán legdörzsöltebb párközvetítője? Milyen lehetett a diktatúra árnyékában gördeszkázni a 70-es évek Csehszlovákiájában? És milyen érzelmi hatással lehetnek egymásra a sráckort elhagyó fiúk és nagyijaik?

Ilyen és ehhez hasonló témákat boncolgat a Jurtamozi, ahol délután háromtól és éjféltől fognak egy-másfél órás dokumentumfilmeket vetíteni. Összesen nyolc filmben fogják bemutatni korunk több fontos társadalmi és egyéni kérdését, utalva a minket körülvevő világ folyamatos változásaira.

Három veretés és két csapatás között saját magad lenyugtatására tökéletes alkalom, ha csendben akarsz egy babzsákban ülve filmet nézni Mexikóról, a csehszlovák gördeszkásokról vagy egyéb nyalánkságokról.

Zero waste előadás és workshop

Ugye hallottál már a globális felmelegedésről? Biztos hallottál, hiszen az ezzel való (amúgy jogos) riogatásra lassan egy egész ipar települ. Viszont rendkívül kevés az olyan program, ahol nem bűntudatébresztés zajlik, ahol az erről szóló filmekben rövid snittekben látható égő erdők váltják egymást, nem félelmet vagy a determináltság hamis, de biztonságos érzését keltik benned, hanem tudatosságot próbálnak átadni:

Hogyan és mivel tudsz egyénileg te (igen, te) a legtöbbet tenni azért, hogy ne pusztuljunk ki mindannyian húsz-harminc év múlva.

Valami hasonlót kapargat a MOME közreműködésével készülő esemény is, ahol a világban fölhalmozódó hulladékok veszélyeire, és azok elkerülésére hívják fel a figyelmet.

Az esemény során – a zero waste-ről szóló előadást követően – a minden nap használatos termékek elkészítése sajátítható el, egyedi design kitalálásával. Ha te is unod már, hogy minden péksütemény megvételekor ki kell dobnod egy nejlon zacskót és, hogy a globális felmelegedés ellen nem tudsz semmit tenni, mindenképp látogass el ide, ha másért nem, legalább, hogy meghallgass egy előadást, arról, hogy hogyan tudunk minél kevesebb hulladékot termelni, és minimálisan is, de hogyan tudjuk csökkenteni annak veszélyét, hogy a felhalmozódó szeméttömeg végül maga alá temessen minket. Mindezt úgy, hogy közben saját design kitalálásával még szórakozhatsz is.

Aesthetéka Szépségszalon

  • Mikor? A fesztivál egész ideje alatt
  • Hol? Az úton, a KERET színpad mellett
  • Facebook esemény

Masszázs, stick and poke tetkók, arcfestés, hajfonat, egyebek – egy fesztiválhoz illeszkedő, baráti program, semmi extra. A készítők célja, hogy legyen egy hely, ahol akár egy szépségszalonban vagy akár egy egymást csinosítgató baráti buliban, magadra (és a többiekre) fókuszálva készülhetsz az esti partyra. Legyen szó bohókás arcfestésről, hajfonásról vagy tetkóról.

Továbbá van egy programpont, ami kiemeli a többi nem zenei esemény közül. Ez pedig, hogy

LESZ MASSZÁZS.

A tavalyi Kolorádó alatt végig arról vinnyogtam az ismerőseimnek, hogy tök jó lenne egy olyan hely, ahol a befeszült, elfáradt ízületeket kissé ki lehet lazítani, mint például egy masszázsszalonban. Akár pénzért is. Mert ha az ember tényleg sok fellépő bulijára el akar jutni, netalán táncolni is akar hajnalig, óhatatlanul belefárad az egészbe és reggel betyáros izomlázzal fog kelni, vagy – ami rosszabb – idő előtt le fog feküdni, mert nem bír felállni a fáradtságtól. Masszázs részleg most lesz, kiegészülve stick n poke-al, arcfestéssel és hasonlókkal, szóval, akit érdekelnek fesztiválozás közben az ez ehhez hasonló cuccok, itt megkaphatja.

Suminagashi workshop

A Suminagashi – japán márványfestés közel kétezer éves papírmárványozási technika, amit japán shinto szerzetesek tettek igazán híressé, a 12. századtól

– olvasható leírásukban. A MOME együttműködésével megvalósuló workshopon a résztvevők a fizikai törvényszerűségekre épülő, ezen évszázados hagyománnyal rendelkező márványfestést láthatják és tanulhatják.

Müskinn pénztárcakészítő workshop 

Nejlon zacskókból és egyéb elhasznált szemétből készítenek pénztárcát. Megint egy környezettudatos esemény, ahol hasznosítani lehet a kidobásra ítélt dolgokat, jelen esetben pénztárcává varázsolni.

Álmos szombat délutánra, az utolsó napra, amikor már a bioritmus teljesen felborult és legszívesebben egy zuhany alatt állnál órákon keresztül, tökéletes esemény: leülni, pihenni és közben hasznos praktikákat tanulni.

És ez még csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen számtalan egyéb workshop, performance és beszélgetés közül lehet majd csemegézni, érdemes átbogarászni a Kolorádó Facebook-oldalának eseményeit.

Kiemelt kép: Kolorádó Facebook-oldal