Kikeltető PÉNZ
Minden eddiginél erőteljesebb line-uppal csalogat a budai vadon szívébe a Kolorádó

Minden eddiginél erőteljesebb line-uppal csalogat a budai vadon szívébe a Kolorádó

Június 19-23 közöttre mi máris bevésnénk a szabadságot a munkahelyi naptárba és lelkünk erre szomjazó kis zugaiba egyaránt, mivel idén negyedszerre is Kolorádó fesztivállá alakul kedvenc cserkészparkunk és a budai pagony egy szelete.

A 2019-es esemény szinte a létrehozása óta csak úgy szippantja magába az eklektikus zenei kínálatra és embertípusokra vágyó közönséget, ráadásul pár napja az egyik fő fellépőről, az amerikai indierock-istenség Kurt Vile-ről és bandájáról, a The Violators-ről is lehullott a lepel. Egyébként véletlenül, de ez csak még inkább felajzotta az idei line-up iránt érdeklődőket, akiknek nem is kell csalódnia, hiszen ugyan még csak az első bejelentés-adagnál tartunk, máris grandiózus fellépőgárda állt szolgálatba a fesztiválhoz.

A sokszínűségben idén sem lesz hiány. A külföldi főfellépők egyik gyöngyszeme, egyben az afrobeat-jazz megőrülés karmestere a londoni születésű, ám a nigériai Lagos-on nevelkedett Femi Kuti és The Positive Force nevű kísérőzenekara lesznek. De a pozitív energiákat erősíti majd a kísérleti elektronikában és külsőben is kaméleonnak számító Yves Tumor is, akinek 2018-as, Safe in the Hands of Love című lemeze számtalan évvégi listán szembe jöhetett velünk.

A stíluspaletta homlokegyenest másik csücskéből érkezik majd a belga Cocaine Piss extravagáns és provokatív punkrockja, a zenei spektrum újabb végét pedig az álomszerű popzenéjével Berlinből érkező multinacionális együttes, a Fenster képviseli.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Kolorádó különleges atmoszférájú berkeinek kihagyhatatlan vendégei a legaktuálisabb magyar zenekarok és dj-k is. Hiába látogatjuk őket szorgosan a klubszezonban és más fesztiválokon, mégis van valami megfoghatatlan abban, ahogy az erdő eldugott tisztásain, városi félismerőseinket átkarolva élvezzük titkoskedvenc számainkat és szettjeinket.

Idén is tiszteletét teszi a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Fran Palermo, a Middlemist Red, a Ricsárdgír, a Gustave Tiger, a Mayberian Sanskülotts, a Felső Tízezer, a Freakin Disco, a Berriloom and The Doom, és olyan egyel eldugottabb, ám esti-éjszakai létünk szerves elemét alkotó kedvencek is jönnek, mint a Sex Riders, a Disco Nap, a Pizza Amore, az Új Bála, Normál Tamás, az EXILES, a CRIME, Juhász Tamás, MankindVedat Akdag, Adis Abbé, a Lavalava Crew, Isu, Dork, Gosheven, Norwell és Aiwa.

Tinédzser énünk egész biztosan repesni fog – amennyiben most huszonéves éveit tapossa – mivel az album 10. évfordulójának apropóján a The Moog teljes egészében eljátssza majd Razzmatazz Orfeum című, alapműnek számító lemezét. A felhőtlen napok tökéletes záróakkordja pedig minden bizonnyal a Dope Calypso End Show-ja lesz.

Az a bizonyos aktuális magyar zenei felhozatal azonban nem lehetne teljes a régebbi és a legújabb Kikeltetős zenekarok nélkül.

Tehetséggondozói szándékkal idén a nagyszínpadon kap lehetőséget a Carson Coma és Perrin, de már biztos, hogy fellép a fesztiválon a TPSRPRT, az Analog Balaton, a Platon Karataev, a legfrissebb felfedezettek közül pedig a Doggos és a Megtűrtek is.

A külföldi fellépőkre visszatérve idén az afrikai-vonalat erősíti a tanzániai Bamba Pana & Makaveli, az ugandai dj-sztár Kampire és az arab identitást új irányokból közelítő Deena Abdelwahed is. A dj-felhozatalhoz pedig a Ben UFO, a Call Super, az Umwelt és a Broken English Club neveket is hozzáírhatjuk.

 

Az elektronikus tánczenék világában végre egyre nagyobb szerephez jutó nők Kolorádóban is nagyon fontosak. Jön a techno új dán-orosz sztárja, Anastasia Kirstensen, az Angliában befutó olasz Elena Colombi és a berlini Tresor rezidense, a spanyol Reka is.

  • A következő hetekben és hónapokban pedig csak tovább duzzad legkedvesebb “kis” fesztiválunk programja. Azt például megsúgjuk, hogy a KERET idén is képviselteti magát, de hogy milyen formában, az egyelőre legyen meglepetés. Addig is szerezzétek be kedvezményes árú bérleteteket minél előbb!

Fotók: Kolorádó Fesztivál, Komróczki Dia

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.