Gyerekek, hát mi van veletek?! Kik ezek a srácok akik ilyen zenét csinálnak? Ilyen van?! És én erről eddig miért nem tudtam? Ilyen kérdések fogalmazódnak meg a Kókuszmúzeumot először meghallgatva. Le vagyok taglózva, el nem tudom képzelni honnan szorult ennyi zenei kreativitás ezekbe az emberekbe. Kicsit mérges is vagyok rájuk, mert ezek után bármit is meghallgatok, kevésnek fog tűnni. Szóval most várok egy pár napot, amíg kicsit kimegy a fejemből ez a lemez, és újra megbarátkozom a régi zenéimmel.

Az Ethnofil nem mai bagázs, Eger városában alakultak 2008-ban. Ekkor még csak négyen voltak: Weil András (billentyűk, produceri munkák), Okos Gergely (dobok), Kocsis Levente (bőgő) és Simon Ádám (hegedű). 2011-ben kiadtak egy nagylemezt Fülöncsíp címmel, ekkor csatlakozott hozzájuk Okos Viola, aki hegedűjátékával, és kiváló énekhangjával erősíti a csapatot, illetve DJ One-AB, aki a Kókuszmúzeum legdurvább elszállásaiért felelős.
Mint azt a nevükből gondolhatjuk, zenéjük alapját a népzene képezi, innen kukucskálnak ide-oda, más stílusokba. Nem is kukucskálnak, hanem hétmérföldes csizmával ugrálnak stílusokon át, a határokra fittyet hányva mosnak szét mindent ami az útba kerül, és szemtelen módon vegyítenek olyan stílusokat amik nem is elegyednének egymással. Csak ilyen varázslók kezei között.

Az egész lemez egy olyan felvétellel kezdődik, ami hangzása alapján minimum 70 éves, és egyáltalán nem készít fel arra, hogy mi vár ránk. Aztán fél percnél rájön a dob, és ott már lehet sejteni, hogy igen, itt valami keményebbre kell számítani. Van itt minden, amit ezekből a hangszerekből ki lehet hozni, népdalok magyar és makedón népektől, „dzsungeldobok”, sci-fi szinti, fuvola furcsulat (Zahár Fanni), virgonc hegedű, rap-részletek (bEbA), scratch-szkeccsek. És Parti Nagy. Igen, a srácok ebbe is belekóstolnak; milyen az, ha Parti Nagy Lajos elmond egy La Fontaine mesét, ők meg zenélnek alá. Spoiler: baromi jó.

A lemez a producer-billentyűs Weil Andris bevallása szerint színtiszta jam termék. Egy szerelemgyermek, ha úgy tetszik. Kompromisszummentes, csak az kerül fel a korongra ami mindenkinek tetszik, amivel mindenki elégedett. Színtiszta improból indulnak, felveszik több órás próbáikat, aztán abból „kukáznak”. Ez a lemez egy fél évnyi próbálás terméke, ami a sallangok levágása és a Standing Waves stúdióban való átszűrés után vált véglegessé.

Kaptunk a bandától három cédét, amelyet kisorsolhatunk! Hogy megnyerd az egyiket, kövesd az alábbi lépéseket!

1. Lájkold a KERET blogot a Facebookon, vagy ezzel a gombbal:

2. Lájkold a zenekar oldalát is, akár ott, akár itt:

3. Írd meg hozzászólásként ez alá a poszt alá, hogy melyik a kedvenc számod a lemezről.
A válaszokat április 22-ig várjuk, a nyertesek átvehetik a cédét a lemez bemutatóján az Instantban.

Szemtelen egy társaság ez az Ethnofil, azt kell mondjam. Ennyire eklektikus lemezt összehozni, hatalmas munka és izzadság lehet. Mégis úgy tűnik, nekik ez könnyed szombat esti lazítás, ez csak egy illóolajos fürdő egy dolgos nap után.  Arról nem is beszélve, hogy nem is hivatásos zenészekről beszélünk, hiszen a billentyűs közgazdász, a hegedűs vágó/operatőr, a basszusgitáros villamosmérnök, a sampleres meg fotós. Kérem, ez így csalás.

Ha csinálnék időkapszulát, én nem „Bitlisz” lemezt tennék bele. Hanem a Kókuszmúzeumot. Szerintem minden benne van, amit a mai könnyűzenéről tudni érdemes.