Megjelenik a várva-várt debütlemeze Budapest talán legizgalmasabb jazz-zenekarának, a Deus Ex Quartetnek. Az együttes 2016-os megalakulása óta még csak élőben volt látható/hallható, most azonban egyszerre három, egymástól eltérő koncepciójú kislemezzel jönnek ki. Az esti lemezbemutató egyben a Kék Ló búcsúbulija is lesz, ahol fizikai formájukban beszerezhetitek az anyagokat, előtte azonban nálunk debütál 1-1 dal a kiadványokról.
A zenekar tagjai – Velsz Kristóf( gitár), Csernovszky Márk (billentyű), Csernovszky Márton (basszusgitár), Gasner Márk (dobok) – évek óta aktív elemei a hazai undergroundnak. Projektjeik között szerepel többek között a The Best Bad Trip és a Szagos Hörigekkók.
A Deus Ex zenéjének fő jellemzője a műfaji határok szándékos elmosása. A kompozíció érdekében szívesen építenek be elemeket a drum’n’bass-ből, a kortárs jazz-ből, a magyar népzenéből, a drone metalból, a kortárs komolyzenéből, vagy a bossanovából.
A csapat egyik különlegessége, hogy tagjai gyermekkoruk óta ismerik egymást (Kristóf és a Csernovszky-testvérek ráadásul egy családba tartoznak), ezen felül pedig a közöttük lévő harmóniának a jele az is, hogy mind a négyen zeneszerzőként is közreműködnek az anyagban. A lemeztrilógia gyakorlatilag teljesen self-made, self-released.
A lemezfelvételt a Kék Ló pincéjében csinálták meg maguknak, a lemez masterelése Csernovszky Márton munkája, a borítók és a logó pedig Csernovszky Júlia érdeme. A Deus Ex Quartet koncepciójának fontos eleme, hogy az artwork egyenrangú a zenével.
- A továbbiakban Gasner Márk és Csernoszky Márk osztja meg gondolatait a trilógiáról, darabjaira bontva azt. Hallgassátok meg a megjelent szeleteket, este pedig életre kel az egész trilógia.
Az első kislemez a Vein Blossom címet viseli. A lemez a borostyános, omladozó, elhagyott középkori kastélyok világát idézi meg, és facsarja ki. A címadó szám Csernovszky Márton kompozíciója, ami egy toronyba zárt steampunk altató. Az EP nyitánya Velsz Kristóf ‘Beginning of the Ceremony’ című száma, egy teljesen beszippantó groove, amit a legjobban talán egy végtelen, már-már látomásszerű jam ír le, amikor egy teljes éjszakán keresztül ment a dal. Az albumon szerepel még Csernovszky Márk ‘The Course of Empire’ című szerzeménye, ami Thomas Cole-nak a birodalom fázisait bemutató festménysorozata alapján íródott (az egyetlen szám a Trilógián, ami egy élő felvétel).
A második kislemez címe Deep Sea. A kislemez koncepciója Velsz Kristóf Deep Sea című, mélytengeri, komolyzenét, free jazz-t és drone metalt ötvöző száma köré épül. Ezen a lemezen még Gasner Márknak szerepel két szerzeménye, a ‘Hex’ ‘Aspect’ névre hallgató víz alatti vonat hangulatát idéző repetitív ambient zene, és a ‘Whenever’, a zenekar röplabdás summer hit-je.
A trilógiát a Horus című EP zárja, a szakrális, templomi atmoszférák hangulata köré épülő lemez, ami sokat merít az ókori civilizációk mítoszaiból. A címadó szerzemény Csernovszky Márk ‘Horus’ című száma, melynek fő motívuma a kortárs repetitív zene hangulatát idézve fut át egy hosszú, eklektikus expedíción, jól reprezentálva a zenekar egyedi, kollázsolt stílusát. A lemezen szerepel a ‘Creepta Cracker’, amely a nemes sírrabló legendáját kívánja megidézni, és a vadnyugaton integetve elfolyó 80’s popsztárok dala, a ‘Lost Empire’, amely elvezeti a hallgatót a végső igazsághoz.
A Kék Ló fontos szerepet töltött be a zenekar pályafutásában, itt debütáltak és ezt a lemezt is itt vették fel. A zenekar tagjai a helyhez szorosan kapcsolódnak, Gasner Márk a klub tulajdonosa, Csernovszky Márton pedig a programszervezője, így már csak ezért is fontos és jelentőségteljes este lesz ez a zenekar számára. A Deus Ex Quartet előzenekara az estére feltámadó Szagos Hörigekkók.
Szerző: Jókay Kristóf