Kaktus-tagok techno szeánsza került a pécsi dj-kollektíva legújabb EP-jére
szeptember 11, 2018

Aki kicsit is vonzódik a hazai kortárs elektronikus zenei színtér eldugottabb, ám annál különlegesebb berkeihez, egészen biztosan találkozott már a BETWIXT kollektívájával. Ebben a zenei “családban” a kísérleti elektronikától a futurisztikus hip-hopon keresztül a négynegyedekig mindenféle finom műfajban kalandozó producerek és dj-k gyűltek össze. A pécsi éjszakában ikonikusnak számító bulisorozatukban a keménymagon kívül veterán és szárnybontogató tehetségek váltják egymást a keverőpult mögött.

A zenei műhely tavaly adta ki Blueprint című válogatáslemezét, ami valóban a BETWIXT zenei ujjlenyomataként szolgál, hiszen a crew tagjai és állandó fellépői kaptak rajta helyet. Most pedig megérkezett második kiadványuk, a Collect All And Save prezentálásával.

A duó – melyben Borbás Olivér dj-ként, Irsik Bence pedig gitárosként komponál – ismerős lehet számunkra, hiszen a Kikeltetőt is megjárt Kaktus tagjairól van szó. Ugyan továbbra sem hagyták el a torzítót, de új projektjükben a nyers és experimentális elektronikára helyezik a hangsúlyt. Három számos 180809 EP-jükön virgonc gitár-szálak és post-rockra hajazó motívumok futják át a sötéten hömpölygő technót. „Ez a legvidámabb dolog, amit valaha csináltunk” – állítják, miközben vészjósló és eklektikus rituáléra hívnak, ami élő performanszként valószínűleg még inkább átjöhet.

  • Nagyjából egy hét múlva Budapestet is beveszi majd a BETWIXT – szeptember 19-én a Valyo Kikötőt tölti majd fel ropogós house, techno, hip hop és trap ütemekkel illben, BRSK, trflshh, ivancza.