Szörfrock keveredik pszichedeliával a Beach Beach & The Boogey Mango eklektikus „gyufásdobozában”

Cikk

november 2, 2019

Héra Barnabás

66

A tavalyi Kikelteő legpszichedelikusabb szörfzenekara, a fiatalosan kísérletező Beach Beach & The Boogey Mango útkeresése egyre szebben körvonalazódik. Januárban nálunk megjelent kislemezük még csontig hatoló karcossággal érkezett – hosszúra nyújtott jammelések és olykor vadnyugati hangulat jellemezte az anyagot. A Matchbox viszont már ezeken is bőven túlmutat, a srácok hangzása sokkal modernebb lett, viszont ennek köszönhetően egyedibb is.

Mióta a zenekar először bemutatkozott nálunk a ‘Cracks In The Tunnel című dalukkal, jó sok minden történt velük. Először is ezzel az örökzöld szerzeménnyel kerültek be a Kikeltető elődöntőjébe, ahonnan egy sötét, vad koncertnek köszönhetően jutottak el tehetségkutatónk záróbulijáig.

Az ekkor szomorú szörfrockként megismertetett stílus hazai képviselői hamar megjelentették debütáló kislemezüket, ami erős indítása volt az idei évnek – ezzel tökéletesen behatárolták, hogy pontosan kik is ők és mit játszanak. Hála Istennek ezzel nem elégedtek meg a 2019-es évre,

hiszen most elhozták nekünk első home recording sessionökből összerakott nagylemezüket, melyen keverednek a modern indie rock adta lehetőségek a jó öreg pszichedelikus megoldásokkal – gyakran operálva a klasszikus szörfzene stílusjegyeivel.

A lemez egyszerre melankolikus és pörgős, és bár néha sugárzik belőle az irónia, vidámnak semmiképpen sem mondható. Dallamvilágát tekintve néha nagyon keleti, néha pedig abszolút nyugati – keveredik benne az angolszász gitárzenék minden stílusjegye a múlt század antalóniai rockjával.

Bár az eddigi dalaikhoz képest a most megjelentek mindegyike sokkal áramvonalasabb, célratörőbb lett, a lemez kulcsdala nem egy a legrövidebbek közül: a Won’t Fight No More című trekk szuperül sűríti négy perc húsz másodpercbe a lemez összes jellegzetességét, ami megkülönbözteti a Beach Beach & The Boogey Mango együttesét a többi hasonló pszichedelikus/szörfzenekartól.

A lemez borítóját Maller Emese készítette, amiről Ökrös Sándor, a zenekar énekese mesélt nekünk:

“A matchbox azt akarja szimbolizálni, hogy a tapasztalatunk, pénzünk és a ránk figyelő emberek száma beférne egy gyufásdobozba, viszont aki betéved ebbe a dobozba, azt egy gyúlékony anyag fogadja. A rajta táncoló galamb pedig a kedvenc visszatérő motívumunk az anyagon.”

Balról jobbra: Pór Dániel, Kelecsényi Donát, Ökrös Sándor, Both Márton

“A Pigeon Gospel című szám mixelése közben egy galamb megjelent az ablakomban, elég furán ült ott és bámult, én meg féltem, hogy odaszarik, szóval elkezdtem kopogni az ablakon, hogy elrepüljön. Természetesen odaszart, de elrepült – nagyon inspiráló, amikor az embert még egy galamb se tiszteli, bár az önérzetnek nem tesz jót”

– egészítette ki Sándor mondanivalóját a szomorú történettel.

Támogasd te is a KERET blog működését havonta a Patreonon!