Menu

Izgalmas összművészeti projekttel debütál nálunk az Aladár a Csodaló Alkotóközösség. Az eredetileg duóként induló zenekar már 2020 óta aktív, Spotify-on 3 kislemezük és egy albumuk is hallgatható. Nemrég azonban öttagúvá bővültek, és mostani megjelenésükkel valami teljesen mást hoznak.

Baráti társaságukat, ahogy mondják, „az emberi személyiség, valamint a világ és művészetek titkainak, kincseinek felfedezésében rejlő öröm” kovácsolja össze, s megfér köztük egymás mellett pszichológus, grafikus, színész, matematikus, zenész és bölcsész is.

„Az alkotási folyamat kiindulópontja a Love, Death & Robots sorozat Zima kék c. része volt. Kovács Jonatán ebből merítve írt zongoradarabot, majd sorra inspirálták egymást a mozaik darabjai: először Székely Anna képe következett, majd Illényi János verse, amit elolvasva Martos Domó írt meg egy dalt. A műveket Póth Flóra rövid versei egészítik ki, amik az egyes alkotások hangulatából indulnak ki. A teljes mű így ebből az öt, egymással laza asszociációs szövetet alkotó darabból áll össze egy összművészeti egésszé, akárcsak a festmény mozaik-csempéi. A befogadás történhet a Love, Death & Robots epizód ismeretében vagy anélkül egyaránt.”

-írják magukról.

A Zima kék kislemez formájában nemsokára hallgatható Spotify-on; ezt a verziót albumborítóként Székely Anna festménye teszi teljessé, míg YouTube-ra Németh Ádám hangulatos visualizerével megtoldva került fel az alkotás. Annának emellett kiállítása is lesz februárban Szabadesés címmel, amelynek megnyitóján az Alkotóközösségből Domó és Flóra is közreműködnek majd. A technikájában és témájában is vegyes tárlatot Anna elmondása szerint egy identitáskereső belső utazás, valamint Pilinszky és Simon Weil munkássága fogja majd össze.

Támogasd a KERET blogot a Patreonon!

Támogass!

Támogasd a KERET blog működését havi rendszeres adománnyal a Patreonon!

500 FT / Hó

Támogatom

1200 FT / Hó

Támogatom

5000 FT / Hó

Támogatom

További cikkek