To be happy somehow

Cikk

március 1, 2014

Kocsis András

178

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

A brit Wolf Alice története szokványosan indult. Eleinte szólóprojektként funkcionált, melynek neve egy Angela Carter könyvből származik, később akusztikus, összeülős hobbi lett belőle Joff Oddie gitáros társaságával, majd miután Joel Amey és Theo Ellis csatlakozott Ellie Rowsell frontasszonyhoz, elkezdtek komolyan foglalkozni a zenéléssel. Kiadtak először egy kislemezt, majd egy EP-t, és rövid időn belül komoly sikereket értek el. 

Ezzel együtt alakult, finomodott, egyre csak csiszolódott a stílusuk is. Az eleinte folkos, sőt country szerű prüntyögés mellé később beférkőzött a kalsszikus britpop is. A fő hangzás e két vonal keverékéből áll, de sok apró, easter egg szerű finomság színezi az összképet a mai angol színtér szinte teljes eszköztárából. Ezek együtt egy rendkívül kellemes, és szerethető hangzást eredményeznek, amelyhez hasonlót már talán sokszor, sok helyről hallhattunk, ám a Wolf Alice-nek olyannyira sikerült magáének tudni, és csípőből hozni, hogy meg sem kérdőjelezzük létjogosultságukat. A varázshoz nagyban hozzájárul Ellie kellemes orgánuma és a nagyszerű szövegek is, melyekhez nagyon jó dallamok, és magával ragadó hanglejtés társul.

Ugyanakkor az is igaz, hogy nem ez lesz az a banda, akikért fanatikusan rajongani fogok. Bár nem idegenek tőlük a pörgősebb témák, nem fogok átszellemülten ugrálni a koncertjükön. A Wolf Alice ellenben varázslatosan tökéletes hosszúra nyúló délutánokra, a majdnem kész munka, vagy a monoton, véget nem érőnek tűnő tanulás mellé. Annál jobbat pedig jelenleg el sem tudnék képzelni így, a 10 fokos tél végéhez érve, hogy egy nyári fesztivál délutánján, a tűző napon egy sör vagy spangli mellett, egy nagy fémkuka tetején ülve egyensúlyozzak, és őket hallgassam, miközben a nyár nagyszerűségén és az élet apró örömein elmélkedjek.

PLAYLISTEK