A The 1975 története hagyományosan indult. 2002-ben pár srác összeállt a gimnáziumban, hogy együtt zenélgessen, mert az nekik jó. Majd szép lassan kiderült, hogy nem csak ők, de közönség is élvezi azt, amit csinálnak. Először 2012 januárjában tűntek fel a nagy nyilvánosság előtt. De, hogy miért éppen januárban és miért pont 1975 lett az együttes neve? Na ez már egy kevésbé hagyományos történet: a frontember, Healy, egy beat verseskötet hátuljában egy dátumot talált: 1975 január 1. A könyvnek egy korábbi tulajdonosa telejegyzetelte a könyvet megőrülésének történetével, és öngyilkosságának terveivel. Ezek inspirálta a bandát a névváltoztatásra, és a zenéjük újragondolására.
Zenéjüket két alapvető vonal jellemzi: a vidámabb, derűs hangvételű dalok (pl. ‘Chocolate’), és a borús és melankolikus balladák (pl. ‘Undo’). Az elektronikus alapok mindenhol megfigyelhetőek, de a lassabb daloknál nagyobb jelentőséget kapnak. Saját bevallásuk szerint nagy hatással volt rájuk a Sigur Rós, a My Bloody Valentine, és Michael Jackson is. Ezekre az elemekre számíthatunk szeptemberben érkező első nagylemezükön is, amin nem kisebb ember dolgozik, mint Mike Crossey, aki korábban a Foals és az Arctic Monkeys albumán is dolgozott. És hogy sikerül-e nekik is akkora népszerűségre szert tenni, mint a fentebb említett előadóknak? Ez még a jövő zenéje, de szerintünk minden esélyük megvan rá!