A Tatianna zenekar másfél éve járja Budapest klubjait, ahol jelentős közönséget épített a zenekar, úgy, hogy első komolyabb zenei megjelenésük még várat magára. A zenekar bekerült a tavalyi Kikeltető shortlistjére, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy szélesebb közönségnek is megmutassák magukat. A zenekar két tagjával, Walton Anna “Pannival” (ének, gitár) és Szomolányi Lalával (basszusgitár) beszélgettünk többek között arról, hogyan állnak ahhoz, ha a Tatiannát lányzenekarnak aposztrofáljuk, a zenekar terveiről, valamint az élő zenével való kapcsolatukról.

KERET: Gratulálok a Kikeltető shortlistre való bekerüléshez. Hogyan éltétek meg a bejutást?

Panni: Nagyon örültünk neki. Egyáltalán nem számítottunk erre, mivel nem volt normális demónk, csak egy összetákolt valamink. Azt, hogy bejutottunk, úgy tudtuk meg, hogy éppen egy szülinapi bulin voltunk Katóval (a zenekar vokálosa) és hívtak minket, hogy bekerültünk. Nagyon-nagyon örültünk, rögtön fel is hívtuk Lalát és Flórát (a zenekar dobosa). Mindenki nagyon meg volt lepődve.

Lala: Igen, emlékszem, amikor hívtatok, ugráltam örömömben szerintem.

Volt szerencsém látni titeket élőben, a koncerteken felcsendülő kiadatlan dalokban megjelenik egy erős spanyolos hatás, ez minek köszönhető? Illetve, milyen más hatásokkal és inspirációkkal dolgoztok?

Panni: Ez a spanyolos vonal biztos benne van, és ez egyébként szerintem már egyre jobban kopik. Van még egy-két groovy szám, amit még mindig nagyon szeretünk eljátszani, de vannak olyan dalok, amiket már nem is játszunk. De ez azért maradt benne, mert először spanyolul írtam zenét, és csak egy bizonyos pont után jutottam el odáig, hogy kipróbálom, milyen magyarul zenét írni.

Elkezdtem magyar zenét hallgatni és rájöttem, hogy nem is olyan rossz, mint amilyennek gondoltam. De azért megmaradt bennem ez a stílus, mert egészen addig spanyol zenéket hallgattam, kb. 13 éves koromig. Egyébként, ahogy egyre hangosabbak vagyunk és egyre jobban tudunk játszani a hangszereinken, egyre jobban kezd bejönni ez a rockosabb, punkosabb vonal, de ugyanúgy megmaradt a spanyolos daloknak a “filigránsága” és nőiessége.

Lala: Amúgy elkezdtünk egy spanyol számot, de végül nem fejeztük be. Szóval lehet, hogy lesz egy spanyol számunk.

Ez a rockosabb, punkosabb vonal honnan jön?

Panni: A “Félek tőled”-ből, az meg fogalmunk sincs, honnan jött.

Lala: Biztos mindenki inspirálódott külföldi előadóktól.

Panni: Biztos, de nekem nincs a fejemben egy előadó, aki inspirált arra, hogy ilyen számokat csináljunk. Egyébként a közönség reakciója erre a dalra nagyon pozitív volt, ez is arra vitt minket, hogy ezt a vonalat folytassuk. Aztán én is elkezdtem úgy gondolkodni, hogy csináljunk több ilyet és nagyon megszerettem ezt.

Lala: Sokan mondták, hogy az Elefántra hasonlítunk. Meg azt is mondták, hogy a Kispál és a Borzra. Mondjuk ez talán már túlzás. Meg volt, aki a Khruangbin nevű zenekarhoz hasonlította a zenénket, aminek én nagyon örülök, mert nekik nagyon különleges a hangzásviláguk szerintem.

Ti egy olyan zenekar vagytok, ami csak lányokból áll. Fontos nektek, hogy kifejezetten lányzenekarként szerepeljetek a köztudatban?

Lala: Szerintem abszolút.

Panni: Én büszke vagyok rá. Nálunk ez nem volt terv, nem úgy volt, hogy kitaláltuk, hogy mi csinálunk egy “lányzenekart”, hanem amikor már úgy alakult, hogy a hozzám meg a Lalához csatlakozó dobos is lány, meg hogy marad is a zenekarban, meg jó is, akkor nyilván úgy volt, hogy a vokálosunk is lány lesz, mert ez általában is így van. Szóval véletlenül lett lányzenekar, de örülünk, hogy így alakult.

Lala: Nagyon más a próbák hangulata, mindenki megosztja a bajait egymással. Mondjuk, ami nehézség, az a közös fotók kiválasztása, mert mindenki nagyon válogatós azzal kapcsolatban, hogy hogyan jelenik meg.

Ha létezik olyan, hogy női dalszerzés, akkor szerintetek mi teszi ezt különlegessé?

Panni: Én a szövegben tudom elképzelni, hogy van ennek szerepe, mert sok témáról nők és férfiak egy hasonló irányban, mégis máshogy gondolkodnak. Nekünk sok szerelmi témáról szóló számunk van, szerintem a fiúk ezeket a témákat máshogyan közelítik meg. Kicsit más a női gondolkodás szerintem, na meg a női túlgondolás, ami szerintem különösen jellemző.

Lala: Én ezzel egyetértek.

Panni: Például, hogyha egy szerelmes számról beszélünk, mi igazából úgy írunk, abban a témában vagy bizonyos szituációról, ahogy beszélgetünk a barátainkkal ezekről.

Lala: Igen, én kevés fiút ismerek, akik ezeket a dolgokat mélyebben megosztják a barátaikkal, tisztelet a kivételnek. Mi szerintem minden apró dolgot elmondunk a másiknak.

A bemutatkozóban szóba került az, hogy egy fontos jövőbeli tervetek egy album elkészítése, ezen már folynak a munkálatok?

Lala: Most még keressük azt az embert, akiben meg tudunk bízni és tudunk vele együtt dolgozni, aki segítene az album elkészítésében. Kicsit a büdzsénken is kell még dolgozni, hogy mindent is létre tudjunk hozni, de mindenképp nagyon szeretnénk egy albumot csinálni. Jó lenne, ha az emberek koncerteken kívül is tudnák hallgatni a számokat. Vannak elképzeléseink klipekre, meg a borítóra is, szóval már tervezzük, idő kérdése, hogy meg tudjuk valósítani.

Panni: Igen, meg van nehezítve a dolgunk, ahogy mindenkinek ebben a helyzetben, kell pénz, kell jó ember, senki nem mondja meg kivel lehet jól dolgozni, volt, hogy már majdnem belenyúltunk egy-két rosszabb helyzetbe és akkor nagyon megijedtünk. Három dalt azért tervezünk majd kiadni a nem túl távoli jövőben. De szeretnénk ennél többet.

Lala: Az is nehéz, hogy a húszas éveink elején vagyunk mindannyian. Vannak, akik a zenekarból gimibe járnak, én egyetemre, így nehéz azzal számolni, hogy mennyire vegyük ezt komolyan, úgy, hogy csináljuk az iskolát meg mindenféle mást is. Kéne talán egy menedzser.

A zenekar social média felületein látszik egy körülhatárolható imidzs, például a gyakran megjelenő piros szín. Tudatosan építitek ezt?

Panni: Nagyon. Nagyon szeretnénk ezt megtartani, meg mindig kitalálni új dolgokat, hogy mitől lesz még karakteresebb ez az egész, de a piros szín az mindig is volt.

Lala: Szerintem az emberek sok dolgot tudnak egy színhez kötni, és az tök jó, hogyha minket a piros színhez kötnek. Lehet, hogy jobban megmaradunk így az emberek emlékezetében. Nekem a piros színhez ami még kapcsolódik, az a szeretet, talán a nőiesség…

Panni: Ilyen tüzes… Van benne valami.

A Telex Afterben a bemutatásotoknál is mint erősség került említésre az, ahogyan élőben megszólaltok. Szerintetek miért érdemes elmenni egy Tatianna koncertre?

Lala: A hangulat mindig nagyon jó szokott lenni. Bár minden koncert más. Sose tudunk ugyanolyat csinálni.

Panni: Igen, nem tudom, hogy a jófej barátaink miatt van, akik nagyon hangosan üvöltenek, de az biztos, hogy mindig nagyon jól érezzük magunkat és ezt próbáljuk valahogy visszaadni a közönségnek. Szóval ez egy kölcsönös valami, ami rohadt jó érzés őszintén.

Lala: Nekem mindig olyan érzésem van, mintha egy filmben lennénk egy gimis rockzenekar.

Milyen helyeken látjátok magatokat fellépni a következő 5 év távlatában?

Lala: Hogyha nagyot álmodhatunk, akkor egy Dürer nagyterem talán…

Panni: Hát én ebben nem hiszek…

Lala: Figyelj, öt év azért elég sok idő.

Panni: Ez egy elég pozitív hozzáállás, én azért ennél szkeptikusabb vagyok. Igazából jó lenne kitörni ebből a körből, amit mindig csinálunk: Turbina, Manyi, Auróra, Dürer kert. Nekem egész elérhető céljaim vannak mostanában, például nem a Turbina kisterem, hanem mondjuk a nagyterem, vagy nem Dürer kisterem, hanem egyszer majd a Dürer nagyterem. A koncertek terén ezek az elképzeléseink. Vagy még szóba jöhet az Akvárium is. Egyébként meg jó lenne új helyeken játszani, mindegy, hogy mekkorák, de új helyek. Mert már körbe jártunk valamit és úgy érzem kezdjük megint körbe járni.

Lala: Amúgy mindegyik koncertünknek ugyanúgy örülünk, most van például a Menny kocsma, ami most nyílt, ott is fel fogunk lépni. Tök jó, hogy össze-vissza megtalálnak minket az emberek és mi is megismerünk új helyeket.

Szerintetek 2026-ban miért releváns a gitárzene? Illetve miért az vonzott titeket, hogy zenekart csináljatok?

Lala: Szerintem sokkal emberibb az, hogy emberek kiállnak és hangszereken játszanak, mint például, hogy ha egy DJ bejátszik egy trekket, amit bárhonnan le lehet szedni és nincs semmi élő eleme. Mi a kreativitásunkat abszolút ki tudjuk így teljesíteni, hogy hangszerünk van és a nulláról hozunk valamit létre.

Panni: Igen. Ha mi nem játszunk, akkor csend van. Amikor nekem még nem volt zenekarom és bármilyen koncertre elmentem és néztem, hogy zenélnek az emberek az nekem egy mindfuck volt, hogy: „jézusom, amit most hallok, azt mind ők csinálják, és ha valaki megállna akkor nem lenne ugyanilyen”. Ha az embernek, meg ha nem is zenél, akkor is csak egy pillanatra megfordul a fejében, amikor hall egy tök jó számot, és odanéz és látja, hogy mindenki játszik valamit és belegondol abba, hogy az összes hangot ők játszák, az nagyon katartikus élmény tud lenni. Legalábbis nekem az. 

Lala: Szerintem nehéz úgy zenekarozni, hogy mindenki hangszeres, mert már mindent meg lehet elektronikusan csinálni, de ennek egészen más a hangulata, sokkal jobb, hogyha élőben játszanak az emberek. Meg hogyha együtt játszunk, akkor a rontások is viccesek tudnak lenni.

Panni: Szerintem az emberek is közelebb érzik magunkat ilyenkor, vagy én ezt remélem. Magamból kiindulva, nekem sokkal jobban tetszenek azok a produkciók, amikben hangszerek vannak, amiket emberek mozgatnak és amikben emberek énekelnek és azt remélem, hogy vannak ezzel még így páran.

Lala: Szerintem az fontos, hogy ezt is fenntartsuk, hogy minél több ember akarjon élő zenekart, mármint az elektronikus zene is nagyon szuper, csak fontos, hogy ez is fennmaradjon és ne legyen minden elektronikus. 

A Tatianna legközelebb a Nőközpontú fesztiválon lép fel, március 12-én. Részletek ITT!

Fotó: Nagy Sarolt Berta

Interjú: Keszei Emma