Új lemezzel jelentkezik a pécsi Kaktus. A 2015-ben instrumentális trióként induló zenekar az évek alatt albumról albumra megújulva számtalan arcát mutatta már meg a közönségnek, a kísérleti elektronikus elemekkel tűzdelt absztrakt instrumentáltól kezdve, a jazzen és a pszichedelikusabb hangzáson át egészen az arcletépős rockig. A most megjelent ’Opál’ lemezen pedig szinte mindegyik arcukból ízelítőt kapunk, a dalszövegek tökéletesen hozzák a klasszik „magyar alteres” képeket, zeneileg pedig ugyan erősen a pszichedelikus elemek és az elektronika van jelen, de találkozhatunk progresszív popos és indie hangképekkel is benne.
A lemezen újra a Doggosból ismert Hanzli Fannit hallhatjuk, kivéve az instrumentális ’Közjáték’ illetve ’Nem lehetek én’ című dalokban. Az utóbbi a zenekar korábbi énekes-frontembere Kárai Bence búcsúdala, aki az album több dalában is gitározik, ám a továbbiakban nem folytatja a Kaktussal. A zenekar 2023-ban a következő felállással folytatja új lemezük után: Terenyi Zsuzsi (szöveg, perka), Szula Gergő (dob), Éreth Szabi (basszusgitár), Irsik Bence (gitár), Borbás Máté Olivér (elektronika, gitár) és Hanzli Fanni (ének).
„A covid járvány alatt készült ‘Nincs kinek eljátsszam’ EP az együttes és a közönség könnyebb kapcsolódását segítve az addigi absztrakt hangnemet egy érzelemközpontúbb hozzáállás és dalszerkesztés váltotta, ezúttal Hanzli Fanni magyar nyelvű énekével a főszerepben. Ez az őszintébb, lecsupaszított dalszerzés, egyre intimebb hangvételű szövegek, és a korai lemezek eklektikus hangzása ötvöződik a legújabb, ‘OPÁL’ című nagylemezükön. A 2023 január 19-én megjelent album főként a jelenünk közösségi média óriásai és megkérdőjelezhető politikai szereplői által formált mindennapjaiban egyre növekvő szeparáltság, magányosság, kilátástalanság és a társas magány témájával foglakozik.”
-írják a lemezről.
“Az egész lemezt átfogja egy téma: A mindenkit érintő fiktív vagy valós, külső és belső körülmények, jelenségek, emberek és az érzelmek, amiket kiváltanak másokból. Ezek alakítják életünket, befolyásolják a céljainkat, terveinket. Ezt a legtöbb dalban a víz szimbolizálja. Ahogy a részecskéi alkalmazkodnak bármilyen hőmérséklethez, éghajlathoz, legszűkebb repedéshez, úgy kellene az embereknek is idomulni akár a társadalomhoz, a gazdasághoz vagy a szerelemhez. Ez persze sok tényezőtől függ, hogy sikerül-e vagy nem.” – meséli Terenyi Zsuzsi, a zenekar szövegírója, perkása
A lemez hanganyaga is házon belül jött létre. Az összes sávot Irsik Bence és Borbás Máté Olivér vette fel a próbatermükben, majd keverte illetve masterelte.
Az albumot beharangozó, elsőként megjelent ‘Hullámok Maradnak’ című dalhoz klip is készült, amiben a zenekar tagjai szerepelnek. A klip a különböző terek különböző szögekből megvilágított fényjátékára épül, amit a zenekar maga készített Dózsa Juhász Máté operatőri munkájának segítségével. A vágást illetve az utómunkát Borbás Máté Olivér végezte.
- Az új dalt és a lemezt egészében január 21-én Budapesten a SzimplaRocks keretein belül, és január 28-án a pécsi Szabadkikötőben mutatják be, ahol a Laiho lesz a vendégük.