Ha minden kocsmatúra ilyen lenne, nem győznénk megülni a seggünkön
október 8, 2016

Vegyünk néhány zenészt, adjunk a kezükbe akusztikus hangszereket, és túráztassuk őket és a közönséget kocsmáról kocsmára egy este alatt. Nagyjából ez volt az alapötlete a Ten Years Before első kocsmaturnéjának, amely egy kreatív, családias és kifejezetten szerethető péntek esti programnak bizonyult.

A négy helyszínt átívelő kocsmatúra abban tért el a külföldieket célzó pub crawloktól, hogy ezúttal nem lomtalanított berendezésre és autentikus hángérien fröccsre lehetett rácsodálkozni, hanem három underground zenekarra, akik teljesen akusztikus, 2-3 számos mini koncertekkel varázsoltak tábortűz hangulatot olyan helyekre, ahol azelőtt talán sose gondolta volna senki, hogy fellépnek majd. Bár a Skeemers énekesnője a „még sose kellett kiabálnom a saját koncertemen” felkiáltásával nem igazán maxolta ki a trúság faktort, meglepően jól működött később a Puma Danger amúgy fuzzos, hangos garázsrockja, és a No Eves, harmónikus vokálcentrikus pop-rockja is mindenféle hangosítás vagy elektromosság nélkül, csörgőkkel meg shakerekkel színesítve. A zenekarok helyszínről-helyszínre más sorendben váltották egymást, más-más számokat játszottak, sajátokat és feldolgozásokat vegyesen, és volt, hogy egymáshoz is beszálltak egy-egy dal erejéig.

A video posted by KERET (@keretblog) on

Az érdeklődés akkora volt, hogy a szervezőket is meglepte, az első két állomásra, a Telepre és a Dzzs Bárba nem is fért be mindenki. A Zeg Zugban még épp, hogy talált mindenki egy talpalattnyi helyet, a Vittulában viszont már ismét lehetetlenség volt a bejárattól eljutni a pultig. A közönség nagyon vegyes volt, sokan most voltak először a helyszíneken, vagy hallottak a zenekarokról, de mindenki érdeklődő volt, és ez egy jó lehetőségnek bizonyult megismerni új helyeket, új zenéket, új embereket. Volt egy kis egymásra utaltság is, ami remek beszélgetéseket szült idegenek között két helyszín között sétálva.

A photo posted by KERET (@keretblog) on

Az egész hangulat bájos és családias volt, formabontónak vélem és üdítően hatott, hogy nem ragadtunk meg egy helyen, hanem mozgunk, és látszólag mindenki remekül érezte magát. Rengeteg lehetőség van ebben az ötletben, kíváncsian várjuk, hogy a Ten Years Before-os lányok mivel rukkolnak elő a következő ilyen alkalommal.

  • Nézzétek meg a kocsmaturné aftermovie-ját, melyet az OverGround készített!

  • Legközelebb egyébként a szezon első klubestjén találkozhattok velük a Mikában, ahol fellép a Platon Karatev és a The Beans zenekar.