Ütős indie zene Budapestről
július 16, 2013

Mit tehet az ember, ha Budapesten valami igazán angol ízű koncertre vágyik, ami nem elcsépelt, vagy kísértetiesen hasonló oly sok indie vagy britpoppot játszó előadó munkájához? Jelenleg elég, ha ellátogatunk egy THe pUnch koncertre.
De ne rohanjunk ennyire előre, a történet valójában 2009-ben kezdődött, amikor két srác egy vonatról szállt le a bécsi Wienna Arenaba igyekezve. Ugyanarra a koncertre mentek és pár órával – na meg egy meghatározó koncertélménnyel – később a vonaton megállapodtak abban, hogy alapítanak egy zenekart. A történet tehát valahogy így kezdődött, amit a megfelelő zenésztársak megtalálása és számos koncert után 2012-ben az első kislemezük, a Fragments követett.

Hangzás tekintetében tagadhatatlan, hogy olyan előadók befolyásolták őket, mint Miles Kane, a The Hives, a The White Stripes vagy az Arctic Monkeys, ám korántsem beszélhetek koppintásról, vagy agyatlan másolásról. Az oly jellegzetes saját stílus kialakítása után nem csoda tehát, ha lassan, de biztosan elkezdenek majd felfelé lépdelni egy egyfajta ranglétrán a hazai – és személyes véleményem szerint – a nyugati viszonylatban egyaránt.

Miközben néhanapján megcsapott London város illata a helyenként indie elemekkel megtűzdelt dalok hallatán, lassan sikerült megismernem a zenekar munkásságát, láthattam, hova fejlődtek az elmúlt néhány év alatt. Több, mint 50 koncert és megszámlálhatatlan órányi stúdiózás után idén készítik el első videoklippjeiket, melyek minden bizonnyal még eggyel több okot szolgáltatnak majd arra, hogy helyet kapjanak mindenki zenetárában.